Hosszú út.

Magány.

Mióta Vanessa el költözött, többször tört elő benne egyfajta magány. Mikor otthon volt, unalmaban el kezdett főzni.  Ahhoz képest hogy 26. éves volt, nem nevezhette magát a konyha királyának, ezert úgy határozott, meg tanul főzni.
A kulináris élmények beszerzése mellet  szerzett egy új barátot. A lakás lépcsőházában a sarokban ott lapult valamelyik nap egy kis kutyus, valaki ott hagyhatta. Mikor Vanessa oda pillantott azt az élethelyzetet látta, mint amiben ő is épp van- magányt látott.  Ezért úgy döntött, befogadja. Fel vitte, fürdette, a neve Lucky lett, mivel ez a szerencse keze, hogy egymásra találtak és boldogok így.  Volt nem kevés baj a kutyával mivel nem volt szobatiszta,  de Vanessa egy kis zsörtölődés után túl tette magát bármilyen bakin.

Matt ezidő alatt hányszor ment varratot cserélni vagy végül már kiszedni, soha sem Stevenson fogadta, pedig sürgette az idő mert látni akarta. Amikor utoljára volt a kórházban Vanessa épp egy sürgős balesetest próbált megmenteni, de nem vette Mattet észre, mert ahhoz túlságosan el volt foglalva. A fiú csodálkozva nézte a nőt, aki "A" nő is lehetne számára.  Viszont jól látta, Vanessa nem nagyon érdeklődik irányába.  De ez nem így volt.

Ha az emberek bele látnának egymás fejébe, nagyon meg lennének lepődve. Mire gondolhat az, aki hallgat vagy az aki folyton beszél és nevet. Mi lehet a szívében? Az emberek többségével egyetlen gond van:nem merik felvállalni azt, amit.érezenek. Hallgatnak, míg Szép lassan elmúlnak a legszebb pillanatok. Azt hiszik jobb a hallgatás, mert hátha majd a másik észre veszi az érzéseit és reménykednek abban, hogy nem nekik kell majd lépni.  MICSODA KÖZHELY. ! Vanessa ugyan ezt csinálta.  El zárkózott és hideg volt mindenkivel. Nem olyan régen ért véget a kapcsolata, amire azt hitte "örökké tart majd". Justin megcsalta és ez jobban fájt neki, mint akármi.  Attól a naptól kezdve lett kő kemény és nem mert bízni egy férfiban sem. Mindenkit egy kalap alá vett és pont ez volt az oka annak, hogy hosszú idő óta nem meri kimutatni hogy mit érez. 
   De  a kényszer nagy úr.  Mikor meghallotta, hogy Matt kereste, ez ki sem ment a fejéből. Csak rá gondolt és rettenetesen nyugtalan volt. Már az ügyelet utolsó órája telt épp lefele és úgy döntött elő keresi Matt telefonszámát és elnézést kér tőle. Így is tett.
                        *hívás*
-Matt Parker, ki beszél?
   Mikor meghallotta Vanessa a fiú hangját, szívverése kihagyott.
-Ööö, jo napot Matt. Dr Stevens vagyok, csak Elnézést szeretnék kérni hogy nem tudtam egyik alkalommal sem fogadni.
Matt hangja  hirtelen nagyon vidám lett.
-hát Vanessa, nem olyan könnyű ezt elnézni. Ön tartozik egy találkával.
-Nem tartozom senkinek semmivel...
- Téved.  Én szeretném el hívni egy randira. Nagyon... szeretném.  Jaj ne már. ... ne húzza az időt ennyire,  én csak látni szeretném. Csak egyszer. 
Vanessa mosolygott. 
- Hát legyen.  Holnap délután kettőkor végzek, négykor akár találkoztunk is. Mondja hol?
-Jó lenne tegeződni. És a helyszínt még holnap ki találjuk.  -Rendben,-mondta mosolyogva a lány.  A hangjából áradó boldogság érezhető volt.
-Akkor holnap. 
                      *Bontva*
Másnap Vanessa kedve érezhetően jobb volt.  Alig várta, hogy haza menjen és készülődjön. Érezte, hogy egy remek nap elé néz.  Egészen addig, amíg délután kettőkor ki lépett a kórház ajtójából...