Wizard love (Harry Potter fanfic) magyar

3.- A varázsgyógyítás története

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ennyi időt kellett várni a részre. Remélhetően hamarosan hozom a következő részt, addig is jó olvasást!

Az első sötét varázslatok kivédése órára ezen a csütörtökön került sor. Neville és én az egyik első padban foglaltunk helyet. Mordon az első padból nézve még sokkal hátborzongatóbbnak tűnt, mint a Griffendél asztalától. Ráadásul a teremben a fények is rendben voltak, így a mágikus szeme csak még rémisztőbben hatott (nem véletlenül hívják Rémszemnek a háta mögött).

- Igaz, hogy a minisztériumban nem akarják, hogy ezeket megtanítsam nektek, de szerintem jobb, ha ismeritek őket. – kezdett a tanításba a professzor. – Ki ismeri a 3 főbenjáró átkunkat?- kérdezte, Hermione keze egyből a levegőbe emelkedett.

- Longbottom! Mondj egyet!- bökött a mellettem ülő fiúra Mordon. Neville lesápadt, de végül halkan válaszolt.

- Cruciatus. – mondta. Mordon elismerően bólintott és miközben én azon filóztam honnan tudhatta ezt Neville, a tanár elővett egy befőttesüveget benne egy pókkal. Kiszedte a jószágot és a padunkra tette.

- Cruciatus!- emelte rá a pálcáját, mire a pók vonaglani kezdett és visításhoz hasonló hangot hallatott. Majdnem felsikítottam. Mielőtt ezt megtettem azonban abbahagyta.

- Mondjanak még egyet, Granger!

- Imperius. – válaszolta Hermione. Már épp belekezdett volna a magyarázatba, mikor Mordon megszólalt.

- Helyes! Ez lesz a mai órái lecke. Kin mutathatom be?- nézett körbe. Varázsszeme vadul járt a padok között és a diákok arcán.

- Potter!- reccsent egyet, mire kirázott a hideg. – Gyere ide, fiam!- Harry nagy nehezen kivánszorgott a professzor pedig rászegezte a pálcáját. – Imperio! Ugorj fel az asztalra!- nem történt semmi, Harry meg sem moccant. – Azt mondtam ugorj fel az asztalra!- kiáltott rá követelően Mordon.

- Nem!- válaszolta Harry. A hátsó sorban néhány mardekáros harsány nevetésben tört ki. Köztük Draco Malfoy is, aki ezt nagyon meg is szívta.

- Malfoy! Te is gyere ki!- mordult rá Mordon. A fiú önelégült fejjel kisétált hozzá, mire a tanár rá is rászegezte a pálcáját.

- Imperio!- mondta ki az átkot. – Ugorj fel az asztalra!- a fiú, mintha csak aludna páros lábbal szökkent fel az asztalra. – Szaltozz le!- parancsolta Mordon. A fiú bemutatott egy gyönyörű hátra szaltót, mire mindenkiből kitört a nevetés. Kivéve a mellettem ülő, sokkolt állapotban lévő Nevilleből.

- Minden rendben?- néztem rá aggódva. Szegény fiú elég sápadt volt.

- Majd mondanom kell valamit. – suttogta. Rossz érzés fogott el, ami miatt már azon se tudtam nevetni, hogy Mordon szteppelteti a folyton kiáltozó Malfoyt.

- Ha ezt az apám megtudja...- kezdett bele a már jól betanult mondókájába a mardekáros fiú, de a professzor közbeszólt.

- Én a helyedben nem fenyegetőznék Luciusszal. Tudok róla néhány olyan dolgot, amitől a te vastag képedről is lesülne a bőr!- ezután kicsengettek és én sietve elhagytam a termet Neville nyomában. Mikor elértünk egy kihalt folyosót, a fiú megállt és nagyot sóhajtva felém fordult.

- Emlékszel, hogy meséltem neked, hogy mi történt a szüleimmel?- nézett mélyen a szemembe.

- Igen. Bellatrix Lestrange addig kínozta őket, míg...- itt abbahagytam, nem akartam letörni Nevillet.

- A Cruciatus átokkal kínozta őket, hogy kiszedjen belőlük valamit, amit Tudjukki tudni akart. Ebbe őrültek bele. – hajtotta le a fejét. A vergődő pók jutott eszembe. Már az elmebeteg, aki ezt a varázslatot egy pókon hajtja végre, nemhogy embereken!

- Neville én... nagyon sajnálom. – fogtam meg a kezét. – Ezért mész annyiszor a Szent Mungóba a nagyanyáddal? Ott vannak?

- Igen, de nem tudnak rajta segíteni. A gyógyítók szerint csak egy varázslat segíthetne, de az egy elveszett könyvben van benne, ami pedig, mint ahogy a neve is mutatja, elveszett. – vont vállat beletörődve.

- Megkeressük!- jelentettem ki elszántan. – Mit tudsz róla?

- Nem sokat. Csak annyit, hogy utoljára itt a Roxfortban látták, itt is rejtették el és, hogy a címe „A varázsgyógyítás története". Nem hinném, hogy még mindig itt van. Az a könyv több száz éves...

- Nem számít! Megtaláljuk!- lelkesedtem. – Meg fogjuk találni! Irány a könyvtár!

- Biztos vagy benne?- állított le Neville. – Veszélyes lehet, és a végén lehet, hogy kiderül, hogy a semmiért küzdöttünk.

- Hé! Ne állj hozzá ilyen negatívan! Meg fogjuk találni!- bizonygattam és megfogva a fiú kezét rohanni kezdtem az iskolai könyvtár felé...