My lovely guardian

444

Ez a valaki pedig Arthur volt. Furán és kissé dühösen meredt rám, amikor meglátott.

- Szia Atsy! Ez csaj kísért engem, mindenhol ott van... Mégis mit keres nálad? 

- Nahát, milyen barátságos valaki! Csak mert nincs mindenki olyan jó helyzetben, mint mi, nem kellene ilyen lenézőnek lenned! Egyébként Skynak hívják és fontos ügyben tartózkodik itt.-felete kimérten Atsy. 

Olyan jó lenne, ha én is tudnék ilyen hidegen és távolságtartóan kommunikálni ebben a furcsa világban. Arthur továbbra is lebecsmérlő pillantásokat vetett rám, ami nagyon rosszul esett. Ha tudná, hogy én vagyok az egyetlen személy,aki minden apró dolgot tud róla... 

Közelebb lépett a lányhoz, aki éppen sminkeket vett elő a fiókból, mellé guggolt és gyengéden a fülébe súgott valamit. Atsy erre egy kicsit sértődött fejet vágott, megfordult és sajnálkozást színlelve rám nézett.

- Sky, drága! Megkérhetnélek arra, hogy egy kicsit kettesben hagyj minket? Érezd magad otthon nálunk, bárhová mehetsz a házban! Majd szólok, ha már visszajöhetsz, utána folytatjuk a dolgunkat.- mosolygott rám aranyosan.

Belül valami furcsa fájdalom égetett, de nem bántam. Ez a dolgom, szenvedni másokért és védelmezni örökké! Tehát csak bólintottam és már el is hagytam a helyiséget.

Nem akartam magam otthon érezni, ugyanis az meglehetősen illetlenség lett volna. Leültem a márványlépcső tetejére és gondolkodtam. Arthuron. Sokkal nehezebb feladat lesz, mint amilyenre számítottam. Én ismerem a legjobban, mégsem tudok közel férkőzni hozzá. Csak reménykedhetek abban, hogy hamarosan sikerülni fog...

Kinéztem az óriási üveg ablakokon, a nap éppen lemenőben volt. Bíborra és vörösre festette az eget, nemsokára megjelenik a hajnalcsillag. Néhány óra múlva megtörik a ház nyugalmas csendje, megtelik a zene süvöltésével és vad, üres szívű fiatalokkal. Soha nem akarok és nem is fogok teljesen közéjük tartozni. Talán lenéznek, de mindig az eszembe kell vésnem, hogy mindannyijuknál erősebb vagyok.

Talán egy órát is ültem ott, bámulva az eget, amely már besötétedett. Hallottam, hogy kinyílik Atsy szobájának ajtaja és a léptek egyre közelednek, de becsuktam a szemem és nem akartam kinyitni.

- Ez elaludt?- hallottam meg Arthur suttogását. 

A hangjától hirtelen felfrissültem és repülni tudtam volna, még akkor is ha megvető hangszínnel beszélt rólam.

- Lehet. Szegénykém, olyan kis szerencsétlen! Ezért kell vele egy kicsit törődnöm...- sziszegte halkan Atsy.

Nem akartam, hogy bárki is szerencsétlennek gondoljon. Rengeteg erő lakozik bennem, ami persze csak akkor tör ki, ha szükség van rá. Továbbra is csukva tartottam a szemem, nem akartam hozzájuk szólni.

- Miért vagy ilyen édes, te lány?- cuppanás hangját hallottam.

Nem! Ez nem lehet! Arthur és Atsy egy pár lennének? Ő lenne az a fiú, aki miatt Atsy le akarja passzolni a hódolóját?

Nehéz megfejtenem az emberek érzéseit és az összegabalyodó szálakat. De talán nem is kellene ezzel törődnöm, hiszen az én feladatom nem több, mint hogy vigyázok erre a fiúra. 

- Ugyan, pont te beszélsz?! Egyébként nem kellene őt felébresztenünk? Nekem még lenne egy-két elintézni valóm vele a buli kezdetéig.

Atsy óvatosan meglökdöste a vállamat és lágy hangon szólítgatni kezdett.

- Sky! Gyere! Nemsokára party!- nevetett és éreztem, hogy közben hátrafordul Arthurhoz.

Lassan kinyitottam a szemeim és rámosolyogtam Atsyre.