A tökéletes Tökéletlenség

1. Bejegyzés

" Sziasztok.

Mielőtt belekezdenénk bármibe is... Az általam valaha ismert legbölcsebb ember... idézetével szeretném nyitni soraimat.

" Aki társra talál egy állatban, soha sem lesz magányos. "

Ez így is van... Én nagyon jól tudom ezt...

A nevem Alinda... Egy tökéletes kis szigeten élek, egy tökéletes kis falucskában, ahol mindenkinek megvan a dolga, és mindenkinek van egy társa: egy sárkánya. Az én sárkányom neve Krizokoll. Egy közepes méretű hím sárkány, a bőre hollófekete, de a pikkelyei a fényben zöldes színben csillognak, más-más árnyalatban, ha máshonnan nézzük. Itt szokás, hogy a sárkányainkat drágakövekről nevezzük el...

Mint mondtam a világ, amiben élek, nem is lehetne tökéletesebb. Az egyetlen apró koszfolt a látképen: én vagyok és Krizokoll, akit szintén én rántottam magammal.

Árva vagyok, mindössze 17 éves, egyetlen barátom Krizokoll, egyetlen munkám a takarítás egy pékségben, és hogy télen fát hordunk... A felnőttek lenéznek... Én nem is ide való vagyok. Ezt mondják sokszor, de igazuk is van... Kis koromban találtak meg a parton. Hazahoztak, megmentettek, de bedugtak az árva gyerekek közé a lepukkant árva-kunyhóba. Én vagyok ott a legidősebb, a mai napig. Akik akkor közeledtek a felnőtt korhoz, mikor én odakerültem, már mind elmenekültek, vagy a falu tagadta ki őket. Szerintem egyikük sem bánta, hogy megszabadultak innen...

A törzsünk ugyanis nem engedi az árva gyermekeknek a sárkánylovaglást... Mindannak ellenére, hogy a világon minden emberhez tartozik egy sárkány, és minden sárkányhoz tartozik egy ember. A kérdés csak az, hogy mikor, hogy, és találkoznak- egyáltalán életük során.

De persze az én esetemben, mikor már egyik este Krizokoll karmai között találtak meg, nem választhattak minket el. (Talán már csak ezért sem kedvelnek az árvaháziak...) Olyan kicsi voltam, mikor találkoztunk, hogy nem is emlékszem mi történt pontosan...

~ Megtudod, ha eljön az ideje.... - mondja ilyenkor mindig Krizokoll, nagy bölcsen. De könnyű annak, aki ismeri egész létét, mivoltát... Sorsát.....

Róla még annyit, hogy szemei hatalmas aranysárgák, szárnyai pedig termetéhez képest hatalmasak, és tollasak. Azonban két füle közötti két szarván kívül egyetlen tüskéje sincs. Az egész teste sima, mint egy kígyó pikkelyes bőre. Mikor megsimítom, nyugodtság tölt el...

Jah igen, és tudunk beszélni a gondolatainkkal. Halljuk egymás gondolatait, így kommunikálunk. De csak azokat, melyeket direkt egymásnak szánunk. Elvileg meg tudjuk csinálni, hogy bizonyos dolgokat elzárunk a másik elől és ezidő alatt felbontjuk a közös hullámhosszot. Csupán mi ezt Krizokollal kevésszer használjuk ki. Ő az egyetlen barátom, és nincsenek titkaim előtte. Ahogyan neki sem énelőttem. Legalábbis eddig azt hittem...

Egyébként a többi falubéli is így kapcsolódik a sárkányához, ugyanígy kommunikálnak, ez megszokott dolog. Néha olyan jó nézni, hogy egy pillantásból megértik egymást...

De akkor bemutatom magamat is, aki pedig... Szőkés barna hajú vagyok, zöld szemekkel... Mindig, ha elmegyek otthonról, hátamra csatolom az íjamat és a tegezemet... Itt mindenkinek van ugyanis valami fegyvere és én hamar rákaptam a nyilazásra, mert minden máshoz ügyetlennek éreztem magam. Ez viszont szinte a kezdetektől fogva nagyon jól ment. Kevés dolgok egyike...

Ezen felül sehová nem megyek Krizokoll nélkül. Vele azonban sokat csavargok szomszédos szigeteken, az erdőinkben, réteken, tengerparton... Imádom a természetet, és szeretek ott sok időt tölteni, távol a bekorlátozó falutól. Amit a felnőttek persze nem is vesznek jó néven...