Az ismeretlen srác

Tragikus vég

-Elkisérsz?

-Persze! Hisz ezért futottam utánad!

Egymás kezét fogva mentünk az utcán. El se tudom mondani,hogy mennyire boldog voltam. Útközben arról beszélgettünk,hogy milyen jó lesz kettesben túrázni. Közben meg is érkeztünk hozzá. Leültem az ágyra és figyeltem ahogy pakol. Elővett egy fekete bőröndöt majd elkezdett bepakolni. Pár póló,nadrág meg az egyéb szokásos holmik. Majd amikor végzett leült mellém az ágyra és csak nézett.

-Mi az?-kérdeztem mosolyogva.

-Semmi...csak azt nézem,hogy milyen gyönyörű vagy!

-Ohh..hát köszi!

-De komolyan mondom! Csoda,hogy egyáltalán velem vagy. Hiszen bizonyára rengetegen odavannak érted!-mondta kicsit szomorkás hanggal.

-Haha...azt te csak hiszed! Különben is te vagy a világ legfantasztikusabb fiúja! Okos,helyes,erős és melletted biztonságban érzem magam. Nálad jóbbat senki se kívánhatna!

Elmosolyodott majd orron puszilt. Feküdtünk az ágyon és a plafont bámultuk. Gyorsan ment az idő ugyanis fél hét volt amikor ránéztem az órára.

-Ilyen nincs!

Gyorsan felpattantam az ágyról majd ránéztem Adamre.

-Vissza kísérsz?-néztem rá mosolyogva.

-Persze! Segíts felkelni!

Megfogtam a kezét,hogy majd felhúzom azonban ő rántott el és ráestem.

-Nagyon vicces valaki.

Nyomtam egy puszit az arcára majd felkeltem és elindultam kifelé.

-Hé várj meg!-kiabálta utánam.

Mikor visszaértem elővettem egy bőröndöt majd bepakoltam. Pár alsónemű, póló,pulcsi,melegítő,zokni és minden ami még kell. Nagyon elfáradtam a pakolásban így miután végeztem lezuhanyoztam majd bebújtam az ágyba. 

Reggel hatkor keltem ugyanis hétkor indult a busz és időben elakartam készülni. Felöltöztem,megreggeliztem majd írtam egy levelet a csajoknak,hogy túrázni mentem Adammel és találkozunk szünet után. 6:50 volt amikor ránéztem az órára. Gyorsan felkaptam a bőröndöt majd kirohantam az épületből. 

Öt percre van a buszmegálló,de hétre van ott a busz és szeretnék időben odaérni. Már láttam a buszmegállót így lassítani kezdtem. Annyira elfáradtam,hogy muszáj volt megállnom kifújni magam. Körbe néztem,szememmel Adam-t keresve. Amikor megpillantottam szinte felcsillant a szemem a boldogságtól. Újra futásnak eredtem már csak pár méter és a karjaiban lehetek! Két méterre lehetettem tőle amikor *BUMM*....egy autó elgázolt. Éles fájdalom hasított végig a testemen. Még láttam és éreztem ahogy Adam a karjaiban tartott,könnyes szemekkel azt suttogva:

-Cassie maradj velem,kérlek! Nem hagyhatsz itt! Maradj velem!

Minden erőfeszítéssel azon voltam,hogy még kimondjam az utolsó szavakat:

-Sz..szeretlek..-suttogtam majd minden elsötétült. 

Már semmit se hallottam, nem éreztem semmit csak hideget. A testem kihűlt nem éreztem és nem láttam. Az életemnek vége. Minden ami jó volt és szép egyszerre véget ért. Adam még mindig ott volt, a karjában az én mozdulatlan testem ami nincs már többé. Ő...ő pedig csak sírt és közben az arcomat simogatta. Tudta, hogy mindennek vége. Minden ember ott állt körülöttünk és várták,hogy mi fog történni. Megjött a mentőautó majd elvitték a testemet. A rokonaim és barátaim bizonyára sírtak,amikor meghallották a hírt. Én többé nem vagyok. Csak egy emlék leszek mindenkinek. Fájó,de szép emlék. 

Mostanra már bizonyára mindenki elfelejtett és boldogan élik hétköznapjaikat. De hogy Ő vele mi történt? Azt nem tudom... Bizonyára elutazott az országból és Ő is éli mindennapjait ismeretlenként, ahogy először megismerkedtünk.

Ez még egy régi alkotásom. Szóval bocsánat a rövid részekért, a helyesírási hibákért. Köszönöm ha elolvastad és remélem a pocsék befejezés ellenére azért tetszett. :)