Az ismeretlen srác

9. rész

-Hogy mi?-néztem rá értetlenül.

-Hát...tudod...ezt nehéz elmagyarázni!

-Tudom,hogy meghalok ugyanis egyszer mindenki meghal!

-Nem úgy értettem! Ez bonyolult!

-Hallgatlak! Van időm.

-Tudod utánanéztem a rémálmaidnak...és annak is,hogy úgy érzed mintha követnének.

-Jah és arra jutottál,hogy meghalok?! Mégis hol találsz te ilyen zagyvaságokat?!

-Van egy könyv amit a családunk folyamatosan örököl. Ebben mindenféle titokzatos dolog benne van..-nyelt egy nagyot- és a te megmagyarázhatatlan rémálmaid és hallucinációd is.

-Haha,jó vicc.

-Ez nem vicc! Fogd már fel Cassie, ez most komoly!

Egy kicsit megijedtem. Nem értettem,hogy Adam miről is beszél és hogy egyáltalán igazat mond.

-Nekem ez sok! Most visszamegyek és kérlek...ne zaklass!

Úgy éreztem magam mintha egy kést döftek volna a szívembe. Nem tudom, hogy igazat mondd-e. De ha igen akkor is...ebbe még rossz belegondolni is! Ráadásul itt a szünet és azt beszéltük meg, hogy elvisz valahová túrázni. Azonban ezek után nem szívesen megyek sehová. Ahogy visszaértem a szobába ledöltem az ágyra. Lezuhanyoztam majd lementem az udvarra. Megkerültem a koleszt majd megint bementem a szobába. Elővettem a telefont és azt láttam, hogy volt 3 nem fogadott hívásom, így megnéztem ki az. Persze ki más lett volna ha nem Adam.

* kopp kopp*

-Gyere be!-mondtam a kopogónak. Egy srác volt az.

-Öö hello...ez a 136-os szoba?-kérdezte ijedt hangon.

-Szia bocs,de nem. Amelyiket te keresed az egy emelettel feljebb van!-mosolyogtam rá. Majd megköszönte és elment. 

Egyébként nem is volt annyira csúnya,sőt! De nem ez a lényeg. Egy fél óra telhetett el mikor hirtelen berontott a szobába. Gyorsan felkeltem az ágyról és már kérdeztem is volna hogy mivan,de ő gyorsabb volt és egy röpke másodperc alatt ott termett mellettem majd megcsókolt.

-Annyira szeretlek-mondta suttogva majd tovább csókolt. Alig kaptam levegőt,de most abban a helyzetben voltam hogy az se számít ha megfulladok, mert ez egyszerűen csodálatos volt.

-Adam...bármikor itt lehetnek a többiek is.

-Ez most nem érdekel!

Ezek voltak az utolsó szavai. Elkezdte levenni a pólómat én pedig az ővét. Először láttam póló nélkül. A teste pont olyan volt amilyennek lennie kellett. Izmos, kellőképpen kigyúrva. De nem volt időm jobban megnézni ugyanis megtörtént és a pillanatnak éltem nem pedig a testét figyeltem.

-Szeretlek-suttogta a fülembe.

-Én is.

Nem tudtam mit mondani annyira boldog voltam. Jó sokáig feküdtünk az ágyban.

-Cassie...ugye áll még a turázás?

-Igen...holnap indulhatunk jó?

-Jó. Találkozzunk a buszmegállóban rendben?

-Rendben.

Adott egy puszit és kipattant az ágyból.

-Hová mész?-néztem rá aggódó tekintettel.

-Össze kell pakolnom holnapra. Nyugi semmi baj.

Gyorsan felkeltem és odaléptem hozzá. Magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt.

-Csodálatos vagy...te vagy az életem!-mondta a szemembe nézve. Annyira meghatodtam,hogy kicsordult egy könnycsepp a szememből. Letörölte az arcomról majd így szólt:

-Ha tehetném egész éjjel itt lennék veled és őrizném az álmaidat.

-Adam...én..

Nem tudtam mit mondani csak megöleltem és sírtam. Hirtelen minden eszembe jutott. Minden ami egészen a megismerkedésünktől mostanáig történt. Nem akartam elengedni és ezt ő is érezte.

 Nagy nehezen sikerült abbahagynom a sírást és elengedtem. Az ajtóban még adott egy búcsú puszit majd elment. Az ablakból néztem ahogy egyre távolodik. Egy nagy üresség keletkezett bennem,mintha már soha többé nem látnám.

 Nem bírtam tovább így gyorsan felkaptam egy melegítőt meg egy pulcsit,felhúztam a sportcipőm és kifutottam az épületből. Utána kiabáltam majd lelassítottam. Nem hallotta meg ugyanis ment tovább. Újra futásnak eredtem és ráugrottam a hátára.

-Te jóég Cassie!-mondta megrémülve.-Mit keresel itt?

-Nem bírtam ki nélküled és utánad jöttem!-mondtam lihegve majd megcsókoltam.