Az ismeretlen srác

4. rész

Ez egy szörnyű éjszaka. Csak forgolodok össze-vissza. Nem bírtam tovább így felöltöztem és kisurrantam. Szerencsére nem vett észre senki. Mikor kiértem az udvarra gyorsan futásnak eredtem. Nem tudom mennyi lehetett az idő,de azt tudom,hogy senki se volt rajtam kivül az utcán.

Ahogy beértem az erdőbe elkiáltottam magam:

-Hé! Ismeretlen! Kérlek gyere elő beszélnünk kell!

Kicsit vártam hátha történik valami. De semmi válasz. Még lépéseket se hallottam.

Ijesztőnek tartottam az erdőt éjjel, főleg most. Elkezdtem befelé sétálni mivel eddig még nem jártam arra. Alig mentem úgy 10 métert és egy öreg tölgyhöz értem. Nagy volt és lombtalan. Leültem, a hátam neki támasztottam és felnéztem az égre. Épphogy láttam pár csillagot,de azok is gyönyörűen ragyogtak a tiszta égbolton. Úgy 5 percig nézhettem az eget,mert reccsenést hallottam és a zaj irányába fordultam.

-Cassie? Te vagy az?-szólalt meg egy hang.

Egyből felismertem,hogy ő az.

-Ó szóval hallottad! Örülök,hogy itt vagy.

Felálltam és elkezdtem felé menni. Fél úton összetalálkoztunk.

-Miért vagy itt? Nem szabadna itt lenned és főleg nem ilyenkor!

-Csak te miattad és tudom. De nem is örülsz? Meg amúgy is beszélnünk kell és ez nem várhatott holnapig!

-Értem. Hallgatlak.

-Tudod ami délután történt..

-Felejtsd el! Nem kellett volna! Most pedig menj! Ki kell pihenned magad!

Azzal hátat fordított nekem.

-Ennyi?! Végülis igazad van! Nem is ismerlek és már az első nap amikor találkoztunk el kellet volna futnom!-kiabáltam és közben kicsordult egy könnycsepp. Nem vagyok az a sírós típus úgyhogy nem is értem mi történt. Elkezdtem hátra lépkedni mire ő megfordult.

-Cassie..figyelj!

-Ne mondj semmit jó?!

Most már hallani is lehetett a hangomon,hogy sírok. Megfordultam és elkezdtem futni befelé az erdőbe. Nem tudom meddig futottam. Emlékszem,hogy találtam egy kis kunyhót amibe bementem. Nem volt bent senki így körül néztem. Rengeteg képet láttam. Az egyiket megnéztem amin egy kisfiú volt az apjával. A fiú egy halat fogott a kezében és az apja mellett állt. A kép kiesett a keretből. Felvettem és a hátulján egy szöveg volt:

,,Szeretlek apu és mindig szeretni foglak! Boldog születésnapot! ~Adam"

Elmosolyodtam és még egyszer megnéztem a képet. Ahogy a fiút néztem azt vettem észre,hogy hasonlít valakire. Csak nem tudtam kire. Aztán beugrott.

-De az lehetetlen...-suttogtam. Megnéztem egy másikat és egy harmadikat is. Az utolsó képen a fiú úgy 12 évesnek tünt. Annál idősebb képet nem találtam. Visszatettem a képeket a helyükre és indultam is volna,de egyszer csak elájultam. Arra ébredtem,hogy a kórházban vagyok. Bejött a nővér,hogy megnézze jobban vagyok-e.

-Elnézést! Mióta vagyok itt?

-Áhh! Fel tetszett ébredni! Ez a harmadik napja. Hogy érzi magát? Esetleg értesítsünk valakit?

-Értem. Nem kell. Megmondaná,hogy mikor mehetek haza? Egyáltalán ki hozott be?

-Még el kell végeznünk pár vizsgálatot és ha minden rendben van akkor még ma. Egy fiatal fiú,nagyjából magával egykorú lehetett.

-Rendben,köszönöm. A nevét a fiúnak tudja?

-Sajnálom,de nem.

-Köszöm.

Délután volt mire hazaértem. Anyum már biztos halálra aggódta magát mivel általában időben haza szoktam menni hétvégenként,de már 2 napot csúsztam ráadásul már ez a harmadik hét,hogy nem jártam otthon. Persze ahogy gondoltam megkaptam a leszidást és a "halálra aggódtam magam" szöveget. Elmeséltem neki,hogy mi történt persze nem az egészet.

-Kicsim..sajnálom ha kiabáltam csak tudod nagyon megijesztettél. Ha akarod szólok,hogy nem mész pár napig suliba.

-Megértem anyu. Köszi,de nem kell. Majd holnap visszamegyek. Szeretlek.

-Rendben kicsim. Én is.

Bementem a szobámba és azon gondolkoztam,hogy miért titkolozott előttem?