Wizard love (Harry Potter fanfic) magyar

6. - Szellem a múltból

Miután egy táskába gyűjtöttem minden szükségeset (beleértve Harry köpenyét és a térképet) eljutottam arra a pontra, hogy végre egy pillantást vessek a mágikus tárgyra.

- Ünnepélyesen megesküszöm, hogy rosszban sántikálok!- koppintottam a pálcámmal a pergamenre, mire azon kirajzolódott a térkép. Elmélyedve tanulmányoztam, mikor egy érdekes név derengett fel rajta Mordon irodájában. „Ifj. Barty Kupor". A pontocska fel alá járkált az irodában, Mordon azonban egy helyen maradt, meg sem mozdult a pöttye. Érdeklődve figyeltem a furcsa jelenetet, de végül felhagytam a gondolkozással, biztos elromlott a térkép, hiszen nincsen a Roxfortban egy Ifjabb Barty Kupor sem. Még az öreg sem ért ide nemhogy a fiatal. Van egyáltalán fiatal? Hermione mesélt az öregről, de azt mondta neki nincsen már más családtagja. Egyedül él (mivel kirúgta Winkyt) és nem nagyon hiszem, hogy lenne fia. Gondolkozva indultam a második emeleti lánymosdó irányába. Mire odaértem már Neville is ott volt, csak egyedül Ginnyre vártunk. A lány tíz perccel utánam futott be (inkább rohant nekem).

- Bocsi... a... késésért!- lihegte kifulladva.

- Semmiség, de jobb ha indulunk, Percy nem rég járt erre, félek, hogy észre fog venni minket!- aggodalmaskodott Neville.

- Oké, akkor irány a Kamra!- fúltam ki a levegőt. Be kell vallanom, mindig is féltem a kígyóktól, így senkit ne lepjen meg, ha lent kicsit kiakadok. – Azt mesélted, hogy egy hatalmas kígyó van odalent, igaz?

- Igen, egy Baziliszkusz, de nem kell félni, Harry megölte, már nem árt. – jelentette ki Ginny, próbált ugyan nyugodtnak tűnni, de nem jött össze neki. Az arca fal fehér volt és úgy nézett ki, mint aki menten elájul. Nem mintha hibáztatnám, szegény épp elég szörnyűséget élt át odalent, nem kellett volna még erre is elhoznunk. Neville eközben már meg is találta a lejáratot és megint sziszegni kezdett.

- Kezdesz megijeszteni!- jegyeztem meg, miközben a kinyílt átjárót bámultam. – Hogy fogunk feljutni?

- Ez jó kérdés. – suttogta Neville. Az ő arca is sápadt volt (talán jobban is, mint Ginnyé).

- Oké, ha nem tudunk feljönni, akkor valakinek itt kell lenni, aki hoz segítséget. – jelentettem ki határozottan. – Ginny, te maradsz fent, oké?- a vörös egy bólintással jelezte, hogy nincs ellenére a dolog. – Ha megkapod a jelet, akkor idehívod Harryt, Ront és Hermionét.

- Rendben, bár kétlem, hogy örülnének neki, hogy lementek. – sóhajtott egyet.

- Nem tehetünk mást, lent van a nyom. – vontam vállat. – Mehetünk?

- Menjünk!- bólintott Neville. Megfogtam a kezét és a lyuk szájához lépve beleugrottam.

- Nem kéne előbb...- kezdett bele a fiú, de mire befejezhette volna már csúsztunk lefelé a hatalmas csőcsúszdán. Mikor földet értünk éreztem, hogy az egyenruhámba akadt valami. Lenéztem és elsikítottam magam. Egy csomó csonton ücsörögtünk. Felugrottam és leszedtem a ruhámba akadt csontokat.

- Lumos!- kiáltottam, mire a pálcám hegyén megjelenő fény betöltötte a kis helységet. Ijedten néztem körbe, mindenhol apró állatok maradványai feküdtek.

- Neville!- kiáltottam el magam.

- Itt vagyok fent!- kiáltott vissza. – Nem ugrottam le veled, megakadt a tallárom!

- Ginny, húzd vissza Nevillet, én megkeresem a nyomot!- kiabáltam fel, aztán meg sem várva a választ elindultam az egyetlen olyan irányba, amit jónak találtam, afelé, amibe a csontvázak vezettek. Persze ez volt a helyes út, erre akkor jöttem rá, mikor megláttam a kőtömböket az utamban. megkerestem a lyukat, amit még Ron ásott bele és átmásztam, onnan már csak egy köpésre volt a tényleges Kamra. Mivel én nem nagyon tudok a kígyók nyelvén elidőztem itt egy kicsit. Néztem az ajtót és gondolkozóba estem. Hogy tudnám én kinyitni az ajtót? Ekkor hangok csapták meg a fülemet. Nem fordultam meg, egyszer már beleestem ebbe a csapdába és nincs kedvem ismét kővé dermedni.

- Segítsek?- kérdezte egy fiú hang, mire megperdültem a tengelyem körül. A srác, aki előttem állt egy nálam két fejjel magasabb, barna hajú személy volt. A mardekárosok tallárját viselte, de meg mertem volna esküdni, hogy még sohasem láttam.

- Ki vagy te?- mértem végig gyanakvóan. Ő nem lehet.

- Nem kell tartanod tőlem, sárvérű!- közölte cseppet sem szívmelengető hangon. Ha nem látnám, hogy hogyan néz ki simán azt hinném Malfoy az. – Nincs már erőm, egy szemernyi sem, nem tudok feljutni, a napló pedig elpusztult, most már csak egy szellem vagyok.  – vigyorgott rám, mint a mugli horrorfilmek pszichopatái a következő áldozatukra. -  Tom vagyok. Tom Rowle Denem.

Hello emberkéim!
Sajnálom, hogy ennyi ideig nem volt rész, és hogy ez sem lett valami hosszú, de az év végére fel kell tuningolnom a jegyeimet. Azért köszönöm, hogy még kitartotok a történet mellett, hamarosan jön a folytatás, legalábbis remélem.