JiKook ~ This is love.~ /1. évad/

2. rész "Oh, ha tudnád..."

Miután Taehyung becsukta maga után az ajtót, elterültem az ágyon. Gondolatok ezrei kavarogtak a fejemben. Hogy megbántam-e amit mondtam? – vagy inkább nem mondtam – Nem. Nehéz volt bevallani még saját magamnak is az érzéseimet. Már csak az hiányzik, hogy V elmondja Jungkooknak, akivel mostanában feltűnően sok időt tölt. Nem, ez nem féltékenység, csak szimpla megállapítás.

Ebben a pillanatban csak arra volt szükségem, hogy egyedül legyek, és még egyszer, na jó, többször végig gondoljam a dolgokat. Miért velem történik ez? Miért én vagyok az, aki beleszeret a bandatagjai egyikébe? Tehetetlennek éreztem magam. Unatkoztam is, így hát kezembe vettem egy papírt, és egy tollat, mondván, hogy „kirajzolom magamból a gondjaimat". Tudom, gyerekesen hangzik, de az egyetlen dolog, ami eszembe jutott, Jungkook volt, és ebből kifolyólag a lap egészét az ő neve töltötte be. Kezem irányíthatatlanul, egyre csak ismételgette a jelek rajzolásához szükséges mozdulatokat. Akármennyire is próbálkozom, nem bírom kiverni a fejemből a mosolyát, a hangját, a jellegzetes mozdulatait. Ezen kívül még azt vettem észre, hogy már attól is felgyorsult a szívverésem, hogy elképzeltem, hogy belép az ajtón, és...

Úristen, komolyan, nevetséges vagyok.

Úgy döntöttem, csak egy dolog van, ami le tud nyugtatni, és az nem más, mint egy forró fürdő. Tele engedtem a kádat vízzel, majd, mint egy élőhalott, leráncigáltam magamról a ruháimat, és hagytam, hogy a víz teljesen magába nyeljen. A hirtelen jött melegségtől, ami elöntött, libabőrös lettem, de a következő pillanatban már jó érzéssel töltött el. Becsuktam a szemem, és csak élveztem a helyzetet.

Fuldokoltam. Láttam magam egy külső szemszögből, amint elnyel az egyre sötétedő víz. Kapálózok, kiabálok, de a hangom elfullad, amint a folyékony nedv a légcsövembe kerül. Mindez hiába. Nem tudok szabadulni. Nem szabadulhatok. Egyedül nem.

Hirtelen levegőért kapkodva ültem fel. A hajam tiszta víz volt – pedig nem terveztem be hajmosást mára -, nyilván elaludtam, és nem érzékeltem, hogy csúszok, csak amikor már nehézkessé vált a lélegzés. Nem csoda, hogy ez történt, hiszen valóban hosszú napom volt, ráadásul ez az álmomat is megmagyarázza. Nem tudom, meddig aludtam, de a víz majdhogynem teljesen kihűlt, és ujjbegyeim is ráncosak lettek.

Mivel ruhát nem hoztam be, derekam köré csavartam egy törölközőt, egy másikkal pedig a hajamat törölgettem. Átléptem a szoba küszöbét, de máris visszahátráltam. Jungkook éppen az ágyamon ült, és kezében az ő nevével teleírt lapot tartotta.

Na, ez gáz, gondoltam.

- Áh, Jimin! Ez... ez mi?

Nekem végem. Ennyi. Szívroham.

- Hát, én csak...

- Gyakoroltad leírni a nevemet, vagy mi? – csengő hangon elnevette magát.

Zavaromban azt sem tudtam, hogyan takarjam magam. Nem csak azért éreztem magam kínosan, mert meglátta a papírt, de azért is, mert testemet egy törölközőn, és a mellkasomon nyugvó kezemen kívül semmi sem takarta. Mégiscsak, azelőtt a fiú előtt állok, aki megdobogtatja a szívem, és aki olyan érzéseket kelt bennem, mint még soha senki.

