A 7 Herceg [Kim Taehyung ff.] → SZÜNETEL

♦Prológus - Avagy a kezdet♦

Egyszer volt,hol nem volt, volt egyszer királyság,ahol az emberek békében és szeretetben éltek...Ugyan ilyen királyság nem létezik. Ebben a királyságban csak hazudnak az emberek,ármánykodnak. És engem is száműztek hercegnői posztomból , persze még mielőtt ez megtörtént volna, én eltűntem a királyságból. Hogy miért? Elmesélem.

Minden egyes reggel a szolgálóim rám adták a szebbnél szebb ruhákat, kifésülték a hajam, rám adták az ékszereket, és minden lépésemet figyelték. Mert hogy, én Palhe hercegnője vagyok, Mina. Ebben a palotában a falnak is füle volt, és a legrosszabb, hogy hét herceggel kellett bajlódnom. Annyira bosszantóak voltak. Ekkor voltam én 17 éves, csak hogy egyes emberek megakarták keseríteni az életem.

- Hercegnő, Namjoon herceg óhajt önnel beszélni. – jelenti be az egyik szolgálóm.

- Insook, üzenem, nem óhajtok beszélni vele. – állok fel királyi székemből. – Szólj Minhyuk-nak,hogy beszélni szeretnék vele.

- Felség. – hajol meg.

Miért akar velem beszélni? Mindig eljátsszuk ezt, és nagyon unalmas. Nem akarok olyas valakivel beszélni,aki fittyet hány a kéréseimre. Idegesítőek a hercegek, maguknak akarják a hatalmat, és ők csak lebzselnek. A népnek szüksége van olyan uralkodókra,akik oda is figyelnek rájuk.

- Hercegnőm, hivatott. – térdel le Minhyuk, az egyetlen bizalmasom, akiben feltétel nélkül megbízom.

- Igen, menjük egyet sétálni. – fogom meg a ruhám elejét,és óvatosan lépkedni kezdek felé

Elindultunk ki a kertbe, hiszen csodálatos idő volt,és itt megbeszélhettünk mindent.

- Min elmélkedik Hercegnőm? – néz rám barna szemeivel. – Bántja valaki? Megölöm akár most, börtönbe vetem. – dühödik fel.

- Nem bánt senki, ne aggódj. – nyugtatom meg. – Viszont nem hagy nyugodni a gondolat, Byungchul tanácsossal kapcsolatban. Nagyon csendben van, valamire készül. – nézek el a távolba.

- Szemmel tartom, de Hercegnőm is készül valamire. Jól sejtem? – áll meg mellettem.

- Jól ismersz Minhyuk. – mondom. – Túl kell járnunk az eszén. Velem tartasz? – kérdezem.

- Természetesen Hercegnőm. – ereszkedik fél térdre és jobb kezét a szívéhez emeli. – Felesküdtem,hogy bármi áron megvédem önt. Akár az életem árán is.

- Tudom. – mosolyodom el halványan.

Hetekig terveztünk a szökést Minhyuk-kal, észrevétlenül közlekedett, és tájékoztatott mindenről, ami a Királyságon kívül zajlik. Tisztában voltam, hogy az emberek nélkülöznek, rossz körülmények között élnek, és különböző felkelések jöttek létre ez által. Ezeket pedig rendszerint leverték, a katonák. Szégyelltem magam, hogy ebben a palotában kell élnem,és semmit sem tehetek. Ezért kértem a hercegeket,akik csesztek rám. Így hát nem fogadtam egyik herceget sem. Senkivel nem óhajtottam beszélni,csak olyanokkal akiben Minhyuk is megbízik.
Hiába terveztük hetekig hónapokig a szökésünket, egyre jobban szimatolni kezdtek a tanácsos tagjai. Hamarosan betöltöm a 18.életévem és ők merényletet akarnak ellenem. Így hát gyorsan kellett cselekednünk.
Éjfélkor indultunk útnak Minhyuk-kal. Egy titkos alagsoron mentünk végig, siettünk,hogy még őrség váltás előtt érjünk ki, hiszen Minhyuk barátja az aki kijuttat.

Soha életemben nem rohantam ennyit,mint most. Végül megérkeztünk, és felmásztam egy fémlétrán, és egy kéz ragadott ki.

- Hercegnő. – hajol meg. – Daehyun vagyok, én segítem önt. – mondja.