Who you? (K-pop ff) /SZÜNETEL/

6 ~ A Gonosz

Jackson csendesen ült az ágy szélén, arcát kezeibe temetve. Míg újdonsült társai a következő lépésükön agyaltak, ő valami egész máson gondolkodott. Kívülről felvette magabiztos álcáját, belül viszont kisgyermek módjára retteget és legszívesebben édesanyja ölelő karjai közé szaladt volna. Csak a kérdés, melyik szülőjéhez menne?

Lelkét sötét gondolatok lepték el, melyeket kétségbeesetten próbált elüldözni, mégsem mozdultak egy tappottat sem, fekete varjak módjára károgtak. Nem hoztak semmi jót, csak halált és pusztulást.

'Jackson'

A fekete hajú riadtan kapta fel fejét.

'Nem találsz? Hát nem ismersz meg engem?'

A fiú kérdő tekintettel nézett körbe, ám a három másik angyalon kívül senkit nem látott.

-Ki vagy? - szűrte ki fogai között alig hallhatóan, tenyereit fejére szorítva.

'Ejnye, nem ismered fel saját magad, Jackon? Én te vagyok'

-Jackson! - rázta meg az említett fiú vállát egy aprócska kéz.

-Te meg...? - tágultak hatalmasra az angyal szemei. Az előtte álló tíz éves forma kisfiú aggódó szemekkel vizslatta az arcát. Jackson saját magát vélte felfedezni fekete tincsei, mogyoróbarna szemei és kellemes vonásai alapján.

-Jackson... - kezdett bele a gyermek remegő hangon - Én...

-Jackson! - rázta meg Taehyung pánikolva az angyalt, kinek szemei kipattantak, verejték cseppektől csillógó mellkasa szaporán emelkedett fel és alá, tincsei homlokára tapadtak, végtagjai meg-megremegtek.

-Jól vagy? - tette hátára kezét Baekhyun, Sehun pedig egy vizes zsebkendővel tért vissza, melyet a pánikrohamot kapott fiú homlokára szorított, kellemes érzést adva a felhevült angyal testének.

-I-igen - bólintott Jackson, ám arca teljesen mást mutatott - Mi-mi történt? - pillantott fel a felette aggódóan állókra.

-Itt ültél, mi terveztük az utunkat, egyszercsak pedig az összes izmodat megfeszítetted, majd a saját karod csontját törted szinte össze - mondta megilletődve Taehyung, alsó ajkát beharapva a végén. Nem akart félősnek tűnni, de Jackson igazán ijesztő volt, míg abban a különös állapotban szenvedett. Nagyon aggódott társáért, nem szerette, ha a számára fontos emberek rosszul érzik magukat és ez alól Jackson sem volt kivétel. Amint megtudta, hogy ő is angyal, rögtön bizalmába fogadta a naív fiú. Mert Taehyung az volt; felelőtlen és naív. Mindenben csak a jót látta, holott ez korántsem volt így. A nagybetűs Gonosz bármelyik sarokban ott leselkedhetett rájuk, bármilyen formát öltve.

Taehyung óvatosan megérintette a fekete hajú fiú sérült karját. Egy csúnya kékes-lilás folt éktelenkedett rajta, melyből ki lehetett venni az angyal saját ujjainak hosszú formáját. 

Segíteni szeretett volna Jackson-on, bár tudta, pár óra és hűlt helye lesz a zúzódásnak. Nagyot sóhajtva ült le a fiú mellé, ébenfekete szárnyain puhán végigsimítva.

A fiatal angyal irigy volt az idősebb ékességére, habár a piciny zöld szemű szörnyeteggel erősen küzdött, nem akart ilyen ördögi érzéseket táplálni magában. Taehyung meg volt győződve arról, ha hagyja nyerni az irigységet, megteszi első, bizonytalan lépését a Gonosz felé, melyet már soha nem tud megváltoztatni. És talán ez volt a második legnagyobb félelme. Az első a magány volt, mely nap, mint nap hasogatta tiszta szívét. Félt, hogy egyszer egyedül marad,  nem lesz senki, ki figyelne rá, szeretné őt, a barátja lenne. Eddig bátyja tartotta benne a lelket, még ha nem is találkoztak olyan gyakran, ám most megpillantotta két új társát, rájött, a két idősebb fiúban is támaszra lelhet. Egymás támaszai lesznek, jóban, s rosszban egyaránt.