Denied Love - h.s. (magyar) [SZÜNETEL]

4. fejezet

Még egy kicsit beszélgettünk Harry-vel, most már más témáról, és egész sokat nevettünk, sokszor villantotta azokat az édes gödröcskéket. Úr isten miket mondok én?! Nem vagyok komplett...

- Amúgy neked megy a kémia? – váltottam hirtelen egész másra, ugyanis én pocsék vagyok belőle, hátha nem vagyok egyedül.

- Öh, igen, miért?

- Oh, akkor csak én állok rosszul belőle. – kicsit elkeserített ez a tény, de legalább neki nincsenek ilyen gondjai. De...várjunk csak!

- H-ha akarod, korepetálhatnálak belőle – bizonytalanul intézte szavait felém. Egyébként pont erre gondoltam, azzal a különbséggel, hogy én nem mertem volna tőle megkérdezni.

- Az nagyon jó lenne! Igazán hálás lennék – tényleg örültem neki.

Válaszul csak bólintott mosolyogva.

- És mikor? Vagy...hol? Mármint, nálunk lehetne, ha neked is jó. De mikor?

Tanácstalanok voltunk, tőle nem kéne időpontot várnom.

- Mit szólnál a mai naphoz? Úgyis friss az anyag a fejünkben.

- Nem is tudom, biztos már most is keresnek otthon. Esetleg holnap?

- Tökéletes – vágtam rá azonnal.

- Ezt megbeszéltük. De nekem mennem kell.

- Menj csak. Viszlát, Harry.

- Szia Abigail. – felkapva táskáját elindult az ellenkező irányba. Elmondása szerint nem lakik innét messze, mindössze pár lépésnyire.

Alig vártam a másnapot, hazaérve az első dolgom az volt, hogy normálisan összepakoljak, ki akarná látni az én zoknijaimat a parkettán és a könyveim szanaszét az asztalon? Az eldobált csokipapírokról nem is beszélve.

- Mi történt veled fiatal hölgy, mi ez a hirtelen összepakolás? Lecke kész?

- Ne zavarj Anya most kérlek, azért pakolok össze, mert átjön egy barátom korrepetálni.

- Kicsoda? Martha?

- Nem, a neve Harry.

- Fiú? – rendesen meglepődött, hogy fiút hozok a házába.

- IGEN.

- Hát, jólvan – sarkon fordult, majd kiment a szobámból. Ki gondolta volna, hogy az anyák ilyen kíváncsiak? Gondolataim viszont nem kíméltek, ismét eszembe jutott a holnap. A gyomrom szabályosan görcsben volt, levert a víz. Az órák gyorsan elrepültek, én pedig már a sötét szobámban az ágyban fekve agyaltam ugyanazon. Nem kéne ennyire görcsölni ezen.

Újra iskola. Újra ugyanazok az arcok, ugyanazok a csevegésekből meghallott részletek, amit nem érdekeltek, csak véletlen jutottak el hozzám. Ugyanazok a tanárok. Angol után minden lényegest megbeszéltem újdonsült barátommal, vagyis haverommal, fogalmazzunk úgy, órák után pedig egyből a házunk felé vettük az irányt. Kinyitva az ajtót csönd fogadott minket, ezek szerint nincs itthon Anya. Ennek most örülök.

- Szép a házatok – jegyezte meg Harry, miközben szemével végig pásztázta a kicsinyke előszobát.

- Köszi, szeretek is itt lakni. Kicsi, de otthonos – lakóhelyünket sok helyen fehér fal borította, még a lépcső is ilyen árnyalatú volt. Harry csak bólintott ez apró mosollyal, ami a szája szélén játszott.

- Ja, igen, kérsz valamit? De bunkó vagyok...

- Nem kérek, köszönöm, és nem vagy bunkó, hisz csak most jöttünk be.