A küldemény

Második fejezet

Bevonultak a házba, ahol a szülőkkel való találkozás után Tamás az emeletre ment, ahol az erkélyről tökéletes kilátás nyílik a Balatonra. Nagyon szerette ezt a balkont, mikor gyermekkorában valami problémája volt mindig ide jött fel, itt tudott megnyugodni.

- Valami baj van? - szólt egy hang.

Kati volt az, most vette észre, hogy férje gondterheltnek látszott.

- Semmi probléma, mindössze azon gondolkodtam, hogy Karesz miért hívott minket Olaszországba.

- Biztos csak a nászutunkat szerette volna megkönnyíteni - nyugtatta Kati.

- Remélem valóban így lesz. Most viszont menjünk, feküdjünk le, holnap korán indulunk - mondta Tamás, majd átkarolta feleségét, és a hálószobába vonultak.

A reggel párás, borús idővel indult, azonban ez nem tántorította el a fiatalokat az utazástól. A búcsúzkodás után indultak tovább, majd nagyjából négy óra autózás után elérték a határátkelőhelyet. Egy széles burkolt út vezetett az ellenőrzőponthoz, ahol néhány katona teljesített szolgálatot. Előttük egy Opel Olympia típusú, osztrák rendszámú autót vizsgáltak át. Körül-belül egy óra várakozás után végre Tamásék következtek. Egy fiatal katona és egy határőr lépett az autóhoz.

- Kérem, szálljanak ki a járműből, illetve szeretnénk átvizsgálni a csomagjaikat - mondta a tiszt.

- Hová utaznak? - kérdezte a katona.

- Olaszországba tartunk, nászútra.

- Az egy szép hely. De ez a jármű sem kutya, gyönyörű darab.

- Meghiszem azt. Ez lesz az első hosszú útja, remélem, jó szolgálatot tesz - tette hozzá Tamás.

A vámvizsgálat után a szlovén oldalon is ellenőrizték őket, és már roboghattak is tovább.

A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság területe merőben más volt, mint Magyarország. Kevésbé voltak olyan jó minőségű utak, mint otthon, így valamivel lassabban haladtak. Azonban a kisebb sebesség engedte, hogy a tájban gyönyörködjenek. Gyönyörű dombságokat, erdőket szelt át az út, amin Ljubljana felé haladtak. Idáig tervezték ugyanis a mai napot. Kora estére érték el céljukat, egy kis panziót Ljubljana külvárosában. A tulaj egy 60-as éveiben járó úr valami szláv nyelven hadovált össze-vissza, de aztán sikerült kiegyezniük egy két ágyas, balkonos szobában. Tamásék valami lazább ruhát vettek magukra, majd elindultak városnéző túrára. Már szürkült, mikor beértek a belvárosba, ahol elég nagy nyüzsgés fogadta őket. Valamiféle fesztivál volt, az emberek énekeltek, táncoltak. Tamásék egy kis fogadóba mentek, ahol vacsorát rendeltek. Az étkezés után aztán kis utcákon átverekedték magukat a mulatozó tömegen, és visszatértek a szállásukra.

További két nap utazás után végre elérték céljukat Pesaro-t. Közben azonban meglátogatták Monfalcone városát, betértek Velencébe, majd a parti úton, Ravennán keresztül érkeztek Pesaro-ba. Különleges hely volt, szűk utcákkal, szinte minden háznál árultak valamit, halat, gyümölcsöt. Az utakat ellepték a Citroen, és Fiat típusú autók, dudáltak, mentek mindenfelé. Úgy tűnt semmi rendszer nincs a közlekedésben, mindenki megy amerre lát. Tamásban egy kis félelem is volt, nehogy valaki összetörje az autóját, azonban a nagy fekete Maybach sértetlenül gördült be a tengerparti kis szálloda udvarára. Alig leparkoltak, az épületből Antonio szaladt ki, hogy üdvözölje őket. Antonio egy széles vállú, zsíros, fekete hajú olasz 30-as éveiben járó férfi volt. Valamilyen szinten beszélt magyarul, ugyanis rendelkezett magyar felmenőkkel. A nagy hőségnek köszönhetően Antonio kigombolt inget, rövidnadrágot, és papucsot viselt.

- Bongiorno Thomas! Antonio várt benneteket, Carlos mondta jöttök mézesheteket tölteni.

- Bongiorno Antonio! Carlos? Nem tudtam, hogy olaszosította a nevét. Ő itt feleségem, Kati.

- Miccsoda szépség, akár egy dél olasz tüzes ragazza (lány). Jönni velem, mutatom luxusszobát.

-

Antonio bevezette őket egy előtérbe, ahol egy kis pult volt. Itt kellene lennie a portásnak, aki a nagy meleg miatt inkább egy hűs fa alá telepedett a bejárat mellett. A hall-ból egy csigalépcső indult az emeletre, ahol a szobák voltak. Egytől nyolcig voltak számozva, a folyosóról balra, és jobbra is négy-négy szoba nyílt. Antonio a hármashoz ment, és ezt bocsájtotta rendelkezésükre.

- Carlos barátai csak perfetto szobát kaphatnak – mondta.

Miután beléptek a szobába varázslatos látvány tárult eléjük. A gyönyörű tenger fehér bodros hullámaival, aranyszínű homokos partjával egyből rabul ejtette őket.

- Milyen gyönyörű! Amint kicsomagoltunk megyek is a vízbe! - lelkendezett Kati.

Azonban Tamásnak máson járt az esze. Vajon hogy lett ekkora ember Kareszból? Lassan három éve, hogy eljött otthonról, de egyszer sem mondta, hogy pontosan mit is csinál. És most itt van Antonio, aki úgy bánik Karesz, vagyis bocsánat, Carlos barátaival, mint valamiféle királlyal. Gondolataiba merülve vitte fel az utolsó csomagokat is, mikor Antonio ismét felbukkant.

- Ó Thomas! Carlos üzeni, hogy ma este pontban tíz órakor a hotel bárjában várja.

- Üzenem neki, hogy ott leszek – válaszolta Tamás.

A délután felhőtlen pihenéssel telt, úszással, napozással. A tenger hűvös vize jól kompenzálta a nagy páratartalmú hőséget. Antonio pedig beosztotta melléjük Marcelo-t, hogy minden kívánságukat teljesítse. Ezzel csak egy probléma volt, hogy Marcelo nem beszélt magyarul, Tamás pedig csak alap dolgokat tudott olaszul, de végül is megértették egymást.