JiKook ~ This is love.~ /1. évad/

12. rész "Bang pd-nim"

"Hogy szerethettem ilyen embereket?? Komolyan szégyellem, hogy valaha is armynak tekintettem magam..."

" Undorító volt, amit csináltak!!"

" Az ilyeneknek élnie sem kellene..."

Este fél kilenc. Már vagy egy órája valami fák közé eldugott park padján fetrengek, és a torkomban fojtó érzéssel olvasom az adás alatti kommenteket. Sírni akarok, de nem megy. Valahogy úgy érzem, hogy helyesen cselekedtünk, nem tettünk semmi rosszat, csak a közönség nem nézte jó szemmel.

Az igazi rajongók ezek után is velünk maradnak. Mondaná Namjoon-hyung. Legalábbis gondolom, ezt mondaná. A telefonomat repülő üzemmódra állítottam. Azt még láttam, hogy Jungkook írt, de nem tudom pontosan mit, illetve Yoongi-hyung felhívott, hogy a műsorvezető már az adás előtt is gyenge volt és rosszul érezte magát, de nem akarta másnak passzolni a műsort. Ez egy kicsit megnyugtatott, de szükségem volt az egyedüllétre. Hol rontottuk el? Inkább titkolóznunk kellett volna? Emlékszem, középiskolában mindig azt mondták, hogy Dél-Koreában nem élnek melegek, mert mind öngyilkosok lesznek még mielőtt kiderülne róluk, hogy azok. 

Keserűen felnevettem. Erről lekéstem.

*Jungkook szemszöge*

Már vagy egy órája nem jelentkezett. Bár én sem vagyok sokkal különb, hiszen már vagy egy órája be vagyok zárkózva a szobába. Az Ő szobájába. Minden ötödik másodpercben a telefonomat nézegetem, hátha visszaírt. Egy tömérdek üzenetet hagytam neki, hívtam is, de semmi válasz.

Kopogtak. Megint...

- Jungkook... - hallottam meg Jin-hyung hangját - Itt van Bang pd-nim...

Hogy ki? Bang Sihyuk? A mi dormunkban? Bár ha belegondolok, várható volt. 

Még egyszer utoljára rápillantottam a telefonom képernyőjére, de ismét sóhajtva dobtam vissza a készüléket az ágyra. Összeszorított foggal, szidásra felkészülve nyitottam ki az ajtót.

- Jeon Jungkook...

Eddig a padlót bámultam, de úgy éreztem, meg kell adnom azt a tiszteletet, hogy a pd szemébe nézek, főleg miután a teljes nevemen szólított. A szívem a torkomban dobogott, úgy éreztem, bármelyik pillanatban képes lennék kiköpni azt, és megszabadulni ettől az egész szituációtól. Oh, ha csak ilyen egyszerű lenne.

- Honnan vettétek a bátorságot hogy...

- Nagyon sajnálom! - vágtam a szavába.
90 fokban meghajoltam, és úgy folytattam mondandómat: - Tudnom kellett volna hogy ezzel veszélyeztetem a banda többi tagjának a jövőjét is, de elvakítottak az érzelmek... Sajnálom hyungok!

- Ezért ne kérj bocsánatot. - mondta Namjoon-hyung

- De kérjen! Az a minimum, hogy bocsánatot kér! Tudjátok, hány ott lévő ember követeli vissza a pénzét?! Több százan! Megtehetném, hogy elküldelek az ügynökségből.

- De a szerződés... - szólt bele V-hyung.

- Nem érdekel a szerződés, Taehyung! Itt ÉN vagyok a főnök!

- De pd-nim... - J-hope-hyung is csatlakozott.

- Befejezhetném?

Mindenki bocsánatkérően meghajolt.

- Elküldhetnélek, de Egyenlőre nem teszem, mert nagy tehetség lakozik benned, amit nem hagyhatok veszni. 

Fellélegeztem. Mintha az egyik hatalmas, vállamra nehezedő követ levették volna rólam.