Összezárva

3.

Egy hete senki se hagyta el a szobáját.
Furcsa volt mindenki számára, hogy nem beszéltek egymással. Egyikük se értette, hogy miért nem keresi őt valaki.

Végül Dan lett az, aki leghamarabb megunta magányt. Ki akart szabadulni.

Ő mindig is olyan volt, akit vonzottak a sötét dolgok, de egy idő után paranoiás lett tőlük. Hét nap volt azaz idő, amit még különböző tünetek nélkül kibírt a gyötrő magányban.

Nem akarta magát tovább kínozni, ezért inkább az ajtó felé fordult, hogy kimenjen.

De hirtelen összerogyott.

A padlót bámulta.

Nem értette, hogy miért nem kereste őt senki. Még Phil sem.

- Pedig azt hittem, hogy ennyi év után végre találtam egy igazi barátot - mondta elhaló hangon, miközben egy könnycsepp folyt végig az arcán, ami leesett a földre.

Pár perc után feltápászkodott. Majd a kilincs felé nyúlt. Nagy levegőt vett, és átlépett a küszöbön.

Hirtelen megkönnyebbülést érzett, eltűnt az a sivár hangulat, ami a szobát jellemezte .

Hiányoztak neki az önfeledt beszélgetések, ezért Phil szobája felé fordult. Bekopogott, de nem kapott semmi választ.

Várt még egy percet, hátha megszólal azaz édes hang, ami mindig jó kedvre deríti.

Ez meg is történt, csak ez nem vidám hívószó volt, hanem egy segélykiáltás.

Dan nem tudta mit csináljon, nagyon megijedt. Megfogta a kilincset, és benyitott a szobába.

Nem készült fel a látványra, ami fogadta. Ledermedt. Phil a sarokban ülve sírt, és egy nagy, piros folt éktelenkedett a pulcsiján.

-Mi történt? – kérdezte remegő hangon Dan, mi alatt leguggolt hozzá,  és átölelte.

-Nem tudom – kezdett el még jobban sírni – Minden nap amikor felébredtem egyre több vágás volt a karomon. – húzta fel pulóvert ujját, és tartotta oda a karját Dannek.

-Biztos nem emlékszel semmire? Tudsz valakit, aki bántani akar téged?

-Nem tudok senkiről, de nem kell aggódnod értem – törölte meg a kék szemeit – , már felnőtt férfi vagyok. Pulsz így, hogy itt vagy, sokkal jobban érzem magam! – mosolyodott végre el.

Dan szemei felragyogtak, amikor meglátták Phil mosolyát.

Ez volt az, ami az őrületbe kergette őt; nem láthatta ezt a gyönyörű görbületet, és halhatta ezt a kedves hangot.

Oda nyújtotta a kezét, és felhúzta a szobatársát a parkettáról.

-Nem eszünk valamit? Már napok óta nem ettem semmi hizlalót. – biggyesztette le a száját Danny.

Philnek megesett rajta a szíve. Megfogta a kezét és elindult a konyha felé.

-Csak akkor csinálok neked palacsintát, ha segítesz – mondta a fekete hajú csípőre tett kézzel.

Egy másodperc nem telt el, a szobatársa már mindent kipakolt a süteményhez, és elkezdte összeöntögetni a hozzávalókat.

-De jó nekem nem kell semmit se csinálni – nyújtózkodott Phil.

-Várj! Inkább átadom ezt neked, mert még elrontok valamit – adta oda a masszával teli tálat – Én addig szólok a gamereknek.

-Mintha te nem szeretnél videojátékokkal játszani – mosolyodott el újra Philly – Ha jól számolok két perc, és kész van az első, szóval nem muszáj sietned.

Erre a kijelentésre Dan felballagott a lépcsőn és udvariasan beszólt a másik két szobába is, hogy emeljék fel a seggüket, és húzzanak le enni.

Öt perc múlva már mindnyájan az asztal körül ették a palacsintájukat.

-Mi lenne ha kérdéseket tennék fel egymásnak, hogy jobban megismerjük a másikat? – törölte meg a száját a legidősebb tag.

-De mi ismerjük egymást Jackkel! – szólalt meg mogorván Mark.

-Valamennyire. Bár azt se tudod mikor születtem – mondta megjátszott sértődéssel az ír – ,szóval én benne vagyok és Mark is. – nézet ártatlanul a barátjára.

-Akkor kezdem is én egy jelentéktelen kérdéssel – csapta össze a tenyerét Mark – Mi a kedvenc színed Dan?

-Fekete, de gondolom ez téged egyáltalán nem érdekel.

-Ezt honnan veszed? – kérdezte szarkasztikusan.

-Na hagyjátok abba – intett csendet Phil – Most én jövök. Jack mi a kedvenc italod?

-Az alkohol – nevette el magát Jack – neked?

-A málnás sör.

-Kislány. – köhintett Mark.

-Nem az, hagyd békén a barátomat, mit ártott neked? – csapott az asztalra Dan felindultan.

-Jaj, hogy ti jártok, azt hittem ez csak pletyka. Gratulálok! – kezdett el tapsikolni.

-De mi nem is. – dadogta az egyik brit fiú.

-Gyere! – rántotta fel az asztaltól – Nincs szükségünk a társaságukra. – nézett Markra.

A két barát felment a nappaliba, és neki álltak megnézni az American Horror Story új részét.

-Ezt miért kellet? – mondta halkan Jack – Miért nem lehetett volna normálisan beszélgetni velük?

Mark megilyedt Jack hangjától. Még sose hallotta őt ennyire halkan beszélni.

Ő csak az egészet egy viccnek szánta.
Nem hitte volna, hogy srácok ennyire fel kapják vizet.

Most félt.

Félt, hogy elveszti az egyetlen olyan embert a házban, aki még hajlandó vele beszélni.

Na mi a véleményeteket:) ?
Remélem nem nagy baj, hogy ez a rész kicsit Phan fictionra hasonlít.
A következő fejezetben ki legyen a középpontba? ^^