A tökéletes Tökéletlenség

6. Bejegyzés

Sziasztok!

:D Tudom, nagy lemaradásban vagyok, meg minden... Hosszú story a miértje gyerekek! Na de most itt ez a kis részecske, habár igaz, elég rövid... na de majd a következő hosszabb lesz, igyekszem ezúttal hamar hozni a folytatást! :)

Remélem tetszeni fog, jó olvasást! :)

" - Te honnan jöttél, Norton? - kérdeztem halkan, miközben a már olvadó hóban sétáltunk az egyre csak ritkuló fák között, vadak után kutatva. Egyszerűen maga volt ez a megtestesült nyugalom, és béke.

- Honnan gondolod, hogy nem itt születtem? - mosolygott sejtelmesen.

- Mert akkor a faluban laknál. De nem is ezért... legfőképp inkább azért gondolom, mert valahogy teljesen más vagy, mint ők. - magyaráztam, miközben Krizokoll némán és békésen cammogott alattam az öreg férfi tempójában.

- Köszönöm, ezt bóknak veszem. - nevetett halkan. - Nem, valóban nem itt születtem... de jártam már a faluban. Nem a legkedvesebb hely.

~ Hát nem... - nyugtázta Krizokoll.

- Nos igen, ezt egyikőnk sem vitatja. - mosolyogtam. - De akkor merről jött? És miért pont ide?

- Egy távoli szigetről... Nincs olyan eget rengetően messze, de azért két nap kell az út megtételéhez sárkányon. És hogy miért pont ide... az egy hosszú történet, Alinda. És nem jó a múltat firtatni... mert olykor visszaharap. - figyelmeztetett. - De egyszer ígérem, el fogom mesélni... De mindent a maga idejében.

~ Hé, ezt én szoktam mondani! - horkant fel játékos dühvel Krizokoll, mire nem tudtam nem nevetni.

- Mondott valamit? - mosolygott Norton ránk.

- Nem érdekes. - nevettem tovább.

Lépdeltünk a fehér tájon... de nem történt semmi. azazhogy nem láttunk semmi elejthetőt, holott ezért indultunk útnak. Komoly arccal néztem magam elé, bár a szívem ezúttal a szokottnál boldogabban dobogott.

- És ti hol ismertétek meg egymást Krizokollal? - kérdezte egyszer csak Norton. - Ha meg szabad kérdeznem.

- Szabadni-szabad természetesen... - sütöttem le a szemem. - De én magam sem tudom...

- Ohh... – nyugtázta halkan, egy apró biccentéssel.

- Sajnos olyan kicsi voltam, hogy nem emlékszem... - vágtam szomorú fintort. - És ez a nagy óvóbácsi nem hajlandó elmondani... igaz Krizokoll? - vakartam meg mosolyogva a nyakát.

~ Majd egyszeeer! - nézett rám csillogó szemekkel. S láttam, hogy Norton is ránk mosolygott a szeme sarkából.

~ Erre eljött valami! - szimatolt egyszercsak bele Krizokoll a levegőbe.

- A sárkányod jól érzi, itt egy nyom. - guggolt le Norton egy nyúl csapás mellett. Én is leugrottam Krizokoll hátáról ás leguggoltam az öreg férfi mellé és megnézegettem a nyomot.

- Nem régen járhatott erre - állapítottam meg.

- Valóban - mosolygott az öreg és felálltunk - Látom értesz a vadászathoz.

- Igen, már régóta vadászunk, együtt Krizokollal, vagy akár külön. - mosolyogtam.

- Bemutatnád a tudományod ezen a vadnyúlon, ha megkérlek?

- Természetesen! - mosolyogtam és a kabátom alá nyúltam.

- És mivel szándékozod leteríteni? - érdeklődött.