Èn angyalom, èn megmentőm

Ismerős idegen

Nekem jöttek, direkt, még jópàrszor, míg elèrtem a szekrènyekig s megtalàltam sajàtom.
Most komolyan, miért néznek itt is egy idiòtànak? Miért kell folyton belèm kötni?
Hittem benne, egy egész picit, hogy talán ez az iskola más lesz mint ahonnan jöttem. De tèvedtem, nagyon nagyot tèvedtem.
Szekrènyemnèl vègre nyugodtan megnèzhettem òrarendem, a tanàraim nevét. Sajnàlatos módon ezt a napot nem ùszom meg.egy osztàlyfőnökivel. Egy testnevelèsem is lesz. Màr előre utàlom. Ami nem kellett màr betettem szekrènyembe s csak a tornafelszerelèsem hagytam elől.
Nem akartam menni. De muszàj volt erőt vennem magamon, becsukni a szekrènyt ès elindulni a tornaterem felè.
Kb mint aki a kivègzèsère megy, úgy mentem èn is a tornaterem, s azon belül is az öltöző felè.
Hiába voltam lassú, csak odaèrtem időben. Kedves osztàlytàrsaim, jobban akiktől kaptam nemrég, nem tùl szép szavakkal illettek. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni őket, az öltöző sarkàba húzódni ès átöltözni anèlkül, hogy hozzáérnék bárkihez is.
A gùnyolòdò szavak àradatàt aztán valami ketté vágta s eltüntette. Hogy mi volt nem tudom, de örültem neki.
- Csinos sebhely. - az ismerős hangra azonnal megfordultam - Hol szerezted? - a vörös hajú, Ravi, volt az.
- Elestem. - úgysem èrdrkli, ezèrt nem tartom fontosnak elmondani neki, meg amúgyis csak egy idegen, nem ismerem.
- Jah, persze, nekem meg tollas a hàtam ès tudok repülni. - pofàkat vàgott, aztán ledobta tàskàjàt az èn cuccaim mellè. Ott akartam hagyni, elsietni mellette, de nem hagyta, megàllìtott kezèvel melyet mellkasomhoz tett. - Igazán elmondhatnàd ha màr megmentettelek.
- Nem. - még ha egy ponton igaza is van akkor sem kötelezhet arra, hogy bàrmit is elmondjak neki amiről jobb ha nem tud. Eltoltam kezèt aztán kisiettem onnan.
A tanàr bent volt màr, ès kezdtünk is amint Ravi is csatlakozott hozzànk.
Kezdetnek futni kellett, aztán egy kis bemelegìtès, majd kötèlmàszàs, vègül különböző szinteken szekrèny ugrás.
Sokan ellenkeztek. Èn nem voltam köztük, hisz szeretem a testnevelèst.
A kötélmàszàsnàl èn voltam az egyik aki fel tudott menni a tetejèig, viszont az egymás után többször dologban màr egyedüli voltam aki megcsinálta. Az egy dolog, hogy rögtön kaptam fùjjolàst, meg beszòlàst, de akkor is örültem kis sikeremnek ami csak megmutatta, hogy nem jöttem ki a gyakorlatbòl.
Az óra felènèl aztán kitalàlta s tanàr, hogy jàttszunk kidobòst.
Eddig rendben is volt. Csak hát az osztàly egy része nem éppen vette jàtèknak a dolgot. Néhány dobàs durvàn talàlt el egyes embereket. Kezdtem rosszul lenni a gonosz nevetèsüktől s ahogy làthatòan azt tàrgyaltàk kit dobjanak ki újra.
Megjegyeznèm, hogy a vesztes oldalon àlltam. Rajtam kívül volt még vagy három lány meg két fiú azon az oldalon.
Egy csattanàst követően az egyik lány kiesett. Utàna dobott az egyik fiú s mert nem talàlt, de ha talàlt volna akkor is, a másik fél dobott. A második lány is kiesett.
Azt hiszem ott feledkeztem meg a fèlelmemről ès a jòmodorròl. Mintha csak valami elpattant volna bennem.
Elkèrtem a labdàt a fiùtòl aki dobni akart, aztán dobtam. Minden ellenszenvem ès dühöm beleadtam a dobàsba. Talán ezèrt eshetett meg, hogy akit eltalàltam hátra is csùszott kissè.
Míg a többiek meglepetten nèztek, hol rám hol a másikra, addig èn elègedett voltam. Mondtam is a mellettem àllònak, hogy legközelebb is èn dobok.
Nem ellenkeztek.
Nem is tehettèk volna, hisz lassan, az oda-vissza dobàlàsban mind kiestek mellőlem. Így most egyedül állok a másik, szinte teljes sorral, szemben.
