A gyógymód (BTS V FF)

Újabb baleset

So-Young POV:

-Brrrr - dörzsölte össze tenyereit Kook - Miért rángattatok el magatokkal? Sokkal jobban ellettem volna a házban, mint itt a hidegben.

-Nyugi haver - veregette meg a vállát Jimin - Élvezni fogod.

-Yoongi kész vagytok? - kérdeztem a pár méterrel távolabb álldogálóktól.

-Én igen - indult felém a frissen festett szőkeség, majd időben észbe kapva nem csókolt meg, mert egyrészt el volt takarva az arca, másrészt emberek között voltunk. Vigyáznunk kell...

Nevettem kisebb bénázásán, mire gyengéden belém bokszolt, amit én kuncogva viszonoztam.

Pár percig kötekedtünk még egymással, de állandóan belé kellett kapaszkodnom, ha nem akartam elesni sílécekkel a lábamon. Igen. Elhoztam őket a közeli hegyre síelni, ahol nyáron is van hó (Írói megjegyzés: Gőzöm sincs, hogy van-e Szöul közelében ilyen hegy, de most lesz :'D ) Nagyon kellett már nekik egy kis mozgás, hisz már lassan 3 hete, hogy visszatértem és mindenki gyorsan gyógyult, kivéve Tae-t.
Fizikailag teljesen rendbe jött, de lelkiekben még mindig romokban hevert. Ahogy Yoongi is megjegyezte egyszer: Olyan, mint egy hullámvasút. Egyszer nevet, máskor bezárkózik. Miatta is találtam ki ezt a programot csapatépítés céljából, de Jin, Namjoon es Hobi nem tartottak velünk. Még mindig kissé nehézkesen mozognak.

-Hagyjál már Hyung! - hallottuk hirtelen Tae hangját, mire befejeztük a lökdösődést és a fiúk irányába néztünk.

-De csak segíteni akarunk Tae - mondta Jimin könyörgő tekintettel - Engedd meg kérlek, cs-csak mondd el mi a baj - tárta szét overálos karjait.

-Nem - kezdett hátrálni Taehyung - Sose... - nyelt nagyot. Teljesen testében remegett, arca fájdalmat és ijedelmet tükrözött. Döbbenten néztem a jelenetet.

Mielőtt bármit tehettem volna, hirtelen megfordult és elindult a lejtőn.

-Taehyung ne! - kiáltottam utána, de ő már akkor sem tudott volna megállni, ha akart volna - Maradjatok itt - parancsoltam rájuk - Nem hiányzik, hogy titeket is össze kelljen szednem.

Azzal fogtam magam és utána eredtem.

V POV:

Csak el innen! El tőlük! Nem bírom! Nem tudok a szemükbe nézni! Menekülni akarok! Ki ebből az igazságtalan világból, ahol senkinek nem okozok bajt!

A hideg levegő az arcomba csapott megfagyasztva azt, hiába volt betakarva. Fák, hóbuckák és sziklák mellett suhantam el. Gyerekkorom óta síelek. Nem lesz bajom.

Csak egyedül akartam lenni. Ki kellett szellőztetni a fejem. Meg se akartam állni, csak menekülni és rohanni el...

-Áuuu! - kiáltottam fel hirtelen, mikor éles fájdalom nyilallt lábamba és egész jobb oldalamba, majd megfordult velem a világ és a hóba pottyantam.

Pár másodpercig csak feküdtem. Nem tudtam felfogni mi történt. Hogy estem fel??

-Tae! - hallottam So-Young kiáltását, majd mellém ért, de nem hajolt le hozzám, hanem kicsit arrébb kezdett szólongatni valakit.

Mit csinál?

Lassan megemeltem fejem és felültem. Egy alak feküdt a hóban, két lábán törött snowboard deszka.

Nem lehet! - hatolt belém ismét az a nyomasztó, kegyetlen érzés, majd könnyek gyűltek szemeimbe - Már megint fájdalmat okoztam valakinek! Én hülye saját magammal voltam elfoglalva és most ismét megtörtént! Ne! Nem lehet! Ugye nincs nagy baja? Egy idióta vagyok! Miért élek még egyáltalán?!

Teljesen döbbenten és öntudatlanul néztem So-Young tevékenykedését, de nem hallottam semmit. Mintha egy üveg mögül nézném őket, ahonnan a hang nem jön át. Nem tudtam mi történik. Csak ültem ott, várva a semmire.

-Tae! - rángatta meg hirtelen a vállam valaki, mire ijedten ugrottam egyet és felnéztem. Yoongi hyung guggolt mellettem aggódó arccal. Nem! Nem érdemlem meg az aggódásukat! Sem a szeretetüket, de még inkább a kedvességüket nem!

-Tae gyere mennünk kell - segített fel, én pedig mikor újra lábaimon álltam afelé néztem, akibe belementem.

Arcáról So-Young levette a maszkot, így láthatóvá vált hófehér arca, ami nem ázsiai volt, középhosszú vöröses fényű barna haja és fájdalomtól eltorzult arckifejezése. Magánál volt, de kicsit hevesen zihált, de már kezdett lenyugodni. Szemei csukva voltak és fejét mozgatta jobbra balra.

Ismét hatalmába kerített az önvád, úgyhogy elkaptam róla könnyes tekintetem és a havat kezdtem tanulmányozni a lábamnál. Már megint én vagyok a hibás...

-Siessünk - hallottam dokinőnk hangját - El kell vinnünk magunkhoz.

-Miért nem kórházba? - kérdezte Kook. Jogosan.

-Mert az sokkal messzebb van és ő sürgős ellátásra szorul - jelentette ki, mire Yoongi és Jimin rögtön felemelték a lányt és a síszánra tették, ami fogalmam sincs hogy került oda, de elég nagy volt, hogy mind felüljünk hátra és elinduljunk vissza a házba.

Nem bírtam szegény lányra nézni. Ugyan még mindig pihegett, látszott rajta, hogy kezd jobban lenni.

Inkább az elsuhanó tájat néztem. És tovább ostoroztam magam gondolataimban.

Pár perc alatt lent voltunk, majd a fiúk berakták az ismeretlen lányt a kocsinkba és elindultunk a házhoz, ami innen csak 20 percnyire volt.

Ő se fog nekem megbocsátani, ha meg tudja én okoztam...

Sziasztok! ^^

Na íme az első rész :D Nagyon remélem, hogy elnyerte tetszéseteket ^^

Megpróbálom minél hamarabb hozni a következőt, de sajnos el vagyok havazva (igen még szünetben is :'D) 

Ha tetszett, akkor kérlek valahogy jelezzétek <3

Yours forever:

Member