Saját versek

Mikor véget ér a Tél

Az őszi fák sárgult levelei hullnak,
 S a percek énköröttem egyre csak múlnak.
Lelkem könnybe lábad, ámde örül, midőn
Újfent tavaszt remélvén átlát az időn.

Mert minek vége, annak soha sincs vége.
Hisz' eme fa is majd új életre ébred,
Hisz' a hamvakból is majdan új virág kél,
Minden színbe borul, mikor véget ér a tél.

Fúj az őszi szél. De tavasz ízét hozza,
Érzem, méhek raját már-már idevonzza,
És tudom, gyászolnom kéne a mulandót,
De nevetek a bánaton, ki egykor uram volt.

Fény csak sötétben gyúl; sötét csak fényben van,
Csak bánatból kelhet öröm, és fordítva.
Így van mindig. Csak végből lehet új élet,
Hisz' eme fa is majd új életre ébred.

Hisz' a hamvakból is majdan új virág kél,
S boldogan kurjongat majd az erdei nép,
Itt a vég; de valójában ez nem is a vég,
Mert minden színbe borul, mikor véget ér a tél.