- Egyedül maradtàl kuka. - ő vàgott hasba. Őt dobom ki utoljára.
Nem válaszoltam neki, vártam, hogy dobjon. Amint megtette èn elugrottam s így nem talàlt el. Eztàn èn következtem. Dobtam miután kiszemeltem "àldozatom".
Ez így ment egészen addig amíg csak tàmadòm, én ès Ravi maradt a terem közepén.
Dobott ő, de elhibàzta. Bár ami igaz az igaz, nem sokon múlt hogy eltaláljon. Eztán èn jöttem megint. Sóhajtottam, majd dobtam, ugyanolyan utàlattal iránta, mint eddig. Ő is csùszott picit ès ki is terült. Elégedett voltam. Csak hát aztán màr csak Ravi volt hátra. Amint megkapta a labdàt dobott is, de èn nem ugrottam el, szándèkosan nem tettem.
Làttam nem érti tettem, de ideje se volt szólni mert a tanàr közbevàgott. A kiesetteknek pàr kör futást rendelt el, míg azoknak, egyedül Ravi, akik nem estek ki azoknak pihenőt a padon.
A futást hamar letudtuk. Persze büntetést kaptak a durvàbbak, köztük èn is még ha jogosan voltam is olyan amilyen. A büntetés újabb futásbòl àllt, addig amíg ki nem csengetnek.
Futottam èn a saját kis tempómban, de egy percig sem nyugodtan. Csakis azért mert itt is, így is, megtalált az engem gyötrő majom ès tàrsasàga.
- Nem lesz ott mindig Ravi te kis sunyi. - lökött meg az egyik.
- Nem kell tovább jàtszanod a nèmàt ès gyengèt. - jött s lökött meg egy másik.
A harmadik màr nem mondott semmit csak simán meglökött.
Tűrtem mindet.
A csengő amolyan megmentőkènt szolgált szàmomra. Amint megszòlalt màr siettem is az öltözőbe. Csak felkaptam cuccaim, aztán amilyen gyorsan bementem olyan gyorsan ki is jöttem onnan.
Gond nélkül jutottam ki a teremből is, ahogy nem sokra rá magából az iskola èpületèből is.
Valahogy olyan érzésem volt mintha azok a fiúk màr tudtàk volna ki vagyok. Jobban mondva, hogy kinek a fia, kinek az eltitkolt fia vagyok.
Bizony, nem vèletlenül nevelőszülők neveltek engem, ahogy az sem vèletlen volt hogy mindenhonnan kinèztek, hogy mindig a hülyék cèltàblàja voltam, s vagyok mind a mai napig. Az igazi, a vér szerinti apám egy bűnöző volt, egy olyan ember akitől állítólag mindenki fèlt.
Engem ezèrt utál mindenki a kezdetektől fogva. Azt hiszik engem érdekel mi volt ès mit csinált az igazi apám.
De nincs így. Engem sosem èrdekelt az az ember aki kèpes volt eldobni csak mert tùl gyenge voltam. Nekem ott voltak s vannak a nevelőszüleim akik szeretnek, vèdtek mindig s tanìttattak is. Nekik tartozom feltètel nélküli szeretettel ès tisztelettel.
Tehát miközben hazafelé sètàltam a múlton s jelenen gondolkoztam.
Nem tudtam nem arra gondolni, hogy az új iskolàban az új osztàlytàrsaim azért utàlnak, sőt, inkább azért gyűlölnek amihez engem csak a vérem köt illetve kötött.
Alig értem haza, még meg sem melegedtem, mikor telefonom jelzett. Üzenetem jött egy közössègi oldalròl, hogy valaki rám írt. A névből nem tudtam semennyire leszűrni, hogy ki lehet az. Furcsa volt.
@redwon007:
"Kösz, hogy megkìmèltèl."
Nem igazán értettem minek ír rám egy ismeretlen. Nem tulajdonìtottam tùl nagy jelentősèget a dolognak. Pont ezèrt mentem s pakoltam le cuccaim, aztán mentem a fürdőbe. Tervem volt felmelegedni. Ugyanis az iskolábòl a tesicuccomban rohantam el.
Miközben vetkőztem hallottam még párszor csipogni telefonom. Valaki nagyon kitartó volt. De lehet nem is az az ismeretlen írt hanem anyámék, vagy valamelyik régi barát a régi iskolábòl.
Felüdülés volt a tus alá lépni s folyatni magamra a forró vizet. A kezdeti mèlàzàs után alaposan letusoltam. Aztán törölköztem, majd mentem megnézni ki írt, s közben persze valami ehető után is nèztem.
@redwon007:
"Csak nem elgondolkoztàl ki lehetek?"

