Photograph

Hogy

Zene be, és jó olvasást csibék.
Yours sincerely, Kita.❤

Emlékszel az első randinkra?

Nem volt semmi rákészülés, nem is  szóltál róla előre. Amikor hazaértem a csoportterápiáról, te ott vártál az ajtónk előtt, kezedben egy kis cserepes kaktusszal. Értetlen fejjel szálltam ki a kocsiból, majd megvártam, míg vigyorogva elém sétáltál. Illedelmesen köszöntötted az anyámat, aki somolyogva besétált a házba, egyedül hagyva Veled.
"Te sosem vagy szomorú? Állandóan mosolyogsz."ráztam meg a fejem kuncogva.
"Te teszed ezt velem."  Rántottad meg a vállad továbbra is somolyogva, és átnyújtottad a virágot.
"Szerintem a rózsa, meg a hasonló elit gazok túl közhelyesek, és ez a kis kaktusz épp olyan mint te." Magyarázkodtál, én pedig pirulva átvettem a kicsi cserepest.
"Mint én?" Kérdeztem vissza, mire hevesen bólogatni kezdtél.
"Kívül szúrós, és próbálsz mindenkit eltaszítani magadtól, de legbelül te is a szeretetre és a törődésre vágysz." Okoskodtál, és igazad volt.
"Na, de nem azért jöttem, hogy filozofáljunk. Louis Tomlinson, eljönnél velem piknikezni?" túrtál bele a hajadba zavarodban.
"Most randizni hívsz?" húztam fel a szemöldököm mosolyogva.
"Mondhatjuk úgy is." Kacsintottál, majd megfogtad a kezem és összefűzted az ujjainkat. Egy gyönyörű tisztásra vezettél, aminek a közepén állt egy domb. Azon a kis emelkedőn volt megterítve. Megbabonázva bámultam a kis kockás plédet, és a rajta lévő dolgokat, és még akkor sem mozdultam amikor te leültél.
"Elvitte a cica a nyelved Tomlinson?" Szemtelenkedtél, mire én megráztam a fejem, és leültem veled szembe. Akkor és ott jöttem rá, mennyire gyönyörű vagy. A mogyoróbarna, loknis fürtjeid, a szikrázó szemed, nem utolsó sorban a rózsaszín, mindig mosolyra húzott ajkaid. Egy szóval tökéletes.
"Tálat ne adjak?" zökkentettél ki a bambulásból.
"Minek kéne tál?" Értetlenkedtem, de te csak nevetve megráztad a fejed. Mostanra már tudom, hogy elég feltűnően csorgattam rád a nyálam, ezért kellett. A piknik után hazakísértél, és azt mondtad, másnap elviszel hozzátok. Mire ellenkezni tudtam volna, homlokon csókoltál, és már le is léptél. Én pedig percekig álltam a bejárati ajtónk előtt, eszelősen vigyorogva.

Akkor éreztem, hogy te más vagy...