Az ismeretlen srác

6. rész

Már harmadik hónapja,hogy együtt vagyunk. Suli után mindig eljön elém és elmegyünk sétálni. Ma se volt másképp:

-Szia!-ahogy megpillantottam azonnal elkezdtem rohanni felé.

-Szia! Milyen volt a napod?-közben adott egy puszit az arcomram.

-Unalmas. Figyu! Hétvégétől lesz egy hét szünet és örülnék, ha együtt töltenénk.

-Rendben. Elmehetnénk valahova. Kirándulni? Esetleg egy kis "nyaralás"?

-Nem hangzik rosszul.

Egy ideig nem beszéltünk. Mindketten azon gondolkoztunk,hogy hova is mehetnénk. Közben megérkeztünk a gyors éttermünkhöz.

-Tudom már!-szólaltam meg- Mi lenne,ha felmennénk a hegyekbe síelni?

-Azt ne mondd,hogy tudsz síelni!

-Nem is,de kipróbálhatnánk!

-Ő...őszinte leszek! Nem szeretek síelni.

-Hogy mi?-néztem rá döbbenten.

-Jó hallottad...

-Rendben. Akkor menjünk turázni!

-De hova?

-Hát öö...nem tudom!-nevettem el magam.

-Tudok egy szép helyet! De az meglepetés lesz.

-Hát rendben.

Még sétáltunk egy kicsit azután meg visszakisért a suliba.

-Köszi ezt a szép napot,mint mindig.-mosolyogtam rá és adtam neki egy puszit.

-Szívesen kedvesem.

Már mentem volna,de nem engedte el a kezemet. Visszahúzott és megcsókolt. Már meg se lepödtem. Megírtam a házit,megtanultam mindent holnapra. Elkezdtem lefekvéshez készülödni. Már bújtam volna be az ágyba mikor elfogott egy furcsa érzés. Olyan volt mintha figyeltek volna az ablakon keresztül. Igaz nem volt elhúzva a függöny így bárki beláthatott. De amikor kinéztem az ablakon akkor nem láttam senkit.

-Érdekes...-suttogtam.

Múlt héten is volt egy ilyen érzésem. Természetesen akkor se láttam senkit. Nem tudom mi lehetett ez. Elhúztam a függönyt, lenyomtam a lámpát és befeküdtem az ágyba. A többiek később jöttek meg,de akkor én már rég aludtam.

*3:21* néztem rá az órára. Kb. már 10 perce hogy fent vagyok. Nem tudom mi van velem... alig tudok aludni mert folyamatosan rémálmok gyötörnek. Elővettem a laptopomat és elkezdtem utána nézni hátha van valami jelentése ennek. De nem találtam semmit.

 Már 4:05 volt mikor újra ránéztem az órára. Felöltöztem, megreggeliztem és elmentem futni. Már nem járok ki annyit az erdőbe ugyanis Adam jön el hozzám. Persze hiányzik a csönd,de így neki is jobb. Futás közben zenét szoktam hallgatni,de most nem volt kedvem hozzá. Egy idő után mintha lépteket hallottam volna. Hátra néztem és nem láttam senkit így tovább futottam. Lehet hogy megörültem...egy árva lélek sincs itt rajtam kivül! Aztán megint lépteket hallottam,de most olyan volt, mintha egyre közelebbről jött volna. Nem néztem már hátra, helyette elkezdtem rohanni. Befordultam az egyik sarkon és neki mentem Adamnak. Annyira megijedtem,hogy sikítottam és egyben sírtam.

-Hé, Cassie! Nyugi! Csak én vagyok az Adam! Ne sírj! Nézz csak rám jó?

Megölelt és közben csak azt suttogta,hogy 'nyugi'.

Nagy nehezen abba hagytam a sírást.

-Most mondd el,hogy mi a baj?

-Én félek! Már másodszorra éreztem azt este, hogy figyelnek az ablakon át. Ráadásul folyamatosan rémálmaim vannak amire sehol se találtam magyarázatot. És miközben futottam kétszer is olyan érzésem volt,mintha követnének mivel lépteket hallottam. Persze amikor hátra nézek senki sincs ott. Adam! Mi ez az egész?-néztem rá kérdőn.

-Nem tudom szívem...nem tudom.

Felálltunk és visszamentünk a suliba. Megálltunk az ajtóban,de én nem akartam elengedni a kezét.

-Kérlek! Gyere te is!

-Csábító az ajánlat,de nem tehetem! Mi van ha mindenki felébred?-vigyorodott el.

-Nagyon vicces valaki! Csak kísérj fel! Ezek után már nem szívesen megyek egyedül.

-Rendben.

Bementünk, elkísért az ajtóig utána pedig elbúcsúztunk és én bementem ő pedig haza ment. Megnéztem az órát és 6:11-et mutatott. Még négy perc és mindenki felkel.