@redwon007:
"Úgysem àrulom el ha nem vàlaszolsz. :)"

@redwon007:
"Hát jó. Ha nem vàlaszolsz hagylak. De jobb ha tudod, hogy èn nem adom fel."

Értetlenül àlltam az üzenetek előtt. Ki a jó isten lehet az? Ha valóban egy lenne az általam ismert emberekből akkor màr biztos elàrulta volna magát, hisz aki ismer tudja, hogy nem szeretem ha ilyen titokzatoskodàssal szòrakozik valaki. Nem egyszer cserèltem màr ilyen miatt telefonszámot.
Erőt vettem magamon ès visszaírtam az illetőnek.
@leo:
"Nem tudom kit takar a név, de jobb ha tudod, hogy nem szeretem ha szòrakoznak velem."

Szinte azonnal jött a válasz. Meg is lepett.

@redwon:
"Leo? Ez cuki. De lehet még illik is rád a név a mai nap után. Nem gondolod?"

@leo:
"Nem vàlaszoltál."

@redwon:
"Te sem. :)"

@leo:
"Hagyj békén."

Úgy döntöttem nem írok neki többet. Csak felbosszant. Az is eszembe jutott màr, hogy mi van ha az egyik majom az aki ma belém kötött.
Letettem a telefont a pultra, aztán benèztem a hűtőbe. Majdnem üres volt. El is felejtettem, hogy boltba is el kellett volna mennem. Sóhajtottam, becsuktam a hűtőt, majd mobilom zsebre tettem s mentem egy pulòvert felvenni, tárcám eltenni, hogy aztán dzsekit ès cipőt vegyek s boltba menjek.
Mentem èn, olyan hévvel, hogy csoda volt nem ütköztem senkivel.
Nem mentem tùl messzire, csak a közeli kisboltba.
Tudtam mi kell. Épp ezèrt nem fogadtam el az eladó kis csaj segìtsègèt.
- No làm egy ismerős. - a fràszt hozta rám a hang mely hozzám szólt - Szia. - intett is a hang vörös hajú tulajdonosa.
- Szia. - hagytam is ott, mentem odèbb, de ő jött utànam. Nem szólt csak jött. Akkor is mikor telepakolt kosarammal a kasszàhoz mentem. Fizettem, aztán a vett szatyorba pakoltam mindent. El sem köszöntem úgy hagytam el a kisboltot. - Muszáj követned? - Ravi, ő volt, még mindig követett.
- Nem követlek. - na persze - Te mèsz arra amerre èn lakom. - lehet azt hitte megàllok, de nem tettem. Ahogy nem is hittem neki. - Szóval nem szólsz hozzám?
- Nincs mit mondanom. - sietősre vettem lèpteim, de ő tartotta az iramot. Szerencsére nem szólalt meg többet.
- Na akkor pà néma barátom. - mégis megszòlalt, pont mikor a ház elè értem amiben lakok. Ravi felè nèztem aki halál nyugodtan intett nekem, aztán egy mosoly kìsèretèben átsétált az út tùloldalàra, majd bement az ott lévő nagy szürke házba.
Most komolyan a szomszèdom? Ehh? Ezt miért nem tettem észre? Igaz is, mikor beköltöztem nem volt mozgàs az utcàn, meg aztán sem nezegettem az embereket az utcàn.
Amint ràeszmèltem, hogy még az utcàn àlldogàlok megengedtem magamnak egy halk kis kàromkodást, majd folytattam utam.
A vett cuccokat először az előszobàban tettem le míg levedlettem cipőim s kabàtom, másodszor a konyhàban ami után el is pakoltam mindent a helyère.
Telefonom azt a pillanatot vàlasztotta a megszòlalàsra mikor épp teát készìtettem magamnak, hogy majd azt igyam a vacsorànak szánt pirìtòs ès tojás mellè. Igen, reggelinek valót vacsoràzok.
Megnèztem mi az, s egy új üzenet volt attól a fura idegentől.
@redwon:
"Azért jó erőben vagy. A mai szekatùra után csak úgy futottál haza azokkal a tömött szatyrokkal."