Wizard love (Harry Potter fanfic) magyar

1.- Vonatra fel!

Szeptember 1-je. A kedvenc napom. Ilyenkor mindig korán kelek, hogy megbizonyosodjak róla mindent elraktam a ládámba. Baglyomat, Nanát beerőszakolom a ketrecébe és 11 órára elérem a King's Cross-ról induló Roxfort Expresst. Mivel elég maximalista vagyok már fél 11-kor a peronra érek és ott várok valakit, aki csatlakozhat hozzám. Ez idén sem volt másképp. Mikor elértük a pályaudvart apa felrakta a ládám és Nana kalitkáját (benne a vérig sértett bagollyal) egy kulira. Beérve a peronra boldogan konstatáltam, hogy Luna (a legjobb barátnőm) már ott vár rám. Igaz a lány Hollóhátas, de nekem ő lett a legjobb barátnőm.

- Lu!- kiáltottam oda neki. Mivel még csak páran lézengtek, mind jól megbámultak. Köztük az a tejfölszőke hajú, gőgös fiú is, akire amint ránéztem elfogott a hányinger.

- Mary!- kiáltotta majd odafutott hozzám. – Milyen volt a nyarad?

- Jó. Tanultam kviddicsezni Fredtől és Georgetól. Te mit csináltál?- mosolyogtam barátnőmre. Ő szomorúan megingatta a fejét.

- Voltunk a kviddics világkupán. Hallottad mi történt, igaz?- nézett le rám (merthogy fél fejjel nagyobb nálam).

- Igen hallottam. Milyen a sötét jegy?- néztem rá érdeklődve. Olvastam már róla, de nem volt alkalmam személyesen látni. Nem, mintha megszállott lennék ebben az ügyben, de köztudottan krónikus kíváncsiságban szenvedek.

- Nem valami csábító. Hatalmas, zöld koponya, szájában kígyóval. Részemről nem értem, mi olyan nagy szám benne! Jó, persze ijesztő, de...- kezdett magyarázkodni, de félbeszakították.

- Odanézzenek! A kis sárvérű végül mégis eltalált a peronig!- gúnyolódott egy jéghideg hang. Draco Malfoy állt mellettem teljes életnagyságban.

- Húzz el, Malfoy!- köptem merő gyűlölettel a szavakat. Ő csak rideg szürke szemét rám emelte és gúnyosan elvigyorodott.

- Mi van, Gordon, csak nem vagy ideges?

- Ideges? Nem. Hányingerem van a platinaszőke hajadtól? Igen!- néztem rá pókerarccal.

- Ezt még visszakapod, sárvérű!- nézett rám dühtől eltorzult arccal.

- Alig várom, Malfoy!- biccentettem nyertes mosollyal arcomon. – Felszállunk?- fordultam Luna felé. Elvonszoltuk ládáinkat és kalitkáinkat a meglepetten pislogó fiú mellől és felültünk a vonatra. Mosolyogva beszélgettünk, mikor megjelent az ajtóban Fred és George Weasley vörös üstöke és ezzel egy pillanatban a vonat elindult.

- Megint késésben, Weasleyk?- néztem rájuk megrovón.

- Mint mindig, drága Marym!- kacsintott Fred. – És te hogy vagy Luna? Olvastam a Hírverőt. Király lett!

- Köszi, jól. – mosolygott barátnőm, de a beszélgetés itt megakadt, mert Lee Jordan hamar elragadta a kabin ajtajából az ikreket, akiknek ez ellen semmi ellenvetésük nem volt. Nem szerették Lunát. Szerintük túl furcsa. Szerintem viszont ettől különleges.

- És, miket tudtatok meg a Furkászokról?- néztem Lunára, aki egy kicsit elkenődött az előbbi incidensről, erre azonban felcsillant a szeme és lelkesen mesélni kezdett. Villámlott és dörgött odakint, mintha a dézsából öntötték volna, úgy esett az eső. Azonban idebent, a jó meleg kupéban Luna és én nevetve beszéltük végig az utat. Úgy, ahogy eddig minden évben tettük. Az évek során legjobb barátnők lettünk. Lehet ez a sors keze is, vagy a szerencse, de nála jobb barátot nem kaphattam volna...

