Alia Koghnabb- Tükör Világ

1/3

Előzőkből : - Legalább tudom, hogy most már nem egyirányú ez az érzés. – vigasztalta Izabel Jordant

Jordan meglepetésében nem tudott mit mondani csak csillogó szemmel nézte Izit.- Csak annyit kérek, mondj el mindent, amit tudnom kell! Mond el hogyan kerültem ide! - megnyugtatóan kérdezte Izi

- Jól van, csak gyere velem, megyünk kicsit olvasni. - mondta Jordan és intett, hogy haladjanak tovább.

A folyosóról most egy körterembe értek, ahol rengeteg könyv volt. Jordan lepattant az egyik fotelba és intett, hogy üljön Izi a másikba.

- Kérlek, a legelejétől kezd az egészet!

- Jól van, akkor, amit elsőnek szerintem fontos az, hogy már voltál itt. Nagyjából 1 évig, a szobád az mindig is a tied volt, és így nézet ki, szereted volna, ha emlékeztet az otthonodra. Te közénk tartozol. –meséli Jordan.

- Kik közé? –kérdezte Izi.

- Kicsit vicces úgy nevezzük magunkat, hogy a senkik, de használják még a láthatatlanokat, a semlegeseket. De a legfontosabb, hogy a jelen és a jövő között élünk. – válaszolta Jordan

- Ez hogyan lehet, és mit csináltok, Jack mondott valami döntéssel kapcsolatban? –kérdezte Izi

- Hát igen, vegyünk egy embert, aki az egész éjszakát nyugodtan végig aludja. De nagyon furcsát álmodik, teljesen valóságosnak tűnik az álma. Az álomban valami hülyeséget csinált, és felébredve őröl annak, hogy álom volt. De valójában nem álmodott, csak mi megváltoztattuk a pillanatnyi jövőjét. Érted? –mondta Jordan

- Hát kapiskálom. – mondta Izi

- Akkor volt, már, de ja-vu, érzésed? – kérdezte Jordan

- Igen – felelte Izi

- Az is ilyen esett, olyan érzésünk van, hogy már jártunk ott vagy már megtörtént, de nem. –mondta Jordan.

- Aha, kezdem kapiskálni. És még mit kell tudnom? Hogy hogy nem emlékszem, hogy itt voltam 1 évig? - mondta Izi

- Mára már ennyi elég Izabel, kicsit később folytatjuk. Most bemutatlak a többieknek.

Útjuk ismét a folyosóra vezetett és ismét az ismerős lépcsőhöz mentek. Izabel már sejtette, hogy a vár tetőterében van a szobája. A lépcsőn ismét lefelé vették az útjukat, egészen a földszintig. A földszint hasonlított a fenti csarnokra, de ez most más volt. Egy edzőterem volt telis-tele bábukkal és fegyverekkel. Izabel egy vékony hangra figyelt fel, aki az ő nevét kiabálta. Mikor megfordult egy kislányt látott felé szaladni. Alacsony, kissé vékonyka lány volt enyhe vörös hajjal.

- Már azt hittem történt veled valami, hol voltál ennyi ideig? – kérdezte a fiatal lány.

- Még magam se tudom hol voltam és vagyok. – felelte Izi, miközben ölelte a lányt.

- Szia, Rose, remélem sokat tanultál az elmúlt hónapokban, amíg nem voltam itt! –vigyorogva üdvözölte a lányt Jordan.

- De jó, te is haza jöttél, tudtam, hogy meg találod és haza hozod, tudtam. És igen nagyon sokat fejlődtem, ezt Melissa is meg mondhatja! – büszkén ismerte el Rose.

- Majd meglátjuk, de most hagyjál minket két percre magunkra, kérlek. – reménykedve kérte Rose-t Jordan.

- Na, mit érzel, valami bizsergést vagy valami furcsát? – kérdezte gyanakodva Jordan.

- Hát olyan mintha otthon lennék és nyugalom tölt el hogy ismerősöket látok, de ez hogyan lehet, hisz nem ismerek senkit? – felelte a lány.

- Akkor jó, amíg itt éltél szoros kapcsolatot alakítottál ki Rosséval. Ő köztünk a legfiatalabb csak 14 éves. - közölte Jordan.

- Aha, vagyis én tudok harcolni és valami csodabogár vagyok mellette. –könyvelte el Izi.

- Hát, ha így fogalmazol, akkor igen, te vagy a mi kis csodabogarunk. –mondta Jordan.

- És te vagy az én megmentőm, vagy olyasmi? – vigyorogva kérdezte Izi.

- Hát sajnos nem, én vagyok, a te őrzöd, az én feladatom vigyázni rád. De tudom, hülyeségnek hangzik, de most átmegyünk a másik épületbe és segítünk emlékezni. – felelte nyugtató hangon Jordan.

- Rendben, akkor induljunk, már kíváncsi vagyok az igazságra.

Izabel érezte Jordan minden egyes szaván az ijedtséget. Tudta, hogy valamit titkol. Biztos volt benne, hogy sok minden van, amire nem fogja most megtudni az igazat.

Tudom kicsit fura olvasni mert, tele van hibákkal.De legalább elmondhatom,hogy az enyém. :D  Meg azt is tudom, hogy a neveket,tejesen máshogy kellene írni,de nekem így tecccccenek.