A „Ha én rózsa volnék" dallamára.
Sötét, bús a felleg, nyárfalevél remeg.
Tavaszi orkánnak, haragja meggerjed.
Kékacél eső hull, a Mennyek öléből,
Komor könnyzuhatag, Istennek könnyéből.
Villám cikázik fenn, az ég dörög ott lenn.
Harag, dühös szélvész, fél folyón a révész.
Evezőjét mártja, a jéghideg vízbe,
A szép eget látja, szénfekete színben.
A hullám megtörik, evezője nyomán.
Szél által korbácsolt, víztükörnek síkján.
Zümmögő méhrajként, omlik alá a víz,
Retteg már a révész, szájában halálíz.
„Öreg vagyok" monda, „Nem félek semmitől."
„Gyere hullám, gyere!" Üvölti dühéből.
A hullám meg csak jön, a messzi sötétből,
Csónakra ráugrik, ereje teljéből.
A révész vízbe hull, hideg víz mardossa.
A tüdeje telik, mint üres amfora.
Utolsó légzetjét, viharnak szenteli,
„A folyóért éltem..." S azt folyó elveszi.
Sötét, bús a felleg, nyárfalevél remeg.
Tavaszi orkánnak, haragja már csendes.
Gyenge eső szitál, a Mennyek öléből,
Révészt hord ki hullám, folyónak medréből.
