Orosz rulett | Yuri on ice fanfic

7

Reggel hét. A napsugarak gyengén hatolnak át az ablakokon, muszáj felkapcsolni a lámpákat is. Tizenhárom gyerek gyakorol a jégen már egy órája, amikor Viktor is megérkezik. Ahogy belépett a csarnokba, a kölcsönzős pult és néhány asztal mellett, az első dolog amit azonnal észrevett, hogy minden szempár rászegeződött. Ez mondjuk nem volt valami magas szám, tekintve, hogy csak néhány szülő, és a kölcsönzős néni voltak jelen.

-Vitya! Azt hittem már szarban hagysz!-Jevgenyij alig zárta be maga mögött az ajtót, máris ráhozta Viktorra a frászt.
-Legközelebb legyél szíves szólni ha meg akarsz ijeszteni, jó??-Míg az edző csak nemes egyszerűséggel kiröhögte, ő még mindig a torkában érezte dobogni a szívét.

-A te hibád hogy az ajtóban bambulsz el! Na gyere, nincs elpazarolni való időm!
-Hm..mondd csak..ha te utánam jöttél..a gyerekek kivel edzenek?-Mutatott rá Viktor a hatalmas ajtóra ami a pályát volt hivatott elkülöníteni attól a résztől ahol a szülők épp az aktuálpolitikát vesézték ki.

-Rájuk küldtem a fiam.
-Hány éves?
-19 lesz novemberben.
Ennyi információval Viktor bőven beérte, szóval nem kérdezősködött tovább Jevgenyijtől, aki már a korcsolyáját kötötte.

-Pár perccel később-

-Oké kölykök! Ő itt Viktor Nikiforov, aki megtisztel minket azzal, hogy ma részt vesz a délelőtti edzésünkön!-Viktor, Jevgenyij, és a legidősebb Szmirnov fiú Lev, egymás mellett álltak a jég közepén, szemben velük a meglepett gyerekek.

-Jó reggelt! Eddig még nem volt szerencsém több emberrel együtt dolgozni edzőként, szóval kérlek legyetek kíméletesek velem.-Viktor látszólag nem volt ideges, imádnivalóan mosolygott újdonsült tanítványaira, miközben belül úgy érezte azonnal szívrohamot kap.

"Eh..miért néznek így rám?? Valami furát mondtam?? Azt hiszik hogy perverz vagyok??! Basszus basszus basszus!!!" Tízszer is emlékeztette magát a fejében, hogy nem véletlenül nem ment gyerekek közelébe ha nem volt muszáj. Nem arról volt szó, hogy nem szerette őket..ez egy ennél bonyolultabb történet.

Az egy dolog, hogy egykeként nőtt fel, de a tágabb családjában sem volt egyetlen rokona sem az ő korosztályából. Ha ezt figyelembe vesszük, azzal a ténnyel együtt, hogy már fiatal korában is kvázi megközelíthetetlennek tartották az emberek, gondolhatjuk hogy sokáig mennyire magányos volt.

Persze ez változott amikor a senior kategóriában kezdett versenyezni. Annak ellenére, hogy addigra már nem igazán érdeklődött őszintén más emberek iránt, sikerült szereznie egy barátot, aki egyben kedvenc riválisa is lett. Chris.

Ő volt az első ember aki igazán törődött Viktorral, és nem csak a műkorcsolya hercegét látta benne. Persze ez nem ment magától, az első közös versenyükön Chris kifejezetten kerülte Viktort, amennyire lehetett.
A kapcsolatuk akkor vett igazán 180°-os fordulatot amikor másodjára a világkupán találkoztak mint ellenfelek. A végeredmény nem okozott nagy meglepetést, Viktor ugyan nem nyert, de előrébb végzett mint a svájci versenytársa.

Hogy egy vereségből hogyan lehet barátság? Valószínűleg Viktor varázslata tehetett az egészről! Az éremátadás után, Chris magányosan ült az öltözője előtt. Előtte sorra haladtak el a sport akkori nagyjai, ügyet sem vetve rá. Néha ugyan valaki ránézett, vagy megállt előtte pár másodpercre, de aztán gyorsan eltűnt hogy egy másik ember átvegye a helyét.

Chris egyikükkel sem foglalkozott, csak ült csendesen, egy láthatatlan falat emelve maga köré.
Ötödik lett. Nem vállalhatatlanul borzalmas helyezés, de lehetett volna jobb is. Tudta magáról hogy képes többre is! De már vége. Tehetetlen volt, nem tudta visszaforgatni az idő kerekét. A folyosón kuporogva bevillant neki az a pár perc amikor az utána következő koris előadását nézte az edzője mellett. Egyáltalán nem volt jobb mint ő. Sőt, az edzéseken rendre rosszabb formában volt mint Chris..és mégis..ő éremmel mehet haza, mégha csak egy bronzzal is. Azért mert szerencséje volt. Legalábbis Chris ebbe a hiú ábrándba ringatta magát.