Az új nap hajnalán

Egy kis kocsikázás ... egyedül

Az utam Nicoval már csaknem a végéhez ért. Már csak meg kell kerülnünk New Yorkot. Nico szerint nem lenne túl okos dolog átkísérnie engem a városon, mert őt az összes szörny kiszagolja. 

Nagyjából egy hete utazgattunk. Főként vonattal, de sokszor gyalogolunk is. Nico az éjjel beszélt egy szellemmel. Lehet, hogy azt hitte, nem látom, de láttam és rémisztő volt. Másnap reggel, amikor felébredtem eléggé gondterheltnek látszott. 

- Suzanne, sajnálom, de az út utolsó szakaszát egyedül kell megtenned. Engem magához rendelt az apám - mondta szomorúan - Menj be azon az úton a városba és hívj magadnak egy taxit. Juss el Long Islandre, menj fel arra a dombra, amelyiknek a tetején egy nagy fenyőfa áll. Utána már minden rendben lesz. És még valami... ne mond el a többieknek, hogy találkoztunk. Nem szeretném, ha emiatt kirekesztenének a többiek. Új Rómáról pedig egy szót se! 

Amikor meglátta a kétségbeesett arcomat, halványan elmosolyodott. Majd hozzátette:

-Nemsokára találkozunk! Vigyáz magadra! - mondta és megölelt.

Ezután egybeolvadt a sötétséggel. 

Már most hiányzik. Olyan jó volt, hogy van végre társaságom, erre elment. De most inkább megpróbálok arra koncentrálni, hogy pontosan azt csináljam, amit mondott. 

Los Angelesben azt gondoltam, hogy annál nagyobb város nincs is a Föld kerekén. Hogy én mekkorát tévedtem! New York ezerszer nagyobb. Odamentem az első telefonautomatához, és előkotortam némi aprót a zsebemből. Megfigyeltem már, hogy a taxik telefonszáma mindig a legegyszerűbb. Általában csak egy számjegyet kell betárcsázni többször. Most is így tettem. Nemsokára pedig meg is érkezett a sárga kocsi.

- Van pénzed, kölyök? - kérdezte a sofőr.

- Maga szerint ha nem lenne, hogy hívtam volna taxit? - kérdeztem vissza.

Ezzel a válasszal úgy tűnt meg volt elégedve, nemsokára pedig már Long Islandon is voltunk. Megláttam a dombot, amelyikről Nico beszélt és megkértem a sofőrt, hogy ott rakjon ki. Lehet hogy csak képzelődtem, de mintha ezután folyamatosan figyelt volna a tükörben.

- Biztos, hogy itt van dolgot, kölyök? - kérdezte gyanakodva. 

- Igen - mondtam és igyekeztem leplezni a kétségbeesésem. 

Valami itt nagyon nem stimmelt. Gyorsan kitaláltam hát valamit és erősen reméltem, hogy beveszi.

- Ott lakik a nagymamám, neki hoztam kenyeret - kamuztam.

Hát igen, ez sem megy túlságosan jól. Reméltem, hogy nem ismeri a Piroska és a farkas című mesét, mert ez a válaszom nagyon is hasonlított rá. Talán bevette. 
Amikor megálltunk, gyorsan kinyitottam a taxi ajtaját és megpróbáltam minél előbb eliszkolni. Balszerencsémre persze pont ilyenkor akadt be a kabátom az ajtóba, úgyhogy szépen hanyatt vágódtam az úttesten. Istenek, hogy mennyire hiányzott ekkor Nico. Eddig mindig ő mentett ki engem az ilyen kínos helyzetekből, de persze, most nincs itt. Igen, tényleg nagyon hiányzik. De talán most inkább a menekülésre kéne koncentrálnom... Mire feltápászkodtam az aszfaltról, már nyílt a sofőr ajtaja. Azonban nem az ellenszenves színes bőrű srác szált ki belőle. A lába helyén  kígyók tekeregtek és mintha nőtt is volna, kb. olyan plusz 2 métert. Hát igen, azt hiszem, erre már lehet azt mondani, hogy gázos helyzet. Természetesen egy kisebb kardon kívül nem nem volt nálam semmi használható. Persze az egyetlen fegyverem is a hátizsákomban volt, hiszen ez az egész csak egy kis kocsikázásnak indult. 

- Na, mi az kölyök, még sincs pénzed... Nehéz helyzet... De nem kell feltétlenül pénzzel fizetned, hiszen ezt a véreddel is megteheted. Kronosz minden bizonnyal örülni fog...

Ezután mind a két karjában megjelent egy-egy hosszú kard, és nekem rontott.

Sorry, tudom, nem szép dolog ezt így félbe hagyni, még a héten folytatom, ígérem :)