#26

101 4 0
                                    

Annyi sok szomorúság után, ma Ashton-al úgy döntöttünk, hogy bemegyünk a városba. Egy párként. Legalább látják, hogy együtt vagyunk nyilvánosan is. Illetve még ma reggel a Twitteren keresztül bejelentettük, hogy újra együtt vagyunk. Persze jöttek negatív trollok, de azért jött egy pár pozitív üzenet is.

Felvettem egy fekete szoknyát és egy fekete Ramones bő fazonú pólót  betűrtem. Majd  lementem a nappaliba, ott volt már Ashton Luke társaságában. Egy csókkal üdvözöltem a barátomat.
Csináltam magamnak reggelit, illetve Lukenak is, mivel ő se evett még.
Reggeli, fogmosás, sminkelés után felkaptam a fekete conversem és végre mehettünk. Szegény Ashton annyit várt rám ma reggel is.

Majd végre elindultunk ki Ashton kocsijához.
A rádiót bekapcsolta, és éppen pont a Waste The Night ment. Szóval duplán jól indult a reggel.

A pláza előtt leparkoltunk és elindultunk befelé. Természetesen jöttek a paparazzók, (főleg lányok persze) illetve egy-két újságíró is. A dedikálásokkal, kérdésekre válaszolással elment kb fél óra, mikor egy lány még megszólalt.
- Ashton, aláírnád a vádlimat? - kérdezte.
Erre mindketten furán néztünk, majd Ashton lehajolt és odafirkantotta a nevét a lány vádlijára (!!!!???).
Ő erre nagyon boldog lett, megköszönte és elrohant. Aztán beültünk a Starbucks-ba.
- Ez volt életem legfurább dedikálási kérése-felelte Ashton, amikor kihozták a rendelésünket.
- A vádlis csajra gondolsz? - ittam bele a Latte-mba. Bólintott.
Majd egyszerre felnevettünk. Jól éreztem magam vele, most minden egyes jó.

Mégegyszer utoljára Where stories live. Discover now