Az új nap hajnalán

Magamra haragítok egy istennőt

Miután ketten maradtunk, Nico elindult egy kisebb domb felé, aminek a tövében egy olajfaliget volt. Lassan mentünk, és addig, amíg megítélésem szerint elég messze kerültünk Mercutiotól. Nico lerogyott egy fa tövében. Látszott rajta, hogy hulla fáradt.

- Nico di Angelo vagyok - kezdte el a bemutatkozást, de én közbevágtam.

- Hádész fia vagy, ugye? - tettem fel a kérdést, magamat is meglepve.

- Igen. De te ezt honnan tudod, Susan? - kérdezte.

- A NEVEM SUZANNE! - mondtam dühösen - HÜLYE MERCUTIO! Egyébként csak egy megérzés volt - tettem hozzá már higgadtabban.

- Nos, Suzanne, itt Rómában nem Hádész fiának szoktak hívni, hanem Pluto nagykövetének. Tudod, a rómaiak Hádészt Plutonak hívják, Zeuszt Jupiternek, Poszeidónt Neptunusnak, Árészt Marsnak, Aphroditét Venusnak, és így tovább...

- Igen, ezt tudom, de én görögül tanultam őket, göröghonból származó görög isteneknek - vágtam vissza - csak azért, mert pár Mercutio féle hüly gyerek másképp hívja őket, én nem fogok a bolygókhoz imádkozni.

Nico arca felderült, szinte már-már nevetett, de erőt vett rajta a fáradtság.

- Tartsunk fél óra szünetet, oké? - kérdezte két ásítás között.

- Rendben. Elmehetek sétálni? Csak itt, a domb körül? - kérdeztem reménykedve.

Nico di Angelo csak bólintott egyet, és már el is aludt. Én pedig elindultam. Nem sokkal arrébb találtam egy oltárszerű valamit. Egy kis szobor volt rajta, azonnal felismertem benne Felicitas istennőt (na jó, ez erős túlzás, mondjuk inkább azt, hogy azonnal felismertem, miután elolvastam a talpazatra írt nevet). Nem igazán tudtam, hogy ki is volt ő, de az egyszer biztos, hogy nem az ő idejében vezették be a heti öt testnevelés órát. Az oltárszerű izében volt egy aranypénz. Tudom, hogy nem szabad az istenektől pénzt lopni, de eszembe jutott a beteg Nico képe. A zsebembe csúsztattam az érmét, és tovább álltam. És ezzel együtt megkeserítettem az életemet.

Nem sokkal később, egy másik dombot láttam. A domb tövében egy kis piac volt. Odamentem. Szerencsére még onnan is láttam a mi dombunkat, tehát ha esetleg Nico erre jönne, meg tudnám magyarázni, hogy miért vagyok itt. Azt mondjuk elég erősen kétlem, hogy Nico erre sétálgatna, mert megérzésem szerint épp olyan mélyen alszik, mint én még soha.

A piac nem volt nagy, a Fórumon ennél ezerszer nagyobb lehet. Talán csak arra szolgált, hogy az erre járó légiósok fel tudják frissíteni magukat. Elindultam a péknek a standja felé, és ott vettem két zsemlét az aranyból, de még kaptam vissza pár ezüstöt. Ebből vettem egy palack vizet. Szerencsémre az itteni emberek kedvesebbek voltak, mint azok a rómaiak, akiket ezelőtt megismertem.

Mivel láttam, hogy esni fog, ezért felébresztettem. Kicsit morcos volt, de amikor odaadtam neki a zsemléket és a vizet, az arca felderült. Gyorsan magába tömte a kaját, de olyan gyorsan, mint amilyen gyorsan a szatír ette a konzerves dobozokat annak idején. Miután végzett, elindultunk egy olyan domb felé, amin megannyi templom állt. Az úton arról beszélgettünk, hogy Nico álma szerint egy bizonyos Szaturnusz (ismertebb nevén Kronosz) fel fog jutni ide a Tartaroszból...

- ... és meg fogja támadni a tábort - fejezte be a mondanivalóját Nico.

- Most nem erre a táborra gondolsz, igaz? Nincs az a titán, aki egy ilyen, rómaiaktól nyüzsgő kaptárt megtámadna - jelentettem ki.

- Öhm, a tábor az otthonom is szinte - mondta zavarában.

- Igen, de az a Félvér-tábor, a görögök tábora. Az a tábor, ahová én is elindultam egy szatír társaságában. Az a tábor, ami New York mellett van.

- Te honnan tudsz erről? És hogy kerülsz ide? - kerekedett ki szeme a döbbenettől - Ki vagy te?

- Suzanne az árvaházi félvér valahonnan a nyugati partról.

- Ohó! Akkor te vagy az a félvér, aki feljelentette Kheirónt zaklatásért? - kérdezte nevetve.

Most én jöttem zavarba. Hát ezek szerint már mindenki tudja?!

- Nem hittem, hogy a halálisten fia szokott nevetni - tereltem el a szót.

- Nem hittem, hogy egy görög félisten Új Rómában próbálna szerencsét.

- Ezt én is mondhatnám! Te miért vagy itt Nico? Hiszen te már megtaláltad az otthonod - vontam kérdőre a srácot.

- Majd egyszer elmondom. És különben is, a Félvér-tábor sosem volt az otthonom. Ott csak a "nagy Olimposziak" gyerekei kaphatnak helyett. És mivel nem akarják elrontani a friss, eperillatú levegőt, ezért a halálisten fiait nem látják ott szívesen. Mi sem bizonyíthatná ezt jobban annál, hogy még csak bungalót sem építettek apámnak?! - mondta keserűen.

Erre már nem tudtam mit mondani. Igaza volt. Elindultunk a templomok felé. Felfedeztem, hogy a rómaiak is csak bizonyos isteneket imádnak. Bellonna, Jupiter, Mars, és még egy pár szobrát láttam már itt. De többek közt Athéné(/Minerva) sem volt sehol.

Nico végül kért tőlem pár percet, és odament egy nagy fekete dobozhoz. Bizonyára ez lehetett Hádész temploma. Körülnéztem, és Bellonna temploma mögött valami furcsa csillogás lettem figyelmes.

- Siker, jólét, gazdagság, egészség, szerelem - hívogatott egy hang - barátok és igazi család...

Nem tudtam ellenállni, szinte már futottam a templom mögé. Amikor odaértem Őszentsége Nemjárokbetestnevelésórára Istennő állt előttem.

- Felicitas istennő - motyogtam kelletlenül.

- Nem tarja be az illemet, lop az oltáromból, ezt kompenzálnom kell - mondta, és újra elővette a csábító hangját - siker, jólét, gazdagság, egészség, szerelem, barátok, egy igazi család... EZEKBEN NEKED SOHA TÖBBÉ NEM LESZ RÉSZED!!! HAGYD EL AZ OTTHONOMUL SZOLGÁLÓ RÓMÁT ÉS MENJ, AMERRE LÁTSZ!!! - üvöltötte immár cseppet sem kellemes hangon.