Csendben sétáltunk miután kinevettük magunkat.
- Merre laksz?- nézett rám Arthur mosolyogva.
- Elég messze innen, de a sulihoz szerencsére nagyon közel, így mindig gyalog járok.
- Most viccelsz velem? Gyalog jársz suliba?
- Igen, ez miért olyan meglepő, ha közel lakom?- kérdeztem döbbenten.
- Inkább csak furcsa. Senkitől nem hallottam még, hogy gyalog jár suliba. Mindenki kocsival, deszkával vagy biciklivel, szóval érted...-nevetett.
- Hát, én szeretek sétálni, de lehet, hogy velem van a baj.
- Én is szeretek, csak nem a suliba. Egyébként ugye nem baj, hogy hazakísérlek?
- Dehogyis, miért lenne az?
- Csak gondoltam megkérdezem. A szüleid miatt vagy ilyenek...
Teljesen megfeledkeztem arról, hogy a szülők milyen fontos szerepet játszanak itt a Földön. El sem tudom képzelni mennyire csodálatos érzés lehet, ha az embert feltétel nélkül szereti valaki.
- Ők biztos nem bánják, főleg, hogy már alszanak.-mosolyogtam a legőszintébben Arthurra.
Ő nem válaszolt semmit, csak rám nézett fáradt, de mégis vidám tekintettel. Észrevettem valami furcsa csillogást is a szemében, amire nem találtam magyarázatot.
- Sky, kérdezhetek valamit?
- Persze.-feleltem kíváncsisággal teli hangon.
- Miért követtél engem és néztél olyan sokáig az osztályban?
Éreztem, hogy legszívesebben lesüllyednék jó mélyre a földbe, de muszáj volt valami értelmes választ adnom a kérdésére. Végigpörgettem magamban minden lehetséges okot, de valahogy egyiket sem bírtam kimondani. Csak összevissza makogtam mindenféle hülyeséget.
- Szóval te magad sem tudod?- kezdett el hangosan nevetni rajtam, ami meglehetősen rosszulesett és kellemetlen helyzetben éreztem magam.
- De...vagyis nem igazán, csak olyan ismerősnek tűntél és azt tudtam, hogy osztálytársak leszünk. Amikor bámultalak...nos...szerintem csak elbambultam és te pont ott álltál.
Erre még jobban nevetni kezdett, ami csak egyet jelenthetett, akkora baromságot hordtam össze, hogy teljesen idiótának néz.
- Ez nem túl hihető, de te is tudod Sky... Na és szerinted miért érzem azt, hogy már nagyon régóta ismerlek? Hihetetlenül furcsa, mintha találkoztunk volna régen vagy valami ilyesmi.
Komolyan, más őrangyalnak is akadnak ilyen problémái?! Vagy csak én vagyok ennyire szerencsétlen? A védencemnek túl jók a megérzései, ami meglehetősen nagy gondot jelent számomra. Mégis mit válaszolhatnék neki?!
- Fogalmam sincs miért érzed ezt... bárcsak tudnám!- próbáltam hazudni, ami nem igazán sikerült.
- Tényleg nem tudod? Olyan, mintha valamit eltitkolnál előlem. -torpant meg hirtelen és egyenesen a szemembe nézett.
Tisztán láthatta kétségbeesett arcomat, ugyanis egy utcai lámpa fénye alatt álltunk meg. Nem tudok hazudni!
- Látom, hogy van valami, amit nem mondasz el. Remélem nem vagyok teljesen hülye.- mondta némi aggodalommal a hangjában.
Semmit nem tudtam kinyögni. Csak álltam magam elé meredve és azon töprengtem, hogy mit tenne ilyenkor egy tapasztalt őrangyal. A történelemben nagyon kevés olyan esetet jegyeztek fel, amikor a védenc megtudta, hogy az őrangyala, nos...az őrangyala. Nem hozhatok szégyent magamra és persze a többiekre sem. Mindenesetre abban nem vagyok biztos, hogy titokban tudom tartani, amit kellene.
- Arthur, én... most nem mondhatok semmit.- suttogtam remegő hangon, szinte alig hallhatóan.
- Mégis miért?! Tudom, hogy találkoztunk már valahol, de nem jövök rá! Miért nem segíthetsz nekem?- kérdezte türelmetlenül és láttam a szemében, hogy majd' megöli a kíváncsiság.
- Mert... egyáltalán nem lényeges, de nem beszélhetek róla. Kérlek értsd meg ezt!- néztem rá szinte könyörögve.
- Ha nem lényeges, kinek ártanál azzal, hogy elmondod nekem? Sky, szeretném tudni, mert úgy érzem teljes mértékben jogom van hozzá.
Amikor megérkeztem a Földre sejtelmem sem volt róla, hogy ilyen nehéz lesz a feladatom. Természetesen tisztában voltam vele, hogy Arthur milyen, de arra nem számítottam, hogy egyszer sor kerül a legrosszabb dologra,ami valaha történhet. Csak egy dolgot tehettem, amivel egy kis időre lenyugtathatom...
- Figyelj, megígérem, hogy egyszer elmondom, de nem itt és most.- érintettem meg óvatosan a vállát és mélyen a szemébe néztem.
- Hát legyen... de így nem fogok tudni másra gondolni, csakis erre.
- Ez hülyeség, meglátod, hogy a fontosabb dolgok előtérbe kerülnek majd.
- Na jó, talán igazad van és tényleg tudok még egy dologra gondolni.- mosolyodott el.
- Látod? Én megmondtam...- nevettem és közben nagy kő esett le a szívemről, egészen addig tartott ez a csodálatos érzés míg Arthur meg nem szólalt ismét.
- Te vagy az egyetlen, akire gondolni tudok, azon a bizonyos dolgon kívül.
Hát... rengeteg ideig nem írtam. Az sem biztos, hogy van valaki, aki még olvassa ezt a történetet, ha mégis,akkor annak nagyon köszönöm. Jó lenne, ha írnátok kommentet, sokat jelentene nekem. :) <3 <3
YOU ARE READING
My lovely guardian
Romance" - Mi történik akkor, ha egy őrangyal beleszeret... - Kérlek, ne is folytasd! A legrosszabb történik. - Azért szeretsz? - Csak nézz rám... ''
