To Infinity And Beyond (Camren)

1.

*Vissza emlékezés*

2015.01.20.

- Na mi van lúzer? - kiáltott rám egy hang nevetve.

Nem válaszoltam, csak lenéztem az ölemben pihenő, görcsben álló ujjaimra és értetlenül, alig láthatóan megcsóváltam a fejem. Laurennek a szenvedélyévé vált, hogy állandóan engem piszkáljon. Egyszerűen utáltam. Utáltam Laurent, utáltam a barátait, és utáltam a tehetetlenséget. Nem mertem szembeszállni velük.

-Hey, Camilla!- kiáltott az osztály túlsó végéből Lauren

-A nevem egy L-el van, már mondtam!- jegyeztem meg magamnak, de pechemre Lauren meghallotta.

- Kit érdekelsz Camilla? - folytatta nevetve. Direkt mondta két L-el... - Oh, és tudod...a matek házi sem fog elkészülni magától.

- Nem vagyok a csicskád Lauren... - súgtam halkan, de persze miért is ne akkor sétált volna oda hozzám.

- Tessék? - kérdezte komolysággal, hirtelen nem tudtam, hogy élek-e vagy már meghaltam. Féltem tőle.

- Annyit mondtam, hogy nem használhatsz ki állandóan... - mondtam óvatosan és halkan, nem néztem a szemébe.

- És ugyan miért nem? Te vagy itt a stréber lány..

-Én nem...

-Camilla, Camilla! Nem tetszik ez nekem.- közelebb hajolt, és meleg lehelletét éreztem a fülemen -Ne ellenkezz velem, megértetted?

- Rendben... - sóhajtottam fel fájdalmasan, és el kellett fogadnom, hogy így lesz a legjobb, ha meghúzom magam. Tudtam mikre képes Lauren és a bandája... Tapasztaltam már. - Jó kislány... - vigyorodott el, és ezzel akarta a tudtomra adni, hogy mindegy mi van, ő győz. - Tessék, itt a házim! Történelem óra végére legyen kész! - egyenesedett fel és lenézett rám.

-Rendben.- erőltettem a képemre egy kisebb mosolyt, de sírni tudtam volna.

Lauren csatlakozott a bandájához. Ők voltak a suli MFL lányai. Az a négy tagból álló társulat, akiktől mindenki fél. Soha nem értettem, miért is akar valaki ilyen lenni. Elhiszem, hogy vágynak a figyelemre, ki ne vágyna?! De ilyen áron inkább maradok a csendes Camila, aki némán, szótlanul tűri a bántalmazásokat.

- Figyellek Cabello! - kiáltott a terem hátuljából előre Lauren azzal az igazi gonosz h és flegma hangsúllyal.

- Miért csinálom ezt? - ráztam meg a fejem, hogy a gyülekező könnyek eltűnjenek, és azzal neki láttam Lauren matek házijának.

Az egész történelem óra egy kész katasztrófa volt... Egyszerre írtam a rohadt másodfokú egyenletek megoldását, és a történelem tanár által diktált pontokat. Homlokomon apró izzadság cseppek jelentek meg, túl feszült voltam... És miért van itt ilyen meleg?... Éreztem magamon Lauren szigorú tekintetét, és nem akartam hátra fordulni, nagyon nem, de egyszerűen frusztrált az, hogy bámul. Na és igen, hátra fordultam, és Lauren egy igazi diktátor tekintettel szegezte rám zöld szemeit, amik hozzá kell tennem tényleg csodásak voltak. A lány arckifejezéséből rögtön értettem a feladatom... Ne őt nézzem, hanem a matek háziját írjam.

-Kedves matek! Elég régóta el akarom ezt mondani, de nem tudtam hogyan elkezdeni, de most végre az életemnek azon pontjához értem, ahol már nincsenek választások! Szarok rád! Végre kimondtam. Tudod, elég nagy vagy már, és jó lenne, ha nem tőlem várnád el, hogy megoldjam a TE problémáidat- beszélgettem Lauren matekfüzetével, miközben a számológépet nyomkodtam a pad alatt.