Az élet bármelyik pillanatban változhat... Sírhatunk vagy nevethetünk... elég egy szó, egy mosoly, egy emlék, egy kép, új barátok, új élet és minden meg is változik.
A történet ritkán trágár szavakat és 16+ részeket is tartalmaz, úgyhogy csak saját...
Szeretném azt állítani, hogy az egész hetem, milyen jó volt, meg tökre pihentető és zökkenő menetes, de sajnos ezeknek mind az ellenkezője történt.
Minden nap csak a mai versenyre, válogatóra készültünk. Rengeteg táncpróba volt, tehát nagyon ki van mindenki fáradva, de ez van, bírni kell, ha akarunk menni kirándulni és képviselni szeretnénk az iskolánk. A zökkenőmentességről annyit, hogy a hét elején konkrétan ki voltam készülve a szüleim miatt, ami jól meglátszott rajtam, de szerencsére, a barátaim mindig mellettem állnak, ezért nem volt hiányom belőlük. Vasárnap után akik benne voltak a közös chatben mind kérdezgették, hogy mi van velem, és hogy ugye nem költözök el. Szerettem volna nem-mel válaszolni, de nem tudtam, mert a szüleim semmit sem mondtak az este után, úgyhogy egy ideig ez kérdéses maradt... Legjobb az egészben az volt, hogy a szüleim kibékültek, mert egy nézeteltérés volt, meg mit tudom én mi, nem érdekelt semmi részlet, csak az a lényeg, hogy nem költözünk el egyelőre, úgyhogy most egy ideig megint nem veszélyeztet a költözés kérdése, úgyhogy szerdától teljes energiával és minden örömömmel beleadtam magam a táncolásba. De azért a válaszolatlan kérdéseim közt ott maradt az, hogy a szüleim mit titkolnak előlem, amit "soha sem bocsájtanék meg nekik"...
Ezen kívül a pénteki versenynek köszönhetően érezhetővé vált a népszerűségi fokon egy lépcsőveli fennebb jutás. Rengetegen próbálnak beférkőzni a baráti körünkbe, de mi valahogy nem vagyunk azok, legalábbis ahogy a fiúkon is észrevettem, nem jellemző rájuk az, hogy mindenkivel jóba legyenek és jópofizzanak. Azért mindenkivel többnyire diszkréten és kedvesen... viselkedtünk.
Ma reggel viszonylag nyugodtan keltem és a reggeli teendőim után indultam is a suliba.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A reggeli nyugi után a suliban kész káosz uralkodott. Az osztályterembe belépve az ofőnek szinte nekiütköztem.
- Jó reggelt! – köszöntem.
- Szia Rebeka! – fordult felém. – Akkor mindenki itt van?
- Még Nóri és Hanna nincs itt. – válaszolták.
- Nem baj, majd nekik is elmondjátok. Szóval, mert hallottam, hogy Ákos semmi féle képpen sem szeretné, ha elmaradna egy rajz óra...
- Jaj hát igen tanár úr. – nevetett Ákos.
- Ezért csak a magyar és az angol órátokat kértem el.
Persze mind örvendtünk a két kimaradó órának, de annak kevésbé, hogy éreztük a verseny közeledtét.
Az ofő, azonnal távozott is, és majd nemsokára megérkeztek a többiek is és a rajztanárnő.
-Sziasztok kedveskéim! – köszönt. – Ma az első órát én tartom és a másodikat a tanárúr. – mondta, amire a fiúk kifejezték nem tetszésüket.