Vettem egy nagy levegőt, majd szinte remegő hangon megkértem, hogy menjen ki, mert fel szeretnék öltözni.

Elvörösödött.

- Persze, már... már itt sem vagyok.

A papírt vissza rakta az ágyamra, ahol volt, majd kiment.

Felvettem egy pólót, és egy rövidgatyát pizsama gyanánt. Két perc múlva 11 óra, ami azt jelenti, hogy van még körülbelül egy órám, amíg szobatársaim, V és J-Hope bejönnek. Általában együtt szoktak bejönni, éjfél körül. Akkor lesz alkalmam bocsánatot kérni mindkettejüktől. Bár az lehet, hogy V-t nem lesz könnyű kiengesztelni a mai viselkedésem után. Lefeküdtem az ágyra, és a plafont bámultam. Megint tehetetlen voltam. Kopogtak az ajtón, mire kinyögtem egy „igent". Jungkook dugta be a fejét, az ajtófélfának támaszkodva.

- Bejöhetek?

Arcáról semmit sem tudtam leolvasni.

- Gyere. – sóhajtottam.

Már csak ez hiányzott. Ha így folytatja, nem Taehyungtól fogja megtudni, hanem egyenesen tőlem. Belépett, nekem pedig hirtelen melegem lett. Az arcom is égett, és valószínűleg inkább hasonlítottam egy paradicsomra, mint Park Jiminre. Egyből meg tudtam mondani, hogy nem rég jött ki a fürdőből, ugyanis férfias illata elárasztotta a szobát, arról nem is beszélve, hogy egész felsőteste meztelen volt. Leült az ágy szélére, és felém fordult.

- Ma a szokásosnál is furcsábban viselkedsz. – állapította meg.

- Te pedig a szokásosnál is jobban nézel ki.

Szemöldöke magasra felszaladt, szeme nagyra tágult. Csak ekkor esett le, hogy hangosan mondtam ki azt, amit nem akartam. Pár másodpercig még furcsán méregetett. Mikor már nem bírtam tovább állni a tekintetét, fejemre húztam a takarómat, de egyből le is ráztam magamról, mikor meghallottam a mellettem ülő fiú édes nevetését.

- Bocsi, de olyan komolyan mondtad, hogy egy pillanatra még el is hittem. – kuncogása miatt hamarosan köhécselés tört rá, kapkodta a levegőt, de csak nem bírta befejezni a röhögést.

Én is magamra erőltettem egy mosolyt, bár szerintem inkább vicsornak lehetne nevezni.

Oh, ha tudnád, hogy valóban komolyan gondoltam...

Miután nagynehezen abbahagyta a köhögést, és lenyugodott, hátradőlt, vagyis feje egyenesen az ölemben landolt.

- Hyuuung~ Mi van veled? Nem szoktál így viselkedni. Tae-hyunggal sem beszéltél sokat. Sőt, szinte nem is beszéltetek.

Ennyire feltűnt a változás? Úgy tűnik, az iránta táplált érzéseim elérték a tetőpontot, és kezdenek majd megváltozni a mindennapok.

- Azt... nem mondhatom el.

Jobban mondva, nincs bátorságom elmondani. Ki merné az azonos nemű barátja szemébe mondani, hogy fülig szerelmes belé?

- Hát, pedig addig ki nem teszem innen a lábam, míg el nem mondod. – mondta, majd bebújt mellém az ágyba, és magára húzta a takaróm felét.

Egy takaró alatt vagyunk. A válla súrolja az enyémet, mint ahogy combjaink között sincs sok távolság. Érzem, hogy szívem egyre gyorsul, és gyorsul Kookie minden apró mozdulata után. Vissza kell fognom magam. Nem teperhetem le csak úgy.

- Na? Még mindig nem vagy hajlandó beszélni? Hát jó, akár itt is aludhatok, nekem aztán mindegy.