A Holló léte

A nem várt fordulat.

- Üdvözöllek... sötét angyal - mondta Faker.
- Mi a francot... - mondtam értetlenül és dühösen, de hirtelen erőtlennek éreztem magam.
- Most hogy figyelsz, el kell mondanom... - mondta nevetve. - tudod, egy sötét angyal nem lehet szerelmes. Te ezek a teremtmények közé tartozol...

Lefagytam... csak fekmdtem ott összegörnyedve, erőtlenül.
- Miért... miért tetted ezt?
- Muszáj volt... csak így juttathattalak át a spirituális világba... csak igy tudtam előhívni a szárnyaidat, és a saját szarvaimat.
- Te önérdekű kis... - mondtam volna, ha közbe nem szól.
- Ezt miattad is tettem te idióta... Így nem tudsz meghalni. - mondta őrült vigyorral. - így örökké élhetsz. Hollóvá váltál.
Ültem ott szótlanul, majd miután megemésztettem magamban a tudatot, megszólaltam:
- És... mit takar a "Holló" lét?
- Tudod... elmesélek egy történetet...
Volt réges rég egy Kelta harcos, akiben olyan mértéktelen düh és gyűlölet volt, hogy nem csak rómait, de keltát is egyformán gyilkolt. Egy harc során, egy római dárda belefúródott a mellkasába, keresztül a szívén. Összerogyott, és a dárda végére rászált egy holló... a madár elvitte a lelkét egy másik világba, majd visszahozta... a kelta harcos rothadó testébe vissza szállt lelke, majd feléledt. Visszatért bosszút állni mindenkin... Ezzel a képességgel rendelkezel te is... visszatérhetsz a holtak világából.

- Értem. És... mire mondtad, hogy egy sötét angyal nem lehet szerelmes?
- Tudod, a szerelemmel az a baj, hogy ha szeretsz valakit, elveszted ezt a képességet... csökkenni fog a haragod, és elgyengülsz.

Elgondolkodtam, hogy mi tévő legyek... ha az örök létet választom, magam maradok... de ha Anniet...

- Tudod - szólt Faker. - áhh hagyjuk.
- Rendben. És... segítesz eltántorogni innen? - kérdeztem nevetve.
- Persze. - mondta vissza mosolyogva.

Elindultunk, haza értem. Csörög a telefonom... Lucie volt az:
- Szia. Jösz velünk a városba?
- Veletek?... - kérdeztem reménykedve.
- Velem és Annievel... - mosolyt csalt az arcomra.
- Persze. Temetőnél tali?
- Hát... legyen.
- Okés... majd ott találkozunk... - azzal kinyomtam.

Bazdmeg... mit vegyek fel, mit csináljak...
- Hát persze... - bvbs trikó, szűk fekete gatya, kockás cipő. - nah..  fasza. De... mit csináljak.
Felhívtam Fakert... nem veszi fel... na mindegy. Elindultam. Odaértem, de Annieék sehol...
- Fenébe... - rágyújtottam, küszköde a könnyeimmel. Megláttam őket, és elmosolyodtam.
- Szia - köszönt Lucie. Annie pedig Lucie mellől integetett hallgatva, mosolyogva.
Leültünk a szoborhoz, és beszélgettünk. Annie mellett úgy éreztem, minden rendben... azt hiszem, beleszerettem...

- Annie... - szóltam neki, zavarba esve.
- Igen? - kérdezett vissza... oly angyali volt, oly aranyos...
- Valamikor.... eljönnél velem...
- Hova?.... - kérdezte nagyra nyílt szemekkel.
- Egy... randira? - végre kiböktem.
- Uhum... - bólogatott. Én pedig alig bírtam ki, hogy ne ugráljak örömömben.

Teltek a napok, megbeszéltem vele egy időpontot. Izgatottan vártam, még virágot is vettem...

Elérkezett az a nap... de mikor megpillantottam, a legrosszabb álmaimban sem gondoltam volna...