Who you? (K-pop ff) /SZÜNETEL/

4 ~ Rémtörténet

-Most merre? Egyáltalán hol keressük a többieket? - kérdezte elkeseredett hangon Taehyung a két idősebb fiút. Remélte, ők talán nem olyan tanácstalanok, mint ő.

-Nem tudom, csak menjünk, amerre a lábunk visz - vonta meg a vállát Sehun, miközben a hatalmas fákat vizslatta, amint azokat megvilágítja az égbolt kék tengerén úszó nap.

-Nekem van egy ötletem - virult fel Baekhyun arca, majd egy kisebb széllökés által arcába fújt tincseit egy apró, mégis kecses mozdulattal söpörte ki.

-Tényleg? Mi lenne az? - kapott az ötleten az angyal öccse, ki csodálattal figyelte testvére minden egyes mozdulatát. Mert Taehyung felnézett bátyjára, számára ő volt a tökéletes példakép, olyanná szeretett volna válni, mint a barna hajú angyal. Törődő, kedves, előrelátó, figyelmes, vicces és együttérző. Pedig Taehyung már rég ilyen volt, csak ezt nem fedezte még fel. Bármennyire is azt hitte, bátyja és közte ég és föld van, képtelen lett volna beismerni, hogy személyiségük nagyon is hasonló. De talán nem is lett volna jó, ha ezt észreveszi, hiszen akkor a tökéletes angyal illúziója megtörik, akár egy tükör az emberi kézben, mely soha nem von semmi jót maga után.

-Üljünk le egy padra, majd ott elmesélem - gyorsított léptein Baekhyun, így hamarosan el is foglalta a hideg padot, ami farkasszemet nézett a kis park halastójával.

Baekhyun egy mélyet lélegzett a friss levegőből, mely kicsípte arcát, így egy-egy apró foltot hagyva orcáján, majd lassan kifújta azt, hogy aztán csodálhassa lehelletének szürke leplét.

-Szóval? Mi az ötleted, hyung? - ébresztette fel mélázásából Sehun, ki közelebb húzódott az idősebbhez, hogy átfagyott testrészeit némileg felmelegítse. Taehyung bátyja másik oldalán foglalt helyet, úgy pillantva testvérére nagy és kíváncsi szemeivel.

-A kötelék, mely összeköt minket a többi társunkkal. Sehun-ah-nak igaza volt. Ha megyünk, amerre a lábunk visz, el fogunk jutni a többiekhez - vett elő Baekhyun egy zsebkendőt kabátja zsebéből, majd kifújta orrát.

-Ez egy nagyszerű ötlet! - kiáltott fel boldogan a legfiatalabb, mire bátyja halkan felkuncogott.

-Ugyan, TaeTae. Ezt bármelyikőnk kitalálta volna - simogatta meg öccse feje búbját, szeretetét kifejezve vele.

-De mégis te voltál az első.

-Az igaz - hallatszott megint Baekhyun csilingelő nevetése, mely még az idegen járókelők arcára is egy halvány mosolyt csalt. Taehyung mindig is azt hitte, bátyjának van egy titkos képessége. Kacagásával bármelyik ember szívét meg tudja melengetni, de még az angyalok is dalra fakadnak tőle. Ígyhát a fiatal angyal is elkezdte halkan dúdolni magában egyik kedvenc dalát. Nemsokára a másik kettő is rákezdett mellette, így a csendes park némaságát, az ő lágy hangjuk színesítette be, mint az egyszínű eget, néhanapján a szivárvány.

-Tényleg bízunk az ösztöneinkben? - szólalt meg Sehun először, mikor már kiértek a zöld parkból.

-Én bízom benne - jelentette ki Taehyung magabiztosan. Bátyja soha nem tévedett még, hát most sem tette azt.

-Más választásunk nem nagyon van - rántott egyet válláján lógó sporttáskáján Baekhyun.

-Akkor nektek mit mondanak az ösztöneitek, merre menjünk?

-Mindhárman mutassunk rá az irányra, melyet helyesnek vélünk, rendben? - nézett a két magasabbra Baekhyun.

-Rendben.

-Akkor egy...kettő...három - számolt vissza. Taehyung csukott szemmel koncentrált, míg elméjébe nem villant egy irány. Mintha egy hang súgta volna melyik a helyes út. A számolás végén pedig, határozottan mutatott balra.