Wizard love (Harry Potter fanfic) magyar

2. -Trimágus Tusát rendeznek

Kezdett zavarni Malfoy eltűnése. Mi van, ha megint valami csapdát állít Harrynek? Bambulásomból az ajtó menydörgő nyílása, majd becsapódása zökkentett ki. Egy bicegő, csupaheg varázsló lépett be rajta. Nem tudtam eldönteni, hogy seszínű, oroszlán sörénye vagy ijesztően forgó varázsszeme-e az ijesztőbb, de annyit el tudok mondani, hogy nála rémisztőbb varázslót, még nem láttam. Hermione is oszthatta a véleményem, mert amint meglátta őt felsikkantott. A példáját még sokan követték. Mint utólag kiderült Mordon professzor az, az új SVK tanárunk. Miután mindenki kiszörnyülködte magát Dumbledore napirendre tért az eset felett és folytatta beszámolóját a Trimágus Tusáról. Biztos. Mindenesetre én nem figyeltem oda. Ki az az idióta (már bocsánat a szóhasználatért), aki részt akar venni az ilyenen? Hamar rá kellett jönnöm, hogy rengetegen. Köztük a Weasley ikrek, Ron és Harry is, akik taktikákat kerestek, hogy be tudják dobni a serlegbe a nevüket.

- Ti nem vagytok normálisak!- tudattam velük a tényt.

- Ugyan Mary! Ekkora megtiszteltetés nem érhet varázslót! Gondolj csak bele...- kezdett áradozni Ron, de Hermione félbeszakította.

- Marynek igaza van! Bolondok vagytok, ha azt hiszitek át tudjátok verni a serleget!

- Meg egyébként is. Miért akartok mindig bajba kerülni?- néztem méltatlankodva Harryre, aki a kérdésre inkább behúzta a nyakát és az asztalt kezdte tanulmányozni.

- Ünneprontóak vagytok!- duzzogott Ron és csendben hallgatta tovább Dumbledoret. Veszélyes volt ez a verseny, ez pedig annyit jelentett Harry tuti részt fog venni benne. Nem nagyon hatottak meg az „izgalmas" részletek a versennyel kapcsolatban, úgyhogy rádőltem Neville vállára. Laposakat pislogva figyeltem a roxfortos diákokat, akik hatalmas élvezettel szívták magukba az igazgató minden szavát. Mikor végzett (végre) felszólított minket, hogy énekeljük el a Roxfort dalát:

- Roxfort, Roxfort, oxi-foxi Roxfort,
Tanítónk te légy!
Mert fejünkben zűr van, s nagy-nagy űr,
Meg pókok s néhány légy.
Tudjuk jól, hogy itt lehet
A balgából is bölcs.
Kedélyünk víg, de elménk oly híg,
Hát észt fejünkbe tölts!
Hegyezkedik a sok fül,
És könyvben túr sok orr;
Csak mondd, hogy „Rajt!", s mi magolunk majd,
Míg agyunk fel nem forr. - mosolyogva sétáltam Nevillel az oldalamon fel a Griffendél-toronyba. Miután a prefektus elmondta a jelszót a Kövér Dáma készségesen beengedett minket. Álmosan rogytam le egy távolabbi fotelbe. Nem volt kedvem még aludni. Inkább a nyomasztó és ijesztő kinézetű Mordon professzoron gondolkoztam, akinek a látvány, sebhelyekkel tarkított arca beleitta magát a lelkembe. Ennek a feletéb érdekes témának a boncolását szivesen folytattam volna, ha nem érkeznek meg kedvenc vörös üstökű barátaim.

- Hé! Mary! Mesélj, milyen volt a nyarad?- huppant le két oldalamra a két jómadár.

- Semmi közötök hozzá, Weasley!- tettem karba a kezem és próbáltam szúrósan nézni Fredre, (ez nagyon nehéz feladat, ugyanis az említett folyton vigyorog és ezért nekem is kell).

- Ugyan már!- nyafogott. – Ez a minimum azok után, hogy Lüke Lovegoodot választottad helyettünk!

- Ő nem lüke!- pattantam fel sértetten. – Ő a legjobb barátnőm, és ha nem tetszik valami, békén lehet minket hagyni!- viharoztam el a griffendélesek döbbent pillantásaival övezve. Nem voltam fáradt, (legalábbis nem éreztem magam fáradtnak) de nem tudtam csillapodni, így felmentem. A szobámba érve felkaptam egy plédet és kimentem az erkélyre. A plédet magamra terítve néztem a tájat. Nagyon hiányzott már. Észre sem vettem eddig, milyen sötét lett. S a sötétben egy lámpást vettem észre, fényében leendő SVK professzorom ácsorgott feszülten, flaskáját meg-meghúzva. Otromba műszeme kidülledt a nagy bámulásban. Nem tudom mit láthatott, de az biztos, hogy nem tetszett neki. Ösztönösen lejebb húzódtam a korlát alá, így nem láthatott, de én láttam. Felnézett és meglátott (amit őszintén nem értek, lehet, hogy a szeme átlát a kemény falon?) mutogatni kezdett, amiből azt tudtam kiolvasni „Takarodj és vizslass valaki mást!" Megfogadtam a tanácsot és visszamentem a szobába. Addigra már a szobatársaim is nyugovóra tértek (vagy suttogva beszéltek) így lezuhanyoztam és felvettem a pizsamám. Nem volt nagy szám. Egy nálam legalább öt mérettel nagyobb póló (amit még Fredtől örököltem) és egy rövidnadrág. Ezzel nem lenne semmi baj, ha nem ebben flangálnék hétvégente (ne kérdezz rá!) Miután ezekkel is megvoltam behuppantam a meleg és puha (de legfőbbként meleg!) ágyamba és álomra hajtottam a fejem.

Hey emberek!
Tudom nem lett valami izgalmas, de már lassan beindulnak az események (reményeim szerint). Illetve sajnálom, hogy pár hete nem volt rész, de elég sűrű napjaim vannak. A lényeg az, hogy próbálok majd sűrűbben részt hozni...