Denied Love - h.s. (magyar) [SZÜNETEL]

5. fejezet

Sziasztok!

Tudom, tudom, nagyon régóta volt rész és tényleg nagyon sajnálom! Rengeteg időmet fecséreltem el, de most újra itt vagyok. :) A fenti GIF a rosszfiúkat ábrázolja, remélem, azért ismerősek a számotokra valamennyire. ;)

Akkor, jó olvasást or whatever!

Másnap minden kérlelésem ellenére sem maradhattam otthon. Szerencsémre péntek volt, így egyenlőre csak a mai napon kell elkerülnöm. Tegnap alig bírtam megtartani bánatos könnyeimet, Anyu előtt is gyorsan elsuhantam. Mára már tudom, hogy nagy hiba volt ilyen gyorsan előre lépni, nem is tudom, miért gondoltam azt, amit gondoltam. Még csak 1 hete ismerem! Ha tehetném, a föld alá bújnék 10 méterrel. Megint elrontottam, mindig csak elrontom! Ne is csodálkozzak, hogy egy fiú sem jött a közelembe, egy rakás szerencsétlenség vagyok.

Martha már mindent tud, amint hazaértem és kisírtam magam, tárcsáztam legjobb barátnőm névjegyét és kiöntöttem neki sajgó lelkemet. Várható volt a reakciója, először megrótt, hogy hogy a fiúnak kell az első lépést megtennie, de hamar rájött, hogy ez egyáltalán nem segít rajtam, sőt, csak jobban kívánkoztam a föld alá rejtőzni, és soha elő nem jönni onnan, közben pedig az agyam azon is kattogott, hogy ő most mit is gondolhat rólam, vagy mit érezhet. De tudni azt nem nagyon akartam.

Most már úgysem tehetek semmit, gondoltam magamban, így Marthaval az oldalamon vonultam a szekrényemhez. Nincs az az isten, hogy én most egyedül császkáljak a szeme láttára!

Ma még nem láttam Harry-t, de nem is nagyon szeretném, hogy valahonnét előbukkanjon, inkább kihagynám az égő helyzeteket.

- Ajjaj – szólalt meg barátnőm figyelmeztetően, felnézve rá mindent ki tudtam olvasni az arckifejezéséből. Sejtettem, hogy nem valami fölösleges dolgot látott, amit esetleg meg szeretett volna mutatni, vagy egyéb dolog, ami az ő magánéletéhez fűződik. Tudtam, hogy ez csak egy embert jelenthet, aki elől a világ másik felére is elfutnék, a szó szoros értelmében!

A szívem a torkomban dobogott, ha fogalmazhatok így, és nem mertem megmozdulni, minden izmom befeszült és képtelenek voltak elernyedni, ahogy normális lett volna. Azonban mégis vettem a bátorságot, és lassan megfordultam, hogy felmérjem a terepet. Harry a saját szekrényéhez ballagott, táskájával a hátán, földre szegezett szemekkel. Nagy végig mérésem közepette lettem figyelmes, hogy három fiú tartott felé, ördögi mosollyal a szájuk sarkában. De hisz ezek azok, akik a múltkor megverték!

Odaérve a festett vörös erőteljesen szembe fordította magával, megragadta a nyakkendőjét, majd nekivágta a szekrénynek. Az ijedt srác hirtelen nem is tudta, mi történik körülötte, a válaszról viszont azonnal értesült, mikor a szőke srác hasba vágta.

Marthara pillantottam, aki sokkos állapotban nézte az előtte zajló eseményeket. Én nem is tudtam, hogy mit csináljak, mit kéne tennem, hirtelen minden bátorságom inába szállt, az agyam, mintha teljesen kikapcsolt volna, egyszerűen képtelen voltam ép gondolkodásra. Mire feleszméltem, már el is mentek a nagymenők, a földön hagyva a szerencsétlen áldozatot. Gyorsan odamentem hozzá, és a karjánál fogva felemeltem.

Vérzett az orra, úgy a zsebemből gyorsan előhalásztam egy gyűrött zsebkendőt, majd a kezébe nyomtam. Furán nézett rám, nem hinném, hogy számított volna rám.

- Gyakran teszik ezt veled? – kérdeztem tőle bűntudatosan, hiszen nem csináltam semmit, amíg nem messze előttem elbántak vele. Bárcsak egy kicsivel, csak egy kicsivel több bátorságom lenne!

- Igen – orrához nyomta a papírzsebkendőt, amit néhány pillanattal ezelőtt a kezébe nyomtam – Köszönöm.

Hang nélkül biccentettem, amikor Martha mellém ért, már tudatos állapotban. – Jól elbántak veled.