Alia Koghnabb- Tükör Világ

2/1 A kék csillag

A másik épületbe érve Izabelt kirázta a hideg. Valami sejtette vele, hogy sűrűn járkálhatott oda, de nem szerette a helyet. Az épület egyetlen egy csarnokból állt. Közepén egy fél kör alakban áttetsző üvegfal volt. Előtte a földön egy szőnyeggel kiegészítve.

- Izabel ez a kiváltságosok csarnoka, bent az üvegfallal. Ezt csak a kiváltságosok használhatják, ami te is vagy. Segíteni nem fogok tudni, de nem is kell majd. Én odakint meg várlak, csak te lehetsz bent egyedül. Ez a szabály. – mondta idegesen Jordan

- Tudom, vagyis jól van. Köszönöm. –felelte Izi.

Izabel meglepő nyugodtsággal folytatta útját. Leült a szőnyegre és meggyőződött, hogy Jordan tényleg egyedül hagyta-e. Utána nagy levegőt vett és megszólalt:

- Kérlek, mond meg mi történt velem.

De nem történt semmi, nem szólalt meg semmimen földöntúli hang. Izabel nem adta fel próbálkozott, behunyta a szemét és koncentrált. Pár perc elteltével beletörődött, hogy nem fog sikerülni, és kinyitotta a szemét. Abban a pillanatban tudatosult benne, hogy a szőnyeg lebeg, olyan volt mintha egy kar tartaná. Izabel izgatottan nézte a falat. Most az áttetsző üvegfelületet átváltotta a felhős ég. Egy összefüggő és végtelen képet nézett Izabel.

- Na, most mi csináljak!

Izabel ösztönösen a kezével elkezdett hadonászni mintha a vízben úszna. A felhők sokasága elkezdett tisztulni, és Izi az 1 év elfeledett múltjára gondolt.

Ahogyan rágondolt a felhőket tiszta emlékképek vették át, és egyszer csak egy ismerős, de mégis ismeretlen hang szólalt meg.

- 18-adik szülinapoddal kezdődött, egy vallomással, ami mindent megváltoztatott.

Izabel az emlékképen a szüleit látta, ahogy egy tortát visznek neki. A kép mintha videóra váltott volna életre kelt. Látta, ahogy ünnepelnek és nevetgélnek, az édes apja átadott neki egy dobozt és az mondta neki:

- Csak akkor nyisd ki, ha már nincs reményed.

- Jaj, apa annyi ékszerdobozom van már muszáj volt még egy. – mondta a kamasz Izabel

Az emlék tovább lépett, valami történt. Izabel az emlékben futott az édesanyával. New York kietlen útjain futottak megállás nélkül. Egy pillanatra megtorpantak Izabel az anya szemét nézte, és várta a válaszokat.

- Izabel, figyelj ide nem lesz semmi baj most egy olyan helyre mész ahol jó barátok fognak várni tudják, hogy mész. – mondta Izabel anya

- De anya te nem jössz, mi folyik itt, ki elöl, futunk. – kérdezte sírva Izi

- Szívem most menned kell, biz bennem nem lesz semmi bajom, csak te legyél biztonságban. – felelte az anya.

Ahogy befejezte a mondatot megfogta Izabel karját és berángatta egy üres üzletbe és nekilökte egy hatalmas tükörnek. Izabel a becsapódás félelmétől összehúzódott, de a csattanás elmaradt. Két kéz tartotta a 18 éves lányt, a már ismert Jack volt.

- Kérlek, üvegfal mutasd mi lett a szüleimen. – kérte Izabel könnyes szemel.

Az üvegfal most nem szólalt meg, de folytatta az okítást. Egy beszélgetésre tért vissza a múltba ahol Jack tanította a lányt.