Mégegyszer utoljára

#24

Ha tehetném ezt a mai napot, örökre meg nem történté tenném.

A reggel úgy kezdődött, mint mindig. Felkeltem, felöltöztem, ki sminkeltem magam, reggeliztem és fogat mostam.
Ashton átjött, ami nagyon meglepett, pedig nem volt megbeszélve, de örültem.
- De jó, hogy átjöttél! -öleltem meg.
- Én is. Na elmegyünk moziba? -kérdezte.
- Titkos kapcsolatba vagyunk -emlékeztettem.
- Vagyis rosszul kérdeztem. Elmegyünk moziba, mint a haverok-fogalmazott át.
Szerettem volna. Ez nem kérdés, mindennél jobban szerettem volna Ashtonnal lenni ma, de. És ez egy nagyon nagy de. Ott vannak a paparazzik, illetve az újságírók, akik rögtön a nyakunkba fognak lihegni, hogy mi a szitu. És persze az elég gyanús, hogy miért pont Ashtonnal megyek moziba, miért nem mondjuk Calum vagy Michael-el. Mert végülis Ashton csak a volt barátom. Legalábbis mimdenki szerint. Így hát csak ennyit válaszoltam.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet, az újságírók gyanakodni kezdenének-közöltem szomorúan.
Erre persze kiakadt.
- Kit érdekelnek az újságírók? Engem nem - jelentette ki, és leült mellém a kanapéra. - Csak veled akarok most lenni. Elegem van.
- Mi történt? -kérdeztem.
- Pont, hogy semmi. De nem akarok bújkálni-felelte. - Még ha ez egy titkos kapcsolat is. És rájöttem, hogy ez a 'titkos kapcsolat' nem is olyan egyszerű.
Felálltam, mert kezdtem magam kínosan érezni, de Ashton megfogta a karom és visszahúzott, magához húzott, hogy megcsókoljon, de én elfordítottam a fejem.
- Nem fog ez működni-néztem a szemébe csalódottan. - Viszont tudod mit, elmehetünk a Starbucks-ba.
- Oké, na menjünk -egyezett bele.
Anyuéktól elköszöntem, egyébként mindketten tudnak az újrakezdésünknek, és örülnek is.

- Szeretnék egy Latte Macchiatot és egy forrócsokit-kérte ki a rendelésünket Ashton. Pár perc várakozás után kikaptuk a két gőzölgő poharat és leültübnk egy asztalhoz.
- Itt jó lesz? -kérdezte.
- Aha-ültem le az Ashton által kihúzott székre. - Köszönöm-böktem a pohárra.
Erre csak bólintott. Közelebb hajolt hozzám, mire én elfordítottam a fejem. Szerencsére nem vett észre senki.
- Most mi a franc van? -kérdezte idegesen.
- Titkos kapcsolatban vagyunk-emlékeztettem suttogva, nehogy bárki is meghallja.
- Ajj, Ashley. Tudom tudom, de én nem bírom ezt játszani mostantól-közölte és beleivott az italába.
- Én se, de muszáj-mosolyogtam rá.
De itt kiakadt.
- Nem, nem muszáj. Leszarom, hogy ki mit mond, nyilvánosan akarok veled lenni, felkéne válallni, hogy újra dolog van-kiabálta. Magamon éreztem a sok szempárt, akik rám/ránk szegeződtek.
Kínosan körbe néztem, kb tizen biztos bent volt minimum. Mindenki csak szájtátva figyelte a jelenetet.
Ashley Hemmings és Ashton Irwin már szakítottak, legalábbis a rajongók így tudják.
- Sajnálom, ez egy félreértés. Nem vagyunk együtt-törtem meg a csendet egy kis idő múlva.
Ránéztem Ashtonra, aki dühösen nézett rám.
- Menj a francba! - közölte ott mindenki előtt, felállt és otthagyva engem kirohant az üzletből. Észrevettem, hogy egy fiú végig videózta. De nem érdekelt, romokban hevert már megint a magán életem.
Kb 15 percig ott ültem a széken egyedül, iszogstva a csokimat és azon voltam, hogy ki ne bukjon belőlem a sírás.
Majd elém termett az a fiú, akit láttam, hogy videózik, telefon volt maga előtt. Biztos engem akart megörökíteni.
Kérdőn ránéztem.
- Tom vagyok, egy helyi újságíró a Teen Idol
újságnál. Nyilatkoznál, hogy mi van most Ashton Irwin és közted?! -kérdezte de inkább utasítasnak hangzott.
- Szóval maga volt, aki levideózta az egészet és még ide mer jönni, hogy a hülye újságjába kell egy cikk, hogy a tinik majd ezen csámcsogjanak? Hát kösz, de nem-fontam össze magam előtt a karom.
- Félreért. Kötelességem, hogy megírják ami a sztárokkal történik. Ez a munkám.
- Hát, akkor pocsék munkája van, hogy mások magán élete után szalad, de ezt tudom mondani. Na viszlát-álltam fel és kiviharzottam a kávézóból.
Kirohantam a plázából, fejemre húztam a kapucnit.
Könnyek gördültek végig az arcomon, majd leintettem az első taxit, majd beszálltam.

- Jó napot! -köszöntem halkan, levettem a kapucnit de lefelé néztem. Pechemre a taxis felismert, és ilyen elcseszett kisírt állapotban.
- Hé, te vagy az Ashley, csípem az Ashtonos számodat-felelte. Én meg alig bírtam visszatartani a könnyeimet, de valahogy csak sikerült.
- Igen-préseltem ki magamból.

Aztán végre hazaértem, kifizettem a pénzt és bementem a házunkba. Szerencsére nem volt otthon senki, ezért felviharzottam a szobámba, magamra zártam az ajtót és az ágyamra dőltem, mint egy zsák krumpli.
Sírni kezdtem. Kijött belőlem minden, nem féltem attól, hogy lekap valami újságíró, mert biztonságban voltam. Popsztár élet, na de szép!
Aztán valamikor, fogalmam sincs mikor, de kopogtattak az ajtómon.
Akármennyire is azt szerettem volna, hogy Ashton legyen, nem ő volt.
Az egyetlen ember, aki mindig mellettem áll/állt még Los Angelesben is. Bármikor számíthattam rá.
Luke hangját hallottam.

Sziasztok!!!
Úristen, de régen volt rész, de nem is magyarázkodok. A lényeg: itt az újabb rész, és próbáltam egy kicsit izgalmasra írni, hogy ne aludjon el senki az olvasása közben, mert az nem lehetne jó 😂
Na de szokásos szöveg, ha tetszett akkor bátran nyomd meg a VOTE-ot és a véleményedet se tartsd magadban. Arra meg ott van a komment.
Jöhet hideg, meleg:)
Hannaxoxo