Bizonyíts / Prove it NG FF

Negyedik rész

       

A stresszt futással vezetem le, és mivel gyakran vagyok ideges, így sokat futok. Most sem volt ez másként: a reggelt futással indítottam. Egyáltalán nem hatott meg, amit Nash gondol rólam. Nem tudja, hogy miért vagyok ott, ahol. Úgy írt le, mintha egy utcaszéli valaki lennék, ami amúgy erősen ironikus azok után, hogy megpróbált felszedni. Most szabadultam meg egy idiótától, erre már itt van egy másik a nyakamban.
Megálltam, hogy egy kicsit kifújjam magam és nyújtózkodjak.

-Ez is mű – kacagott mögöttem Nash, és rácsapott a hátsómra egyet. Meglepődtem, hogy itt találom, mert őszintén vagyok annyira naiv, hogy elhittem hogy hatottak rá azok az átkok, amiket előző nap rámormoltam.

- Nem tudsz leszállni rólam? Ennyire nincs más? – álltam fel, és a szemébe néztem. Teljesen kiborított, hogy így viselkedik. Velem nem teheti ezt meg – Szegény... Annyira megsajnállak, hogy keresek majd valakit.

- Nem tudom, hogy hogy tudsz nekem ellent mondani. Nem is vagy jó nő. Átlagon aluli vagy. – mondta. Egy pillanatra a szememet nézte a másikban már tovább is kocogott.

- Valóban? Akkor miért követsz? – indultam utána, és lehagytam őt.

- Követni? – röhögött – Egy lépést nem tennék meg érted. Érted, még én mostam ki a narancslevet a pólómból. Egy lányért ennyit sosem tettem meg. Te meg amúgy sem érdemled meg.

- Miért csinálod ezt velem? Én voltam az első, aki kikosarazott? Ez a probléma?

- Mert szerintem a semmiért vagy híres. Semmit nem tettél érte, csak megmutattad a kacsa szádat és a mű melledet.

- Mondod te, hogy én a semmiért vagyok híres.  Nem tudom, hogy kettőnk között melyikünk az, aki bugyuta hat másodperces cuccokkal lett „híres". Senki nem ismer téged, fogadd el. – kacsintottam rá – amúgy meg, valaki nagyon sokat nézhette a dekoltázsomat, ha ennyire műnek tartja, de mivel elég gyenge a felfogásod, ezért lassan elmondom: semmi nem mű rajtam. 
Kinyújtottam rá a nyelvem, és folytattam a reggeli futást. Miután teljesen kifárasztottam magam és végre épségben hazaértem, összedobtam egy finom gyümölcsturmixot magamnak. Lefeküdtem a tévé elé, és miután kényelmesen elhelyezkedtem, elkezdtem nézni azt. Sms-em jött a menedzseremtől, hogy kaptam egy új munkalehetőséget. Egy fürdőruha fotózásról lenne szó, ami bő két nap múlva lesz. Elvállaltam és annak tudatában, hogy fürdőruhás munkáról van szó, leugrottam edzeni.

Két nap múlva izgatottan mentem a fotózás helyszínére. Találkoztam a fotóssal, aki az egyik híres fürdőruha márka szerződött fotósa, és mivel vérbeli profi, így nem is aggódtam a fotók minősége miatt. Beültem a sminkeshez, és miután agyon lettem kencézve, megnéztem a viselendő darabokat. Akik velem akarnak dolgozni, azoknak tudniuk kell, hogy rosszul vagyok a photoshoptól. Nem tudom elviselni, ha valaki szerkeszti a képeimet. Én ilyen vagyok, és ha valaki engem szerződtet, akkor én írom alá a szerződést, és nem egy agyonretusált valaki. Ezért fontos, hogy milyen a fotós és hogy dolgozik.
Felvettem a rikító rózsaszín fürdőruha szettet és kisétáltam a fotózás helyszínére. Ekkor láttam meg Nash-t. Egy fekete rövidnadrágban és felsőben beszélgetett a fodrásszal, aki éppen próbált valami elviselhető frizurát varázsolni neki. Két dolog járt a fejemben: Az egyik, hogy abból bizony nem lehet semmiféle normális hajat csinálni, mert ez már eldőlt, ő ilyen. Borzalmas és az is lesz.
A másik, ami a pici buksimban motoszkált az az, hogy hogy a francba lehetek ilyen szerencsétlen, hogy itt is megtalálom őt. Ha nem tudnám, hogy ez a való élet, akkor azt hinném, hogy a fentiek unalmukban folyton a képembe tolják ezt a szerencsétlent, mert élvezik, hogy folyton egymás vérét szívjuk. Kétségtelen, hogy az élet írja a legszebb és a legborzalmasabb történeteket. Ez esetben az sajnos utóbbiról van szó.