- Sky!-köszöntött vidám és egyszerre kissé meglepett hangon Arthur.
- Mit csinálsz itt ilyen korán?- kérdeztem ijedten.
- Nem volt kedvem tovább aludni és gondoltam meglátogatlak. Te is koránkelő vagy?- mosolygott rám.
- Mondhatni... Csak azért jöttem ki, hogy friss levegőt szívjak, de aztán megláttalak.
Láttam, ahogy a félhomályban Arthur arcán a mosoly egyre szélesebbre húzódik. Nagyon jól ismertem ezt a pillantást, de soha nem gondoltam volna, hogy egyszer én váltom ki belőle ezt. Tudtam, hogy akkor néz így, amikor valamit vagy éppen valakit nagyon el akar érni. Tudtam azt is, hogy bajban vagyok és tennem kellene valami okosat. Az egyetlen bökkenő a dologban az volt, hogy nem akartam változtatni a helyzeten. Mélyen a szemébe néztem és visszamosolyogtam rá, egyfajta biztató jelet adva neki.
Két másodperccel később olyan mérges voltam magamra, mint még soha. Mégis mit képzelek magamról? Tulajdonképpen a saját védencemmel flörtöltem... Igen, pontosan ezt csináltam. Én vagyok a világ legrosszabb őrangyala és még ezernyi ilyen hibát fogok elkövetni Arthur közelében.
- Nincs kedved megnézni valahonnan a napfelkeltét? Nagyon szép szokott lenni. Mindig elmegyek megnézni, amikor nem tudok tovább aludni!- szólalt meg hirtelen.
Kellemes borzongás futott végig rajtam, elképzeltem, ahogy Arthurral nézem a napfelkeltét. Teljesen elvesztettem a valamire való eszem. Nem tudok uralkodni sem magamon sem a gondolataimon.
- Nagyon szívesen elmegyek veled!-feleltem lelkesen.
Ha lett volna egy harmadik kezem szívesen orrba vágtam volna magam.
- Akkor induljunk!- nézett rám csillogó szemekkel és a bicikli hátuljára mutatott, jelezve, hogy üljek fel mögé.
Néhány perccel később csak úgy süvítettünk végig az utcákon. A hűvös levegő és az erős szél miatt megborzongtam, de ez egyáltalán nem érdekelt abban a pillanatban. Közelebb húzódtam Arthurhoz és szorosan kapaszkodtam belé, nehogy az egyik kanyarnál leboruljak.
- Megérkeztünk.- nézett rám hátra a fiú.
Egy panelház előtt álltunk és nem teljesen értettem, hogy honnan fogjuk így nézni a napot, de bíztam Arthurban. Követtem őt befelé az ajtón felfelé a lépcsőn és végül ki a tetőre. Körbenéztem és felfedeztem, hogy ez a környék legmagasabb háza. Nem sokkal később minden vörösre váltott körülöttünk és megláttuk a napot.
- Üljünk le ide.-ragadta meg a kezem Arthur és egy elhasznált kanapéhoz vezetett.
Mindketten leültünk a bútordarab két szélére, megtartva a tisztes távolságot. Most az egyszer büszke voltam magamra, hogy gondolkoztam is egy kicsit, nem csak cselekedtem. Azonban egyszer csak azon kaptam magam, hogy Arthur vállának döntöm a fejem, ő pedig átkarol. Remek, már megint hülye vagyok. Ezt nagyon nem szabadna! Hiába figyelmeztetnek a gondolatok a fejemben, nem teszek semmit. Nem tudom mennyi ideig ültünk ott a magasban hallgatva a város reggeli hangjait, egymáshoz bújva.
- Köszönöm, Sky! Ez volt a legszebb napfelkelte,amit láttam.- mondta halkan.
Természetesen a belső szerveim a már szokásosnak mondható módon reagáltak.
- Én köszönöm, hogy elhoztál erre a helyre.- néztem rá komolyan.
Ezután nem szóltunk egymáshoz csak némán ültünk távolabb húzódva a másiktól.
- Arthur, nekem most mennem kellene. Hétfőn találkozunk a suliban...- szólaltam meg nagy nehezen.
Alig tudtam magam rávenni, hogy kimondjam ezt az egy mondatot. Elképzelni sem tudom mi lesz így velem. Ha ezt tudná egy másik őrangyal már rég repültem volna, szó szerint. Nem hagyhatom, hogy megtörténjen a legrosszabb dolog, ami valaha történhet.
- Legalább hagy vigyelek haza.-nézett rám Arthur szinte könyörögve.
- Rendben, az jó lenne.- mosolyogtam rá, azonban belül rettenetes érzések kavarogtak bennem, de a legelviselhetetlenebb a bűntudat volt.
- Valami baj van? Sky, mondtam vagy csináltam valamit, amivel megbántottalak?
BẠN ĐANG ĐỌC
My lovely guardian
Lãng mạn" - Mi történik akkor, ha egy őrangyal beleszeret... - Kérlek, ne is folytasd! A legrosszabb történik. - Azért szeretsz? - Csak nézz rám... ''
