A tökéletes Tökéletlenség

5. Bejegyzés

Első fejezet 2017-ben!!! juppii!!!

Sziasztok! ^^ Ezúton is bocsi, az eltűnésért, ami azt illeti, minden blogomon és könyvemen régen volt rész, nem mintha ez nagy mentség lenne... ^^" Azért remélem van még, akit érdekel a story, kaptam tegnap egy kommentet, hogy valakit még igen, és hát gondoltam akkor bele is húzok a javítgatásokba *-* Hát itt van, remélem tetszeni fog! ^^

UI.:  utólag is BUÉK! ^O^

" Megkezdtük hát hegedű tanulásomat, egészen éjfélig próbálkoztam. Norton megmutatta hogyan álljak, tartsam a kezem, s egyebek, majd nekiálltam a kornyikálásnak.

Mert ez nem úgy működik ám, hogy csak húzkodod a vonót, és az rögtön gyönyörűen szól, de nem ám! Ahogyan azt Norton is megmondta, valóban nehéz, kitartást és türelmet igénylő művészet ez. Függ attól, hogy tartod a kezed, hová teszed az ujjaid, hogy húzod a vonót... De én természetesen nagyon próbálkoztam, s nagyon akartam tudni.

Ez volt az első dolog, amit igazán nagyon akartam tanulni. Önszántamból. S erre végre nem mondta senki, hogy nem lehet... Hogy ne is merjek álmodni róla. Hogy én csak egy árva vagyok... Nem. Ebben segítségre leltem. És az, hogy tanulhattam Nortontól hegedülni, nagy kincs volt számomra. Ez hozta meg nekem az új reményt.

Még úgy is, hogy fél órán keresztül csak nyikorgattam azt a szerencsétlen, sokat megélt hangszert. Még én is fintorokat vágtam, ahogy kezeim között nyöszörgött, s már szinte kidugott nyelvvel próbálkoztam, úgy koncentráltam, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból e téren, de még így is láttam a szemem sarkából, ahogy Krizokoll a helyén feküdt, s két mancsát a füléhez tapasztotta, hogy védje a káros hanghullámok sokaságától.

~ Sárkány urak, segítsetek! - nyüszögött halkan.

~ Ezzel nem igazán segítesz... - szóltam vissza neki, majd kihúztam magam, és közben próbáltam ismét, mint egy művész, úgy játszani.

- Nos a művészi beállás már megvan, csak a muzsikán kell még javítani! - nevetett halkan Norton, ahogyan ezt meglátta.

- De nyugodj meg, az is meg lesz hamarosan. - állt fel, s kezét nyújtotta felém. - Mára elég lesz a gyakorlásból... ideje nyugovóra térnünk.

- Ohh... rendben. - vettem ki állam alól a csodás hangszert, majd átnyújtottam neki. Puhán vette a kezébe, és megsimította a lapját még egyszer... úgy tette vissza a helyére, a lepel alá.

- Holnap haza kell térnünk, igaz? - néztem rá félve, talán még a szám szélét is beharaptam.

- Igen... de legalább 2-3 naponta vissza kellene jönnötök, ha valóban meg akarsz tanulni hegedülni.

- Gyakran jövünk majd. - mondtam határozottan.

- Rendben, úgy legyen... - mosolygott az ajtóban.

- Gondolom, a társad mellett szeretnél hálni - biccentett fejével Krizokoll felé.

- Igen... mellette tökéletesen megfelel nekem. - mosolyogtam Krizokollra, aki immáron lágyan tekintett vissza rám.

- Egy pokrócot hozzak esetleg? - kérdezett Norton, mire ismét rá pillantottam.

- Nos, engem Krizokoll melegít... neki való meg nem hiszem, hogy van önnél... – feleltem, mire elmosolyodott öreg szemeivel és elsétált a szobájába, majd hamarosan egy hatalmas takaróval érkezett vissza.