A Holló léte

Igaz barátok? Ugyan...

Meg láttam őket, és eluralkodott rajtam valami... valami, amitől nem tudtam eldönteni, hogy izzadok vagy sirok... látván a lányt, akit szerettem... csókolózni a saját unokatestvéremmel, egyszerre volt gyomor forgató, és szív szaggató.
Elsétáltam a sínekig, majd felhívtam őt:
- Szia - mondtam a telefonba könnyeimben fuldokolva.
- Szia - mondta meglepetten.
- Csak annyit akartam, hogy legyetek boldogok... és... hogy... - már nem tudtam visszatartani a könnyeim - sajnálom, amit most fogok tenni.
- ... Mit a... - a többit a vonat dudálásától nem hallottam.

A telefonomban megnyitottam egy közös képünket... boldog voltam, és ő is annak tűnt. Elmosolyodtam, és egy könnycsepp gördült le arcomon. Éreztem egy pillanatra a vonat súlyát, a kerekek penge ként szelték húsom... végre nem éreztem semmit. Szellemem ott maradt, mivel bukott angyalok nem tartozhatnak a mennybe se, sem a pokolba...

Látván ahogy azok ketten rohannak a 3 felé szelt testem felé, elöntött rossz érzésekkel.
Látván, hogy sírnak, és felismervén mennyire idióta vagyok... vissza kell jönnöm... meg kell találnom Fakert... csak ő tud visszahozni...

Szerencsére éppen a városban lófrált.
Leszálltam mellé óriási fekete szárnyaimmal.
- Faker, segítened kell! - láttam spirituális alakját, de nem érdekelt. Megfordult, nem látott. - Faker, a nyüves francba, siess a sinekhez.
- Rendben... egyébként szépek a szárnyaid. - mondta nevetve. Vajon lát engem?.

Vissza mentem oda, ahol a halálom megtörtént... Azok ketten még mindig ott voltak. Megjelent Faker.
- Te ott, hozd a lábát és a karját, te a másik lábát, én meg hozom a fejét a maradékkal... - adta ki a parancsokat.
- Minek? Meg amúgy is... te ki a fas...
- Kussolsz és csináld. - intette csendre unokatestvéremet. Odavitték élettelen testem darabjait, és lehelyezték egy vérrel rajzolt pentagramma közepére. Faker tudta mit csinál. - ha itt vagy, repülj fel a pentagramma fölé.

Úgy is tettem... majd mikor a saját testem magába rántotta szellemem, és elkezdett összeforni, láttam a rémületet a szemeikben... ami nem is csoda, hisz ordítottam... aztán képszakadás... annyira emlékszem, hogy felkelek, egy pár idegen végtaggal, és azokra az értetlenkedő, de egyben csodálkozó szempárokra...

- Neked... szárnyaid... - mondta Annie. Majd mikor megpillantottam, nem akartam elhinni.
- Igen... szárnyai vannak... - mondta Faker. - amit miattad képes lett volna feladni... te buta liba.
- Na mindegy... - mondtam nagy nehezen feltápászkodva - nem gyújtunk rá? - kérdeztem nevetve, ugyan is eléggé szurkálós hangulat kezdett kialakulni.
- Hát... jol nyomod bazd - mondta unokatesóm. Tuti megint be van tépve. Oda hajol Anniehez - ez a cucc hatása, vagy tényleg csirke lett belőle? - jah... be van tépve.
- Na mindegy...

Felszálltam, és elrepültem. Leszálltam a templom tornyon. Az emberek néztek, nem akarták elhinni... de engem nem érdekelt... csak arra tudtam gondolni, amit azok ketten csináltak... nem tudtam megérteni, hogy miért... Miért? - MIÉRT?! - mire észbe kaptam, orditottam, majd láttam repülni a templom tetejéröl letépett keresztet.
- Ez... én... - nem tudtam mi történik velem. - Mi lett belőlem? - rogytam térdre.
- Az, ami valójában te vagy - mondta Faker, mögöttem állva.
- ??? ... - néztem rá értetlenül.
- Egy sötét angyal leszármazottja vagy...ám csupán minden 10.000-dik leszármazottnak van szárnya. Ez a te kereszted... ez a te hatalmad - elkezdett nevetni.
- És... te mi vagy? Egy Démon?
- Igen... tudod, születésemkor egy démon megpróbálta felfalni a lelkem, és a testemet buroknak használni... de én erösebb voltam... most a "skizofrén énem" az a démon, és nekem engedelmeskedik... - megint elkezdett nevetni.
- ... Sejtettem... és hogyan tudom visszakapni emberi alakomat?
- Chh... sehogy...
- De... ez...

Nem lehet... mi az, hogy sehogy... ez nem lehet... Ez... LEHETETLEN!