Úgyis az enyém leszel

12. fejezet

Charlie-t nem tudtam telefonon elérni. Vagy kinyomta, vagy fel sem vette, amikor hívtam. Ez nagyon lehangolt. A munkámra is alig tudtam koncentrálni. Erősen kellett összpontosítanom minden prédikációm alatt, hogy gondolataim ne kalandozzanak el. A helyzetet az sem könnyítette meg, hogy Wendy ült a padok között. Szakításunk óta próbált kerülni, de láttam, hogy nagyon szenved. Mindig majdnem elsírta magát a prédikációim alatt. Nem azért, mintha annyira megindult volna azon, amit mondtam, hanem azért, mert még mindig szerelmes volt belém és nem tudta elfogadni azt, hogy nem szeretem. Én is szenvedtem azért, mert fájdalmat okoztam neki, és azért is, mert én is epekedtem egy olyan nő után, aki egyelőre elérhetetlen volt a számomra.

Már két hónapja nem láttam Charliet és nem is tudtam vele beszélni. Ettől teljesen kikészültem, így elhatároztam, hogy újra meglátogatom. Legnagyobb bosszúságomra forgalmi dugóba kerültem, így több órás késéssel érkeztem meg a rendőrségre, ahol felvilágosítottak, hogy Charlotte-nak már lejárt a műszakja, és nincs bent. Szerencsére kérésemre megadták a címét. Imádkoztam, hogy otthon legyen. A várost nem ismertem, még sosem jártam itt. El is tévedtem. Későre járt, mire megtaláltam a lakását. Ám hiába kopogtam az ajtón, nem volt otthon. Már feladtam és éppen indulni készültem, amikor összefutottam vele a parkolóban. Az autójából szállt ki éppen. Nagyon meglepődött, amikor meglátott. Nekem viszont az adernalinom ugrott meg a látványától. Kék farmer és kék póló volt rajta, ami kiemelte vakító kék szemét és ragyogó szőke haját. Hozzá siettem.

- Charlotte - ejtettem ki lágyan a nevét. Ezzel mindig jól látható hatást értem el nála, mert libabőrös lett a karja. Ez természetesen nagyon zavarta. Hogy leplezze zavarát, rám förmedt.

- Mit keresel itt, Ben? 

- Hiányoztál... - mondtam egyszerűen. 

Nem válaszolt. Elindult a lakása felé.

- Hívtalak többször is... - jegyeztem meg.

Erre sem reagált. Ez felbosszantott. Én majdnem megőrültem érte, ő meg játszotta a jégkirálynőt. Az ajtó előtt elkaptam a karját és felém fordítva magamhoz rántottam. Mielőtt reagálhatott volna, rátapasztottam számat a szájára. Hirtelen elrántotta magát. Nem hagytam, azonnal visszarántottam és újra rácsókoltam a szájára. Karommal erősen magamhoz szorítottam, majd ráparancsoltam:

- Charlie, nyisd ki a szádat! Nyisd ki a szádat!

Lábai megroggyantak szavaimtól, majd gyengédebben szóltam:

- Nyisd ki a szádat!

Kinyitotta, én pedig a nyelvemet beledugtam. Az ajtóhoz nyomtam és vadul csókoltam. A szenvedély rá is átragadt, mert ugyanazzal a hévvel viszonozta a csókomat. Ágyékom azonnal követelőzően lüktetni kezdett. Csókolózás közben, ahol csak értem, simogattam. A hátát, a fenekét, majd egyik kezem előre csúszott és gyengéden belemarkoltam a mellébe. Halkan felnyögött. Majd teste hirtelen megfeszült és kitépte magát ölelésemből. 

- Hogy merészeled? - kérdezte lihegve. Szeme szikrákat szórt. - Hol van a menyasszonyod?

- Szakítottam vele - válaszoltam kifulladva. 

- És azt hiszed, hogy akkor minden oké? Hogy idejössz és elcsábítasz? 

- Charlotte, nem beszélhetnénk ezt meg inkább a lakásban?

- Nem! Te ide be nem teszed a lábad, érted, Ben! - nézett rám fenyegetően. - Ne akard, hogy megüsselek!

Nem akartam feszegetni a határaimat. Tudtam, ha elveszíti a kontrollt, egy karate rúgással kivégez.