Photograph

Szivárványt

Ne felejtsétek el a zenét. Jó olvasást csibék.
Yours sincerely, Kita❤
Emlékszel az "együtt" ígéreteinkre?

Épp hazafele tartottunk tőletek. Nagyon szép házatok van és tetszik, hogy a szüleid  pár idézetet függesztettek a falra. A szobád pedig hihetetlen. Egyedül birtokoltad a padlást, mintha egy külön házad lenne. Elképesztő. A bejárati ajtónk előtt megálltunk, és csak néztük egymást, mintha memorizálni akarnánk a másik legkisebb rezdülését is. Legalábbis nekem ez volt a célom.
"Bejössz?" Törtem meg a kettőnk közötti csendet a félszeg kérdésemmel.
"Nem, köszi." Utasítottad vissza, majd a -hagyománnyá vált- homlokpuszi után már indultál is.
"Még hívlak!" Kiáltottad a járdáról, én pedig kuncogva bólintottam. Beléptem a házba, és a konyha felé vettem az irányt. Fél úton megszédültem, így a falnak dőltem, de a következő pillanatban minden elsötétült. A kórházban ébredtem, ahol a szüleim sírva álltak az ágyam mellett. Amint megpillantottak, egy kisebb örömtánc után megölelgettek.
"Harry itt van?" Nyekegtem, mire bólogattak, és kimentek érted.
"Lou." Suttogtad az ajtóból, én pedig még lélegezni elfelejtettem.
"Jézusom, el sem tudod képzelni, mennyire aggódtam érted." Mondtad, miközben leültél az ágyam végébe.
"Idefeküdnél mellém?" Kérdeztem meg félve, mire te mosolyogva bólintottál, és ledőltél. Közelebb húzódtam hozzád, te pedig átöleltél, és hagytad, hogy a mellkasodba fúrjam a fejem.
"Én félek." Nyöszörögtem halkan, és megmarkoltam a pólódat. Szótlanul közelebb húztál magadhoz, majd a hátam és a hajam kezdted el cirógatni.
"Nem kell félned Lou. Itt vagyok neked." Nyugtatgattál, én pedig halkan sírdogáltam a mellkasodon.
"Figyelj Louis. Együtt megoldjuk, jó?" Emelted fel a fejem, hogy a szemembe tudj nézni.
"Együtt?" Kérdeztem vissza, mire te határozottan bólintottál.
"Együtt."

Ez lett a mi örökkénk...