Az állomásról fiákerek szállítják a diákokat az iskolához. Illetve nem teljesen. A gólyák ugyanis a folyón mennek, csónakokban. Mondjuk, ebben az ítéletidőben nem hinném, hogy jó ötlet lenne vízre szállni, de Dumbledore biztos tudja, mit csinál. Megsimogattam a fiáker elé fogott thesztrált és beültem Luna mellé. Épp indultunk volna, mikor nagy sietve befutott Neville, Ginny, Harry, Ron és Hermione. Mivel a fiákert hat személyre tervezték kissé szűkösen fértünk csak el, de sikerült. Az utat remek hangulatban töltöttük én az egész napos úttól kissé kábán hajtottam a fejem Neville vállára. A fiú teljesen hozzászokott az ilyen helyzetekhez, így csendben tűrte, hogy őt használom párnának. Nagyon szeretem a fiút, szinte olyan nekem, mint egy báty. Nélküle nem élet az élet.

- Milyen volt a kupa 'Ermi?- néztem Hermione irányába, aki enyhe hallgatagságba volt borulva. Ron fájdalmas arcot vágott, amiből szavak nélkül is tudtam, hogy hülyeség volt rákérdezni.

- Jaj! El sem fogod hinni!- és belekezdett abba, hogy Kupor milyen kegyetlen volt a házimanójával, Winkyvel és, hogy ki fog állni a házimanók jogaiért. Persze ezt mind Hermione stílusban. Még akkor is a terveit taglalta, mikor beértünk az előcsarnokba. Ám én már nem figyeltem. Megcsapott engem az az ismerős biztonságérzet. Elmosolyodtam, de ez nem tartott sokáig, mert hirtelen arcon kapott egy vízzel töltött lufi.

- Szia, Hóborc! Hogy telt a nyarad?- nevettem a kopogószellemre.

- Végre valaki, akinek humorérzéke is van!- libbent mellém a szellem. – Jó, hogy itt vagy Mary. Te legalább nem vagy savanyú!

- Hóborc!- ez McGalagony volt, aki szikrázó szemekkel meredt a szellempajtásra.

- Igen, professzorasszony?- nézett rá ártatlanul.

- Az irodámba! MOST!- azzal elviharzott nyomában a kacagó csínytevővel. Mosolyogva megingattam a fejem majd folytattam az utat az étkező felé. Leültem Neville és Collin Creevey közé. A fiú rögtön széles mosolyra húzta száját.

- Ma jött az öcsém, hamarosan beosztják! Drukkolj neki Mary!- nézett rám ragyogó szemekkel. Mosolyogva bólintottam, mire az előttem ülő Harryre nézett. – Te is szurkolj neki Harry!

- Persze!- motyogta mogorván az említett, mire egy megrovó pillantással ajándékoztam meg. Collint viszont nem zavarta. Örült, hogy Harry is drukkol. Ekkor beértek a gólyák élükön McGalagony professzorral. Az egyik egy pici kisfiú egy hatalmas vakondbőkabátot viselt, ez még nem is lenne baj, ha 1. Az a kabát nem Hagridé, a vadőré lenne. 2. Nem lenne 80x akkora, mint maga a fiú. és 3. Nem kiabálna Colinnak, hogy „Nézd Colin! Beleestem a tóba!" Szegénykisfiú annyiszor megbotlott a hatalmas kabátban, hogy már a nevetés szélén álltam. Megkezdődött a beosztás. Colin öccse (Calum, mint utólag kiderült) Griffendéles lett. Hipp-Hipp Hurrá! (Khm.. remélem érződik a szarkazmus Khm...)

Calum meg-megbotolva rohant bátyjához és leült Colin és közém.

- Szia! Én Calum vagyok, Colin öccse és te?- hadarta felém fordulva.

- Mary vagyok!- mosolyogtam rá. Már remegtem az elfojtott nevetéstől és ezzel nem voltam egyedül. Szemben velem Harry, Ron és Hermione már fuldokolni kezdtek a nevetéstől, amit én egy-egy jól irányzott bokán rúgással díjaztam. Mindhárman egymás után fájdalmasan felnyögtek, aztán Harry felnevetett.

- Hiányoztál, Mary!

- Te is nekem!- nevettem fel. Imádtam a Roxfortot. A kedvenc helyem volt az egész világon. Nem mondom, hogy az otthonom, mert nem volt az, de ez volt a második otthonom. A szívem egyik vezető helyét foglalta el. A benne élőkkel együtt. Még a mardekárosok és (ezt nehogy visszahalljam) Malfoy is a szívemhez nőttek. Tényleg! Ha már itt tartunk, hol van az a kretén?