The World Of Dreams~Blake Gray

21.rész

-Talia!-hallottam hangokat. Mi történt? -Talia!-mondták már többen is. Lassa nyitottam fel a szemem. Szembetaláltam magam a srácokkal. De vajon mi történt? Miért fekudtem a kanapén. Az elöbb még a stúdióban voltunk nem?
-Jól vagy?-húz magához szorosan Blake. Mi történhetett?
-Öhm..igen, de lenne egy kérdésem!-mondtam a srácok felé forduva.
-Igen?-kérdezték.
-Mégis mi a franc folyik itt?-vontam fel a szemöldököm.
-Nem emlékszel?-döbbentek le.
-Nem!-ráztam meg a fejem. Huh akkor itt valami nagy történhetett.
-Elmondjuk?-kezdtek el suttogni. Mintha nem hallanám.
-Mondjuk...vagy nem?-sugdolóztak tovább.
-Mondjátok már az isten szerelmére!-rivalltam rájuk. Rámnéztek majd elkezdtek mesélni.....

-Hogy mi van?-döbbentem magam elé.
Most,most akkor vannak szüleim? Nem,nem én ezt nem tudom feldolgozni. Lassan Blake nyakába borultam. Mindenki elhallgatott.
-Minden rendben lesz!-simogatta a hátam. Nem nem. Semmi sem lesz rendben. Megjelennek azok a szüleim akiket a hátam közepére sem kívánok. Anyám baba koromban meg akart ölni. Apám meg nem volt.... ezek után meg van pofájuk megkeresni??? Legszívesebbem felpofoznám mindegyiket.
-Nem engedjük hogy bántsanak.-jön oda Emma. Eddig is meg voltam nélkülük. Nem nem hiányoznak az életemből. Nagyon nem. Csengettek. A legrosszabra gondoltam. Nem akarok találkozni velük. Ezek lenyomoztak? Itt valami nagyon nem stimmel. Aggódva néztem Hunterre.
-Blake menjetek fel az emeletre.-utasít minket Cam. Nem szegültem ellene. Blaket magam után húzva kapkodtam a lépcsőfokokat a szobáig. Majd kulcsrazártam az ajtót.
-Miért kell pont most ennek történnie? Hiszen minden olyan tökéletes volt!-döntöttem a fejem a homlokának. Ő lágyan átkarolta a derekam.
-Mint minden ez is meg fog oldódni.-mondta majd lány csókot lehelt az arcomra. Még mindig ott jár az agyam hogy mi folyhat lent. Blakere ránéztem. Ő is nagyon az ajtóra koncentrállt. Bólintott. Lassan kikulcsoltam az ajtót. Odalopóztunk a lépcsőfordulóba és hallgatóztunk.
-Ezt nem tehetik!-hallom Cameron hangját. Ideges a hangja.
-Ó fiam dehogy nem. Ő a mi lányunk. Nem fogjuk engedni hogy ilyenekkel járkáljon.-hallotam meg egy férfi hangot. Biztos az "apám". Vajon mit terveznek.
-Milyenekkel?-hallom meg Daniel hangját.
-Ilyem senkiházi tátogó buzikkal.-kiabált "anyám". Nem. Velük senki nem beszélhet így. Blake suttogat hogy nehogy lemerészeljek menni. De itt most senki nem tarthat vissza. Gyorsan lerohantam a lépcsőn.
-Senki nem beszélhet így a barátaimmal.-álltam eléjük
-Jajj kislányom!-akartak megölelni de eltaszítottam őket.
-Mégis mit képzeltek magatokról?-förmedtem rájuk.-Betörtök a házba, lekövettek és gúnyoljátok őket?-mutoggattam össze vissza.
-Érted jöttünk!-válaszolták semleges arcal.
-Azt leshetitek!-vetettem oda nekik.
-Pedig velünk fogsz jönni. Ha nem önszántadból majd a bíróság eldönti hogy ilyen életveszélyes emberek társaságában, vagy  a szüleiddel vagy.-tudtam mire gondol. Nem rég jöttem ki a kórházból. Honnan tudnak a balesetről?
-Tűnjetek innen!-rivaltam rájuk de már a könnyeim patakokbam folynak.