After The Song

8. rész They don't know about us

Aranyos mély suttogásokra keltem. Az illető az arcomat simogatta és néha egy puszit nyomott az arcomon lévő szabad területekre. – Emily, hasadra süt a nap! Kelj, fel Életem! – puszilta meg az ajkamat, majd nagy nehezen kinyitottam szemeimet, s egy hatalmasat nyújtózkodtam. Megláttam szerelmem arcát, és elmosolyodtam. Ez a legcsodásabb dolog, egy ember reggelében, ha ilyen csodát lát meg először reggelente, mint Harry. – Hé, Hétalvó! Anyuval azt beszéltük, inkább, mi megyünk el hozzá, így egyszerűbb lesz neki is. Fel kell keled, hogy időben odaérjünk anyuékhoz – simította meg arcomat nagy kezével. A kijelentésre azonnal felébredtem, hiszen még ki kell találnom, mit vegyek fel, ami ne legyen túl kirívó, hiszen azt szeretném, hogy az anyukája elfogadjon engem.

- Kelek már! – mondtam, de mégis csak inkább a másik oldalamra fordultam, mire Harry nagyot fújva kiment az ajtón és pár perc múlva arra ébredtem, hogy jég hideg víz csapódott a testemre. Sikítva és egyben dühösen keltem ki az ágyból, mit sem törődve a szórakozott fiúval a szobában, akivel most egyáltalán nem szeretnék szóba állni. A fürdőszobába bezárkóztam, majd meleg vizet engedtem magamra. Igyekeztem minél gyorsabban elkészülni, hiszen mégsem akartam lekésni a gépet, de a barátom iránti haragom, eléggé ennek az ellentétén van.

- Na, Baba, ne legyél, dühös! – jött az ajtó elé, és próbált benyitni, de sikertelenül. – Hát, jó! Van még 10 perced, elkészülni, mert a kocsi, hamarosan itt lesz – kiáltotta még át az ajtón, majd elment az ajtó közeléből. Vagyis azt hiszem...

A repülőtér felé vezető út, csendesen telt, hiszen még mindig haragudtam a Göndörre, de már szívem egy része meglágyult, így mosolyogva fogadtam csókjait és érintéseit, amiket persze szeretettel viszonoztam neki. – Baba, még mindig dühös vagy, igaz? – kérdezte, miközben éppen hajamt simogatta. Muszáj volt, mindig hozzámérnie, épp úgy, ahogy nekem is, hozzá, hiszen nélküle elveszettnek érzem magam.

- Megérkeztünk! – mondta a sofőr, majd gyorsan kiszálltam, miközben Harry kifizette a taxit. A cuccam közelébe sem mehettem, mivel Harry azonnal kivette a kezemből őket. A hatalmas kezének hála az egyikben az összes csomagot meg tudta fogni, míg a másikkal a kezemet cirógatta. A repülőtér hatalmas volt, a sok ember pedig még ezt is felülmúlta. Hogy utazhat el, most ennyi ember? Még jó, hogy ennyivel korábban jöttünk, hiszen így nem késsük le a gépet.

-Harry, nem magángéppel megyünk? -kérdeztem, mikor leültünk a Los Angelesbe tartó járat várakozóhelyére. Csak a fejét rázta. – És, nem Holmes Chapelbe megyünk?

- Nem! El szeretnélek vinni Amerikába. Anyuék az L.A-i házamba jönnek! Utána még ott maradnak pár napot, és maúgy is meg akartam neked mutatni a helyet! Jó ez így neked? - kérdezte. Válaszul csak bólintottam. Minidig is látni akartam Los Angelest. – A gépen, első osztályon fogunk ülni. Ne aggódj, az egész osztályon csak mi fogunk ülni, így nem tud minket zavarni senki. – simított végig arcomon, majd pár percre magamra hagyott, és elszabadult a pokol. Mindenki, aki észrevett minket eddig odajött hozzám, és hallgathattam a szokásos utálatos megszólalásokat. Némelyik fan, csak Harry-t kereste egy közös képért vagy egy aláírásért, de a legtöbben szó szerint megtéptek, és kitúrtak a helyemről. Hiába védekeztem, nem segített, aztán már csak ültem egy helyben, és tűrtem minden fizikai bántalmazást, míg Harry vissza nem ért.

- Baba, minden rendben? – futott oda hozzám, majd felhúzott szemöldökkel nézte a rajongóit. – Miért csináljátok ezt? Ti nevezitek magatokat rajongónak? Én szeretem Emily-t, és nem érdekel, ha nektek nem szimpatikus, vagy nem fogadjátok el, mert nekem jelenleg Ő a mindenem. Nem fogom sok kis pisis miatt feladni a Szerelmemet. – dühöngött, a rajongói pedig döbbenten mérték végig Harry-t, majd a fiú megfordult, felhúzott a földről, és karjaiba zárt. Könnyeim ekkor eredtek meg igazán, és mélyen belefúrtam fejem a vállába, és erősen szorítottam magamhoz. – Semmi baj, kicsim! Nyugi! Nem kellett volna, egyedül hagyjalak. Sajnálom! Lehet ez az egész utazás rossz ötlet volt.

- Nem, ne mondj ilyet! Egyszerűen csak nem bírnak, ennyi! Már megszoktam! A lényeg, hogy itt vagy velem! Na , de gyere, fel kell szállnunk!

Los Angeles egyszerűen gyönyörű volt. Míg Harry házához utaztunk, a város elbűvölt. Szerelmem háza elképesztően gyönyörű volt, és amíg a sofőr kivette a csomagjainkat, hatalmas tekintettel tekintettem a ház udvarára, és kertjére. Akkora volt, mint egy birtok.

- Tetszik? – kérdezte mosolyogva, és szabad karjával átkarolt. – Nem kell ennyire izgulnod! Nem esznek meg! – nevetett, és kinyitotta az ajtót! – Megjöttünk! – kiáltotta, és azonnal egy gyönyörű lány futott karjaiba, aki valószínűleg Gemma volt.

- Helló, öcskös! Na végre, megérkeztetek! Anya, már sík ideg volt- nevetett.

- Sajnálom, Gem, de valaki nem bírt időben felkelni! – fordult felém, és egy puszit nyomott arcomra. Gemma, mintha csak most vett volna észre, rám kapta a tekintetét és elmosolyodott.

- Na, végre, hogy valami normális lányt találtál magad mellé, Öcsi. Szia, Gemma vagyok! – nyújtotta a kezét, én pedig megráztam.

- Emily Ross – mosolyogtam.

- Fiacskám, már azt hittem, nem is jöttök! – jött le Harry anyukája, és két puszit nyomott fia arcára, aki viszonozta ezt a gesztust. – Óh, Ő lenne az a lány, akiről már annyit hallottam? – kérdezte mosolyogva, és azonnal magához ölelt. – Szia, kedvesem, Anne vagyok, Harry anyukája! Örülök, hogy megismerhettelek!

- Jó napot...-

- Jajj, édesem, tegeződjünk csak! – bólintottam.

- Szia, Emily vagyok! – mosolyogtam vissza rá, és már asztalhoz is hívott minket, majd elkezdtünk vacsorázni.

Az esti hírekben, mindenhol mi szerepeltünk Harry-vel. Senki sem tudta, ki vagyok, mik vagyunk most, de mentek a találgatások ezerrel, és a Twitter is megtelt mindenféle üzenetekkel. Azzal a gondolattal hunytam le szemeimet, hogy holnapra is vele fogok felébredni, és ez nem csak egy álom volt ezidáig.