the dollhouse | h.s. (Hungarian Translation)

1. fejezet

Holly

-

Lassan kinyitottan a fájó szemeimet. Nem sokáig, előtte észrevettem, hogy a látásom homályos, és nem éreztem a lábaimat; teljesen elzsibbadtak. Azonnal megütött a zavarodottság, amint rájöttem, hogy ötletem sincsen, hol a pokolban vagyok. Mi folyik itt? Túlságosan kimerült vagyok és fájó, hogy ráadásul most gondolkodjak...

Felültem a lányos ágyon, amiben előtte mélyen aludtam. Körbenéztem a szobában, ez nem tűnik ismerősnek. Oh, ne... Csak a legrosszabbra tudok gondolni... Elraboltak? Ez a hely természetesen nem úgy néz ki, mint ahol a bűnözők az elrabolt áldozatokat fogva tarják... Ez általánosságban csak őrült és hátborzongató; ez az egész furcsa helyzet azt okozza, hogy egyre gyorsabban vegyem a levegőt.'Maradj nyugodt, Holly. Maradj nyugodt.' gondoltam magamban.

Kipattantam az ágyból, még mindig zavarodottan, és tovább vizsgáltam a nagy hálószobát. A szobában tíz ágy van; öt ágy van a rózsaszín falnál, és öt ágy egy másik rózsaszínű falnál. Valamint a szobában van még plazma tévé és a tévé mellett, egy magas polc, ami tele volt rakva különféle DVD-kkel és könyvekkel. A tekintetem visszasiklott a tíz ágyra. Ez olyan, mint a Hófehérkében vagy valami? az ágyakon lévő takarók tele vannak virág mintával és a nagy bolyhos párnákkal... Komolyan úgy érzem, mintha egy gyerek gyerekszobájában lennék.

Oké, komolyan, hol a pokolban vagyok? Nem emlékszem semmire és ez rendkívül megrémiszt engem. A könnyek elkezdték marni a szemeimet, úgy éreztem az elmebaj elmos engem. Ennek egy álomnak kell lennie.

Mielőtt tudom, a könnyek lefolynak az arcomon. Rémült vagyok. Már szinte hülyének érzem magamat, hogy egy tizennyolc éves lány, sír emiatt. Szeretném, gyerünk, ez egy álom lehet... Igazam van? Oh, legyen igazam.

Ismételten megcsíptem magamat, hogy lenyugtassam magamat, ez csak egy álom... De amikor belém hasított a rettenetes valóság, hogy ez nem egy álom, vagy még egy rémálom, esküszöm, a szívem mindjárt kiugrik a helyéről. Nem. Nem. Nem. Ez hogyan történhet meg?! Miért én?! Nem!

Lerogytan a földre a sokktól. Ez túl sok egyszerre. Sírtam és sikoltottak, amíg el nem fogyott a levegőm; épp most, azt sem tudtam, hogy hogyan a fenébe lélegezzek. Rémült vagyok. El kell mennem innen, de nincsenek ablakok, csak egy ajtó van a hálószobában, és azon nem mehetek ki... Fogalmam sincs, mi rejlik.

Hirtelen, a hálószoba ajtaja óvatosan kinyílik és egy jól öltözött korban velem egyidős lány fekete göndör hajjal, ami fel volt kötve copfba sétált felém nagy mosollyal az arcán. Ami megragadta a figyelmemet erről a lányról, az a divat választása... Olyan ruhát viselt, mit Dorothy 'Óz a nagy varázsló'-ból. Ez egyszerűen fura.

"Szia, Holly, Juliet vagyok. Hogy érzed magad?" tehát Julietnek hívják... Mit akarhat tőlem?

"Hol vagyok? Mi történt?" kérdeztem kétségbeesettem, a légzésemet irányíthatatlan. Teljesen kiborultam. Hol vannak a barátaim Lucy, Alex, Lucas, Ava és Mia? Hol van a családom? Hol van anya, apa, Dakota, Fawna, Jim és Mayt? Utálom a testvéreimet, de most, amit akarok, a biztonságuk és a védelmük!

A kezem elkezdett remegni, és rámtört a teljes pánikroham. Amikor a mellkasomra helyeztem a kezemet és mintha a semmiből a tüdőm próbálna levegőhöz jutni. Elszomorító könnyek végig folytak az arcomon, a hangom rekedt a sok sikolytól.

"Holly, higgadj le, jól lesz-" Juliet félbehagyta, mikor az ajtó hangosan kinyílt. Oh ne, egy másik ember. Ne. Ez nem lehet jó.

Egy látszólag jóképű férfi, húszas évei elején járhat, belépett a szobába fekete öltözékben. Szexi, barna, göndör haja és ragyogó szeme van. Őrülten és megfélemlítően néz ki, ez még jobban megrémisztette az életemet.