A Holló léte

Démon és angyali unió

Láttam az élettelen testemet, ahogy Faker vonszolja, egyre távolabb, és ordít valamit a lányoknak...
Tennem kelett valamit.

- Fussatok el... - hallottam Faker ordítását... a lányok nem hallgattak rá, de harmadjára megértették.

Faker hátra hagyva testem, elindult a lény irányába... nem hagyhattam, hogy ő is arra a sorsra jusson, mint én.
Faker megtámadta a lényt... egy Démon volt, akárcsak ő maga, de sokkal erősebb, és nagyobb.
Minden alkalommal egy fekete lélektüskét döfött Fakerbe, aki már a 10. Után nem igazán bírta... alkotnom kell valamit, amivel legyőzheti...

- Faker! - mondtam, hát ha meghallja.

- Mi az angyalka? - kérdezte erőtlenül, de gúnyosan.

Lelkemből fegyvert alkottam neki... egy kaszát... ezüst, obszidián, borotva éles fegyvert... melyet lila, sűrű füst borított... éreztem, ahogy belefúródom a földbe... ezt egy fénycsóva kísérte... amint fizikai testet öltött a fegyver, Faker arcán kaján vigyor jelent meg.

- Már értem... - mondta.. amint megfogta a markolatot, megjelentek mögötte a szárnyaim... majd kihúzta a kasza hegyét a földből, és újra a démonnak rontott... minden egyes vágással, kiszaggatott egy darabot a démoni lélekből... hosszú küzdelem áráért cserébe, a démon padlót fogott.

- Nos, te semmire kellő dög... mielőtt felzabálom a lelkedet, mi lenne az utolsó szavad? - kérdezte a démontól a mellkasán állva.

- Soha nem fogtok bejutni, egyik világba sem... - közölte, aztán Faker egy csapással lefejezte, majd nevetve oda fordult az asztrális testemhez...

- És most keltsünk életre, te idióta...

Oda sétált a már élettelen testemhez, és a kezeimbe adta a kaszát... démon véresen, sötét és szent erővel átitatva... majd egy latin mormogást követően, ismét erőtlenül, fura érzéssel töltve, felébredtem... szárnyaimmal körül ölelve...

- Bazdki... ezt sohasem fogom megszokni - mondtam, miközben nagy nehezen felültem.

- Hát ha így folytatod, kénytelen leszel - mondta Faker gúnyosan... - és... köszi a kaszát...

- Nincs mit... egyébként mit értett az alatt, hogy soha nem fogunk bejutni egyik világba sem?

- Ezzel a kis trükkel, egyesítetted egy Démon, dat én... és egy Angyal, dat te... lelkét. Így sem mennyország, sem pokol nem fog befogadni se téged, se engem... márha téged sikerül megölniük véglegesen...

- Szóval...

- Szóval?

- akkor... ha te meghalsz, téged is vissza tudunk hozni? - kérdeztem kíváncsian.

- Ahhoz még sokat kell tanulnod, Kaszás.. - elkezdett nevetni, ezzel engem is nevetésre késztetve.

Miután kimentünk a temetőből, Lucie síró arca, és Emily látványa, amint vigasztalni probálja, tárult a szemünk elé...

- Megjöttünk - mondta Faker.

- ... - mielőtt megszólalhattam volna, Lucie már sírva bele is csapódott a mellkasomba..

- Bátyó... ne csináld ezt mégegyszer.. - mondta sírva.

- Nem direkt volt... - mondtam, a fejét simogatva, hogy megnyugtassam.

- Ezt sose fogom megszokni... - mondta Lucie a szemét törölgetve...

- Nekem mondod? - mondtam nyugtatóan mosolyogva... na meg a másik, amit nem fogok megszokni, az az, hogy van valaki, aki aggódik értem.

- Te idióta... - vert ököllel vállba Faker.

- Mi van? - kérdeztem felindulva.

- Egyenesen bele szaladtál egy kibadz... ahh... mindegy... van még mit tanulnod, te forró fejű fasz.

- Nah igen... de legalább egy jó tanárom van... - nevettem, majd rágyújtottam...

Elindultunk újra... csak mentünk, beszélgettünk, hülyéskedtünk... önfeledten, mint ahogy azt tini fejjel szokás... szép lassan elérkeztünk a kedvenc helyünkre.