"A történet egy olyan világban játszódik, amelyben a mágia még létezik, és ennek legnagyobb mesterei a Földön mindenhol fellelhető sárkányok. Az emberek és ezek a roppant értelmes lények össze vannak kötve: mindegyiküknek van egy társa a másik fajtá...
Tudom, eddig mindig csak a részt írtam ki, de gondoltam mégiscsak közvetlenebb, ha szólok is hozzátok pár szót ^^ :P Szóval köszönöm mindenkinek, aki elolvassa, csillagozza, vagy aki esetleg kommenteli a részeket! Ami azt illeti, a történet eleje már lassan egy éve lesz, hogy megírtam, de nagyon sokat jelent, hogy van, aki belenéz a könyvbe!
Egyébként bocsánat, h ennek ellenére lassan haladok a részek feltöltésével, ugyanis nagyon sok javítani való van benne, és ezeket akarom kiküszöbölni xd No jó olvasást, remélem tetszik :))
" ~ Jahj kérlek, csak ébredj fel.... Feladok mindent, visszatérek az őseimhez, csak ne halj meg... - nyüszögött Krizokoll és gyengéden, de egyre kétségbeesettebben böködött az orrával. A szárnyai közt feküdtem egy apró barlangban, mellettünk tűz égett, kint még a vihar tombolt.
Félálomban tudatosult mindez bennem, mire végre kinyitottam a szemem, és láttam is vele rendesen.
- Mi történt? - hunyorogtam.
~ Hát végre felébredtél!! - örült meg és rögtön hozzám bújt.
~ Fel... - mosolyodtam halványan el és átöleltem a fejét. ~ De komolyan, mi volt ez az egész?
~ Elájultál... - válaszolt Krizokoll.
~ Nem az... előtte.
~ M-mire gondolsz? - kérdezte és láttam, hogy ideges, hogy erről kérdezősködöm, a farka vége is izgatottan tekergett.
~ Nem hallottuk egymást. Legalábbis én nem téged, és... valaki más belemászott a fejembe...! - értetlenül tapogattam a homlokom.
~ Én végig értettelek... biztos csak képzelődtél. - felelete egy erőteljes lezárásnak tűnt.
~ De olyan valóságos volt...
~ Csak halucináltál... Kérlek, ne törődj vele többet. - mondta meglepően szűkszavúan, és úgy tűnt ezzel már végleg lerendezte a témát. Kezemet nyugtatóan az oldalára tettem, ahogy ő kifelé nézett a barlangból. Nyugtalanságot, dühöt, sőt félelmet éreztem benne.
A szeme sarkából rám pillantott. A pillantása... borzalmakat sugárzott.
~ Krizokoll, mi baj van? - kérdeztem nyugtalanul és oldalának döntöttem fejemet is. Nagyot sóhajtott.
~ Semmi.... - s felém fordult. ~ Nincs semmi gond Alinda. Semmi okod aggódni... Amint elül a hóvihar, már megyünk is hazafelé... - mondta, mintha csak magát nyugtatná, és visszafordult a barlang bejárata felé.
~ Nem én aggódok... hanem te. - válaszoltam neki nyugodt hangon, mire ismét rám pillantott a szeme sarkából.
De tudtam, hogy erre már nem fog válaszolni. Lehunytam hát a szemem, és tollai között hamar el is aludtam.
К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
