Az ismeretlen srác

8. rész

Kb. már fél órája,hogy fel-alá sétál. Az elején még nem izgatott,de most már egyszerűen bosszant!

-Hagyd abba! Ülj már le!-szóltam rá.

-Bocsánat. Csak tudod gondolkodni próbálok.

-Mégis min?

-Hogy miért is nem emlékszel semmire? Ne vigyelek be a kórházba meg nézetettni?-kérdezte aggódóan.

-Semmi bajom! Lépj már túl rajta...mindenkivel megesik,hogy elájul.

-Jó nyugi. Nem kell kiabálni.

-Nem is kiabálok!

*De..igenis kiabálok. Te jó ég Cassie! Mi van veled?

Már nem először veszekedtünk és kezd egy kicsit gyakorivá válni. Most már tényleg el kéne menni valahova kikapcsolódni.

-Adam...sajnálom ha kiabáltam.

-Semmi baj.-rám mosolygott majd adott egy puszit.

Olyan este hét, fél hét lehetett mikor elindultam vissza a suliba. Tudom,hogy elintézte a hiányzást,de tudatnom kell a csajokkal,hogy jól vagyok. Most kivételesen egyedül mentem vissza,mert szerettem volna kiszellőztetni a fejemet. Kell egy kis egyedüllét!

-De jó...pont most kell esnie az esőnek?!-durcásan néztem fel az égre.

Nem kellett több azonnal el kezdtem futni. Kicsit megázva léptem be a szobába. Gyorsan lezuhanyoztam és átöltöztem,majd a lányok szobája felé vettem az irányt. Ahogy benyitottam a szobába rögtön a nyakamba ugrottak.

-Cassie!-mondták kórusban-Mi történt veled? Azt hittük már balesetett szendvedtél!

-Semmi baj csajok! Csak kivettem egy szabadnapot.-mosolyogtam rájuk.

-Nagyon vicces...te nyugodtan lógsz az órákról, mi pedig halálra aggódjuk magunkat! Ez kedves tőled...

Nem mondtam semmit csak röhögtem. Biztosan megsértödtek,ugyanis a következő pillanatban egy párna repült nekem.

-Hé! Ez nem ér!-kiabáltam fel.

Egyik pillanatról a másikra röpködtek a párnák. Mindenki mindenkit csapkodott, közben hangosan nevettünk. Végül döntetlen lett. Mindannyiunk kifeküdt. Valaki az ágyon valaki a földön hevert. Nagyokat kacagtunk közben megbeszéltük,hogy kinek melyik srác tetszik.

-Cassie! Mesélj már egy kicsit! Mivan veletek?-kérlelt Stella.

-Hát ahogy látjátok megvagyunk.-próbáltam mosolyogni de nem ment.

-Mi baj Cassie? Látom,hogy valami nyomja a szívedet!

-Tudjátok...-sóhajtottam egy nagyot- Adam mostanság állandóan titkol valamit.

-Miből gondolod?

-Látom rajta. Az arcán...ennyi idő alatt már rég kiismertem.

-Ohh...megértjük ha aggódsz.

-Nem aggódok,csak nem szeretem ha valamit titkol!

-Miért nem kérdezel rá?

-Úgyis letagadja...de majd holnap!

Azzal megfogtam egy párnát és hozzávágtam Lolához.

Végre hétvége! 7:21 még mindenki alszik rajtam kívül. A tegnap esti párnacsata maradványai szanaszét hevert mindenütt. Elkezdtem feltakarítani,de hamar abba is hagytam. Gyorsan megreggeliztem majd a többieknek is csináltam reggelit. Amit tudtam azt eltakarítottam így már a csajoknak nem lesz sok dolguk. Fél tíz volt mikor elindultam Adamhez. Mikor a házhoz értem nem találtam senkit. Elmentem a kedvenc éttermünkhöz,de ott se volt. Már a fél várost bejártam mikor nagy nehezen megtaláltam. A parkban ült egy padon.

-Szia.

Ültem le mellé.

-Szia. Hogy aludtál?

-Egész jól.

-Annak örülök.-és egy nagyot sóhajtott.

-Beszélnünk kell!-mondtam kicsit ingerülten.

-Rendben,de ne itt.

Azzal visszamentünk az erdőbe.

-Adam,őszintén felelj! Mit titkolsz előlem? És ne merészeld azt mondani,hogy semmit mert igenis tudom hogy valamit titkolsz!

-Nem mondhatom meg!

-Miért nem?!

-Mert azzal fájdalmat okoznék mindkettőnknek!

-Figyelj...engem nem érdekel csak mondd meg,hogy mi az, érted?!-mondtam kicsit idegesen.

-Nem mondom!

-Mondd meg vagy vége és ezt komolyan mondom!

-Cassie...ne tedd ezt velem..-mondta remegő hanggal.

-Kérlek Adam...akármilyen szörnyű dolog is amit mondani fogsz...kérlek! Tudnom kell!

Egy könnycsepp csordult ki a szeméből majd így szólt:

-Meg fogsz halni...