Who you? (K-pop ff) /SZÜNETEL/

2 ~ Ne bízz az ismeretlenben

Taehyung eltévedt. Ezen nincs mit szépíteni, fogalma sem volt, hogy hol van.

Nagyot sóhajtott és az ismeretlen sikátorban körbenézett. Sehol senki. El akart indulni a bátyjához, úgy tervezte már egy óra körül ott lesz, de ebbe beleszólt valami. Az a valami pedig Taehyung tájékozódási képessége volt, amire soha életében nem hagyatkozott volna, ha nem muszáj. Most pedig nagyon nem akart taxit hívni, mert azzal csak nagyobb feltűnést okozna, mintha a tömegközlekedést választaná.

-Pedig esküdni mernék, hogy itt van az az utca - morgolódott magában, miközben egy városi térképet tartott a kezében, amit az egyik metróállomáson vett egy újságosnál. - Na nee!! - kiáltotta el magát és törökülésben leült a földre, karjait maga előtt keresztbe fonva. Nem volt jó kedve, nagyon nem.

-Eltévedtél? - kérdezte valaki mögötte, mire hátrahajtva fejét, megpillantott egy idős nénit, fejjel lefelé.

-Igen, de maga kicsoda? - vonta fel a szemöldökét, még mindig fordítva bambulva.

-SooHyun vagyok. Segíthetek valamiben? - mosolygott rá kedvesen, mire Taehyung felugrott álló helyzetbe, így immár normáisan látta az alacsony, vékony nénit.

-Hát, ezt az utcát keresném - sétált oda óvatosan a fiú SooHyun-hoz. Igazából maga sem tudta miért, mégis egy rossz érzés kerítette hatalmába. A néni szemébe akart nézni, hogy kiolvassa ellenség vagy barát, ám a szemüvege miatt nem tudott semmit sem megállapítani. Már ezt is furcsállta, de nem tulajdonított neki nagyobb figyelmet.

-Oh, fiam. Ez a város másik végében van! Hát, hogy kerültél te ilyen messzire? - nevetett fel az idős hölgy rekedtes hangján, mire Taehyung csak a tarkóját vakargatta. Hupsz, úgy tűnik fejjel lefelé tartotta a térképet...

-Tényleg? Mostmár értem miért voltak olyan furák, az utcák nevei! Köszönöm szépen a segítséget - hajolt meg illedelmesen a híresség, aki pár órával ezelőtt hagyta maga után a népszerűséget.

-Ugyan, semmiség volt. De tudod mit, elkísérlek, hogy véletlenül se kószálj el.

-Köszönöm, de igazán nem kell. Oda találok egyedül is - legyintett Taehyung, megpróbálva tisztelettudóan lerázni az asszonyt - Különben is, már késő van, inkább menjen aludni, hogy kipihenten ébredjen.

-Ne aggódj, pont azért sétálgatok itt magányosan, mert nem tudtam álomra hunyni szemeimet. Na gyere - inett SooHyun és lassacskán elindult a sötét sikátor vége felé. Taehyung feladta a meggyőzést és a néni után kezdett baktatni. Végülis, mi baj lehet, ha egy kedves idős hölgy elkíséri?

-Miért ilyen kedves hozzám? - csúszott ki a kérdés a fiú száján, amit a néni egy mosollyal konstatált.

-Hasonlítasz az unokámra. És egy ilyen teremtésnek, mint te, nem szabadna egyedül lófrálnia ilyen későn.

Taehyung izmai megfeszültek, amint SooHyun kimondta azt a bizonyos szót. Adrenalin szintje megugrott, szívének dobogását a fülében érezte.
Tudja ki ő?
Hallott már az olyan emberekről, akik hisznek a földönkívüliekben és olyanokról is, akik meg voltak győzödve, hogy egy bizonyos személy nem is ember, hanem idegen, ezért megtámadták vagy megölték kikre azt hitték, nem földiek.

-Miért vágsz ilyen riadt arcot, drágám? - kérdezte az asszony egy barátságos mosollyal.

-Ön tudja, ki vagyok? - nézett le a nénire Taehyung és reménykedett, csak a furcsa szójárása miatt mondott ilyeneket.

-Hát persze. Ki ne ismerné itt a BTS énekesét, V-t? - tárta szét kezeit a ráncos arcú nő, mire a fiú szívéről egy hatalmas kő esett le.